Egyre népszerűbb a snüssz: kevésbé rákkeltő, de így sem veszélytelen

A snüssz a skandináv országokból származik, Svédországból indult, és leginkább abban különbözik a cigarettától, hogy a snüssz egy füstmentes dohánytermék. Bár a fiatalok körében a cigarettázás a gesztusok és maga a „rituálé” miatt számít menőnek, a snüsszt egészen másképpen, szinte észrevétlenül is lehet használni.
Hogyan működik pontosan?
A snüssz a nedves bagótól és tubáktól eltérően nem füstöléssel, hanem gőzöléssel fermentált levelekből készül. A skandináv országokban a snüsszt laza por formájában lehet beszerezni, de gyakran teafilterhez hasonlító, kis fehér tasakokban kapható. Használata során mindkét fajtát az ínyre, általában a felső ajak mögé kell felhelyezni. Így a kis párnákban található nikotint és különböző aromákat a nyál oldja ki, és a fogíny vékony bőrén át, a véráramba kerülve jut a szervezetbe.
Szinte észrevétlenül használható, de nem veszélytelen
A dohányzást számos fiatal tiltott tevékenységként folytatja: a snüssz azért is örvend egyre nagyobb népszerűségnek a kamaszok körében, mivel füstmentes és szinte észrevétlenül felhelyezhető. Bizonyos tanulmányok szerint, mivel nem keletkezik égés, a dohánytermék rákkeltő hatása is jóval csekélyebb, mint a hagyományos cigarettáknak.
Ennek ellenére a snüssz használata sem veszélytelen, hiszen hatását nagyjából 30-60 percen keresztül fejti ki, mely közben a pulzus megemelkedik, és zsibbadást és bódultságot is okozhat. Sőt, azoknál a fiataloknál, akik ritkán használják, a túlzott nikotinbevitel akár rosszullétet vagy hányást is okozhat, nem is beszélve arról, hogy magas nikotintartalma miatt erős nikotinfüggőséget is okozhat.

A snüssz árusítása tilos az Európai Unióban
Bár Svédországban egyre népszerűbb, az EU tagországaiban legálisan nem forgalmazható a snüssz. Sokak fejében összemosódott a két termék, de Magyarországon a dohányboltokban csak a dohánymentes nikotinpárnák kaphatók. A fiatalok körében ez a verzió azonban egyre elterjedtebb, hiszen nem füstöl, nem jár kellemetlen szaggal a használata, és az árát tekintve sem a drága nikotintermékek közé sorolható.
Azonban a dohánymentes nikotintasak hatása is hasonló a cigarettához, hiszen hosszú távon szájszárazságot, ínygyulladást és akár fogszuvasodást is okozhat. Sőt, egyes tanulmányok szerint az olyan különböző rákos megbetegedések kialakulásához is hozzájárulhat, mint a nyelőcső-, hasnyálmirigy-, gyomor- vagy végbélrák. Ezenfelül a nikotinpárna használata a szívinfarktus és a magas vérnyomás kockázatát és növelheti, és mivel a koraszülés és a halvaszülés kockázata is magasabb lehet a snüsszt fogyasztó kismamák esetében, fogyasztása terhesség alatt sem ajánlott.