A cikk először a Famiily.hu-n jelent meg.

1. Kilenc hónapra gúzsba kötötték az újszülöttet

Az ókortól kezdve egészen a felvilágosodásig a csecsemőket szorosan betekerték – szinte befáslizták – fehér vászoncsíkokkal. Úgy tartották, ha a kisbabát megakadályozzák, hogy lábát felhúzza, akkor a csontjai egészségesebben fejlődnek, és mivel megszokja, hogy végtagjai ki vannak egyenesítve, hamarabb megtanul majd járni. A szoros pólyázást csak akkor hagyták abba, amikor a gyermek megtanult ülni (kb. 8-9 hónapos korában), ekkor viszont minél hamarabb önálló járásra akarták bírni.

2. A becsomagolt babákat néha a szögre akasztották

Előfordult, hogy a bepólyált csecsemőt felakasztották egy gerendára rögzített kampóra, míg anyja a házimunkát végezte. (Bár hozzá kell tenni, a bölcső vagy teknő elterjedtebb megoldás volt.)

3. A totyogókat berakták a katiba

„Áll, mint katiban a gyerek.” Ez a mondásunk a fent látható gyerektartó alkalmatosságra utal: hívták állókának is, néprajzi múzeumok többtucatnyit őriznek belőle. Ahogy a gyerek már elkezdett totyogni, ebbe a lyukas sámlira emlékeztető eszközbe rakták, hogy ne legyen láb alatt, és ne kelljen érte futkorásznia az anyjának. Valamelyik állókába még ételtartó mélyedést is vájtak. Már id. Pieter Brueghel Gyermekjátékok c. képén (1580) is lehet látni egy ilyen állókát, a magyar paraszti világban a 20. század elején is használták. Hogy miért lett kati a neve? Csak tippelni lehet: a bébiszitterszerepre utaltak a női névvel vagy egy Kati nevű asszony találta ki? Hasonló célt szolgált nádból készült rokona is, a kosárállóka (jártató kosárnak is hívták).

4. A „járóka” kíméletlen tornaeszköz volt

A járóka szóról egy körbekerített, kellemes méretű játszóhely jut eszünkbe? No, a régi járóka, más néven járószék, nem engedett pihenést. A modern bébikomp merev őseit úgy alakították ki, hogy a gyerek ne tudjon lehuppanni a földre. Valamelyikbe tüskét tettek, hogy ha a gyerek elfárad és összeroskad a székben, a tüske újra járásra ösztökélje.

5. Pórázon tartották a gyerekeket

Nemcsak átvitt értelemben, szó szerint is – az ábrázolások szerint a tehetős, arisztokrata családoknál teljesen bevett szokás volt szalagok, madzagok, szíjak segítségével féken tartani a gyereket. A póráz szerepe kettős volt: egyrészt neki sem iramodhatott a gyerek, másrészt, a járni tanulásnál, fel tudták huzigálni, ha a földre csüccsent.

6. A szoptatás gusztustalan és időigényes

A nemes hölgyek a felvilágosodásig sosem szoptatták maguk a csecsemőjüket, mivel a szoptatást egészségtelen, gusztustalan és a férjre nézve hátrányos elfoglaltságnak találták. Úgy képzelték, az anyatej az anya véréből képződik, tehát a baba „kiszívja” az anyja életerejét. Ráadásul úgy hitték, a sperma megsavanyítja a tejet, tehát a szoptatás összeegyeztethetetlen a szexszel. A szoptatás „olyan természetellenes dolog, mintha Isten ezt sosem akarta volna, és a nőknek a mellet és a tejet valami más célból adta volna” – írta Daniel Defoe, a Robinson Crusoe írója. E miatt az elképzelés miatt a városban élő nők közül, aki tehette, vidékre, szoptatósdajkához adta a csecsemőjét. A szoptatósdajkák egyszerre több gyereket is magukhoz vettek: ez volt a megélhetésük. A becsült adatok szerint a 18. századtól a 20. század elejéig a Párizsban született babáknak csupán öt százalékát szoptatta a saját anyja.

7. Fogzásra kokaint adtak, nyűgösségre morfint

Az 1850-es évektől népszerű termék volt az Egyesült Államokban Mrs. Winslow nyugtató szirupja, amit úgy hirdettek, hogy „teljesen veszélytelen és kellemes” módja a „természetes, csendes alvásnak, ami megszabadítja a gyermeket a fájdalomtól”. (1930-ig árulták.) A Lloyd cég kokaincseppjei pedig „instant gyógyulást” hoztak a fogfájós gyermeknek, 15 centért. A magyar paraszti kultúrában a mákgubó héjából főzött teát használták néha.

8. Ha nem alszik, verd el!

Ha a kicsi felébred éjszaka, és sír, nézd meg, szüksége van-e valamire, és gondoskodj róla. Ha már korábban próbáltad, hogy sírni hagyod, és ez nem segített, szólítsd fel, hogy hagyja abba a sírást. Ha nem hagyja abba, jól fenekeld el. Ismételd, ha szükséges. Mindezt William S. Sadler amerikai orvos írta 1916-ban, Anya és gyermeke című tanácsadó könyvében.

9. Szappan a popsiba a gyors bilire szoktatásért

Ugyanez az orvos úgy vélte, hogy a babát már 4 hónapos korában el kell kezdeni szobatisztaságra tanítani úgy, hogy az anyja mindennap ugyanabban az időben tartja őt egy edény fölé. Frederick H. Bartlett amerikai gyermekorvos az 1930-as években azt tanácsolta, hogy ha a baba nem tartja magát a napirendhez, egy kis szappandarabot kell bedugni a popsijába, ettől azonnal megindul a bélmozgás. Ha ezt az anya rendszeresen ugyanakkor csinálja a nap folyamán, kialakul a baba napirendje.

10. Ketrecekben lógtak a babák a levegőben

Az 1920-30-as években volt nagy divat az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában az ablakra kívülről rászerelt ketrec, amibe a kicsiket tették ki levegőzni minden aggodalom nélkül. Ez volt az a korszak, amikor a friss levegő a csecsemőgondozás egyik fő mantrája volt. Állítólag Eleanor Roosevelt már 1906-ban kiakasztott egy tyúkketrecet New York-i ablakukba első gyermeküknek, de csak 1923-ban szabadalmaztatta a találmányt egy honfitársa.

11. Csak semmi ölelés

„Sose öleljék vagy puszilják meg őket, és ne engedjék őket ölbe. Rázzanak kezet velük reggelenként. Simogassák meg a fejüket, ha egy nehéz feladatot különösen jól oldottak meg.” John Watson amerikai orvos tanácsai és rideg nézetei az 1930-as évektől kezdve egészen Spockig meghatározták a gyermeknevelést.

12. Tükörtojást az újszülöttnek!

Walter Sackett, egy szigorú elveket valló, antispockiánus amerikai orvos meglepő hozzátáplálási tanácsokat adott 1962-es könyvében. Szerinte gabonapelyhet életének 2. napjától kell adni az újszülöttnek, zöldségeket a 10. naptól. Szalonnás tojás jöhet a 9. héttől!

És valószínűleg ilyen ülésekbe se ültetnénk a gyerekeinket ma: