Új app indult kerékpárosoknak

Borítókép: Új app indult kerékpárosoknak Forrás: MAKETUSZ
Kerékpárosbarát helyeket keresel? Az új applikáció segít eligazodni az útvesztőben.

Elkészült a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, amely tartalmazza a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat: mindent, ami hasznos lehet a bringások számára.

Egyre vonzóbb Magyarországon is a kerékpáros turizmus, egyre többen pattannak nyeregbe és fedezik fel országunk gyönyörű térségeit két keréken. Egyre több és több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonal közül választhatunk, azonban az útvonal nem elegendő. A kerékpáros turizmus alakulásában jelentős szerepe van a térségi szolgáltatóknak is.

„Az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából szövetségünk koordinálja az országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat létrehozását és működését. Célunk, hogy létrejöjjön egy országos lefedettségű hálózat, amelynek tagjai kielégítik a kerékpáros túrázók igényeit, magas minőségű szolgáltatást nyújtanak és ezáltal több vendéget, magasabb bevételt realizálhatnak” – avatott be Coates Ádám, a kerékpárosbarát hálózat projektvezetője.

Kerékpárosbarát szolgáltatók

A kerékpárosbarát hálózathoz mindazon szolgáltatók csatlakozhatnak, akik kerékpárosbarát szemlélettel fogadják a kerékpárral érkezőket, ezen felül megfelelnek az egyes szolgáltatástípusokra vonatkozó kötelező, illetve opcionális kritériumoknak. A hálózat tagjainak listája már nem csupán a MAKETUSZ honlapján található meg, hanem abban az új applikációban is szerepelnek, amely Kerékpárosbarát néven mind a Google Play áruházból, mind az App Store-ból ingyenesen letölthető android és ios alapú készülékekre egyaránt.

„Az applikációt folyamatosan bővítjük és fejlesztjük, annak érdekében, hogy a felhasználók minél széleskörűbben alkalmazhassák akár egy-egy túrára való tervezés, felkészülés során, akár közben, ha azonnali iránymutatásra, információra vagy segítségre van szükségük” – tudtuk meg Coates Ádámtól.

Minden infó egy helyen

A Kerékpárosbarát app a különböző szolgáltatók, szálláshelyek, vendéglátóhelyek, strandok, múzeumok stb. mellett tartalmazza a bringás pihenőhelyeket, az ingyenes vízvételi lehetőségeket, kutakat, forrásokat, szervizpontokat és a MAKETUSZ közreműködésével létrejött bringaparkokat , vagyis a gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetes pumpapályákat is. A felhasználók különböző a kerékpárosok számára hasznos, a hazai útvonalhálózatot megjelenítő alaptérképek, és térképrétegek közül választhatnak. Az egyes rétegek más-más plusz információval egészítik ki az alaptérképet, például a hőtérkép réteggel megnézhetjük, hogy az egyes kerékpáros útvonalakat mennyire intenzíven használják a bringások.

„A jövőre vonatkozóan is nagyon sok tervünk van. Amellett, hogy a tartalom napról napra gazdagodik, olyan új funkciók is elérhetővé válnak majd, amelyek segítségével közösségi bejelentésre is lehetőség nyílik. Ezáltal bárki bejelenthet egy pihenőhelyet, szervizoszlopot vagy akár ajánlhat a hálózatba kerékpárosbarát szolgáltatót is – tette hozzá a Kerékpárosbarát hálózat projektvezetője.

Bringás vándortábor

Az öt éve működő MAKETUSZ küldetése a kerékpáros turizmus fejlesztése Magyarországon. Projektjeik a kezdetektől erre fókuszáltak, ennek szellemében szervezték a bringás vándortábort is, ami az iskolás korosztály számára kínál izgalmas programokat a nyári szünidőben.

„A bringás vándortábornak köszönhetően széleskörű kapcsolatrendszert sikerült kiépítenünk szerte az országban és testközelből megtapasztaltuk azt is, mire van szüksége egy kerékpárosnak kezdőtől egészen a profi szintig. Fontosnak éreztük egy olyan partneri hálózat kialakítását, ami segít egyrészt a szolgáltatóknak, hogy jobban megismerjék őket, másrészt a kerékpárosoknak is segít a könnyebb és gyorsabb információszerzésben és tájékozódásban” – fejtette ki Pénzes Erzsébet, a MAKETUSZ elnöke.

Az egyhetes vándortábor során minden este máshol szállnak meg a gyerekek, a napokat főként kerékpáron töltik, érdekes látnivalókat, kulturális intézményeket, és természetesen strandokat, szórakozási, élményszerzési lehetőségeket nyújtó helyszíneket is útba ejtve.

„A diákok és a tanárok is nagyon élvezik ezeket a táborokat, hiszen ritkán van alkalmuk ilyen aktív kerékpáros kalandban részt venni és olyan helyekre juthatnak el, ahova korábban sosem, hiszen az ország csodás, rejtett zugaiba kalauzoljuk el őket” – mondta Pénzes Erzsébet.

Forrás: MAKETUSZ

Galériánkban gyönyörű bringákat csodálhatsz!