Sosem hittem volna, hogy velünk ez megtörténhet - tízezrekben suhanhatott át ez a gondolat tegnap. Mi lesz most velünk? Mit mondjak a gyereknek?

Borítókép: Sosem hittem volna, hogy velünk ez megtörténhet - tízezrekben suhanhatott át ez a gondolat tegnap. Mi lesz most velünk? Mit mondjak a gyereknek? Forrás: Unsplash.com/Vokan Omez
Mielőtt bármiről beszélnétek, először magadat kellene megnyugtasd, mert addig a gyereket sem tudod hitelesen meggyőzni, hogy nincs miért aggódnia. Hogyan próbáld meg ennek a hirtelen ránk robbant, óriási félelem-bombának a hatásait semlegesíteni a családodon belül? Győri Ildikó pszichológus segít, hogyan navigálhatjuk át magunkat az ukrán-orosz fegyveres konfliktus híre okozta, kezdeti sokkon és hogyan maradjunk „talpon” egy újabb, hatalmas fenyegetettség árnyékában, amikor az előzőből még fel sem lélegezhettünk.

„Nincsenek rá szavak” – ez volt az első gondolatom. Még most is csak keresem őket. A jelen helyzet mindannyiunknak nagyon nehéz, és nincs a birtokunkban jó megoldás, ami megkönnyebbülést hozhat. Ettől extrán nehéz. Nekem is nagyon össze kellett szednem minden tudásomat, szakmai tapasztalatomat - amit az elmúlt 25 évben összegyűjtöttem – hogy túllendüljek az első sokkon.

Biztosan elmondhatjuk, hogy a jelen helyzetben a gyerekeknél és a felnőtteknél is be fog kapcsolni az úgynevezett hüllőagyi működés. Szinte az egész globális civilizáció már két éve, a covid járvány kitörése óta sajnos eszerint működik. Akkoriban írtuk, hogy amikor egy ilyen léptékű félelemmel kerülünk szembe, akkor az agyunknak ez a területe aktív, és 3 féle reakciót kapcsol be: az üss, fuss, vagy lefagy „válaszokat”. Bevallom őszintén, én a „lefagy” voltam ma, órákon keresztül: nem tudtam semmit sem csinálni, képtelen voltam bármire is odafigyelni és tényleg nem találtam a szavakat” – mondja a pszichológus.

Győri Ildikó szerint kulcsfontosságú egy ilyen helyzetben, hogy először is mi magunkat nyugtassuk meg, legalább ideiglenesen. "Próbáljunk kitalálni valami olyan magyarázatot, felépített érvrendszert; ami ebben segíthet. Amíg mi nem nyugszunk meg, a gyerek is érezni fogja rajtunk a feszültséget, másrészt, így nem győzhetjük meg őt sem arról, hogy ne aggódjon.

Igyekezzünk az információt a minimumon tartani, de azt őszintén mondjuk el, és rögtön ajánljuk fel, mi, családon belül hogy vigyázunk majd egymásra.

Elmondhatjuk neki, hogy a háború egy borzasztóan szomorú dolog és a mostani egy szomszédos országot érint. Hozzátehetjük, hogy pontosan mi magunk sem tudjuk, valójában milyen; mert nem éltünk még ilyet át. Kisgyerekek esetében ennél többet nem érdemes mondani. Felesleges olyasmibe belebonyolódni, hogy kinek a hibájából történt, mert úgysem tudjuk ezt innen eldönteni és nem is a mi kompetenciaszintünkön áll ennek a megítélése. Minél több információt ömlesztünk a gyerek fejére, azzal őt is és magunkat is csak jobban összezavarhatjuk, abból neki még nehezebb lesz megnyugvást találni.

Koncentráljunk inkább még jobban a szeretteinkre, és nézzük meg, itthon, a saját családunkban mit tudunk tenni azért, hogy nálunk nyugalom legyen.

Majdnem napra pontosan, két évvel ezelőtt egy hasonló léptékű fenyegetettséggel kerültünk hirtelen szembe, amit akkor a koronavírus felbukkanása és rohamos terjedése jelentett. Ahogyan a pandémia kitörésével is megküzdöttünk, ugyanazokat a taktikákat kellene most is előhívnunk. Mi felnőttek abban bízhatunk, hogy ha akkor össze tudtuk tartani a családot, így most is menni fog.

A jelen helyzet okozta bizonytalanságban semmi ráhatásunk nincs sem arra, ami történik; sem arra, mennyi ideig fog tartani.

Ráhatásunk kizárólag arra van, hogy ennek a hirtelen ránk robbant, óriási félelem-bombának a hatásait hogyan semlegesítjük a szűk környezetünkön, családunkon belül. Csak a saját kereteinken belül fogunk tudni itt, és most békét teremteni. Ez az az idő-, és térbeli dimenzió, amire ráhatásunk maradt, így erre lenne érdemes fókuszálni a következő napokban, hetekben. Legyünk együtt többet, és közben figyeljük arra, hogy a félelem szintjét a gyerek esetében még a számára elviselhető keretek között tartsuk” – tanácsolja a pszichológus.