Szakmák, amik biztosan nem fognak eltűnni a mesterséges intelligencia megjelenésével

Borítókép: Szakmák, amik biztosan nem fognak eltűnni a mesterséges intelligencia megjelenésével Forrás: Getty Images
Szerinted mely szakmák fognak eltűnni és melyek maradnak meg a jövőben? Olvasd el a cikket és derítsd ki!

A jövő munkahelye – jó hír vagy sem, azt majd eldönti mindenki magában – már itt van velünk ma is, 2023-ban. A World Economic Forum előrejelzései alapján, már épp a derekán járunk egy hatalmas változásnak ami globálisan zajlik 2020 és 2025 között.

Európában már hosszú évek óta látszik a tendencia, hogy a társadalom egyre inkább elöregszik. A munkahelyek nagy százalékában még mindig a „boomer” vagy esetleg az X generáció van jelen vezető pozícióban és a feltörekvő Y és Z generációval, akik egyre nagyobb számban jelennek meg a munkaerő piacon, nehezen boldogulnak és a megváltozott munkakörnyezet, valamint a felgyorsult digitalizáció sem kedvez a különböző generációk békés együttműködésének.

Az elöregedő társadalom mellett a másik nagy probléma, amit egyenlőre nem tud kezelni egyik hatalmon lévő kormány sem, az a hatalmas szakemberhiány (green jobs). És egyenlőre egyik próbálkozás sem hozta meg a várt sikert.

Az azonban ma már világosan látszik, hogy a mesterséges intelligencia megjelenésével átrajzolódik a munkaerőpiac, és ezzel összefüggésben annak is változnia kell, hogyan és mire képezzük ki vagy át magunkat. Az automatizáció gyorsan történik és ennek következtében az előrejelzések szerint a jelenlegi munkaerőpiaci szereplők legalább 50 %-ára átképezés vár (már ha benne akar maradni a rendszerben).

Azért vannak olyan területek is, amiket egyáltalán nem fenyeget a veszély, hogy a mesterséges intelligencia átvenné az uralmat bennük. Minden olyan szakma, ahol fontos az emberi jelenlét, a figyelmesség és az empátia, most különösen ki fog emelkedni a többi közül, mert ott az ember továbbra is nélkülözhetetlen marad.

Kattints a galériára és nézd meg, melyek ezek a szakmák!