
Megszólalt a modell, a rasszizmussal vádolt Dolce&Gabbana reklámfilmjének arca
Hogy mi a baj a Dolce&Gabbana reklámkampányával?
A DG Loves China kampányának része az a videó, ami jócskán kiverte a biztosítékot a közösségi oldalakon. A kritikákban hamis sztereotípiákkal, és rasszizmussal vádolták meg a divatházat, emellett a mai napig bojkottal fenyegetik – olvasható az asiaone.com.
A videó novemberben jelent meg, azonban a modell eddig úgy gondolta jobb, ha egy időre csendben marad amíg elül a vihar, így csak a napokban szólalt meg az ügyben, amiben arról beszélt, hogy szégyent és bűntudatot érez és hogy a jövőben javítani fog a magatartásán. Mindemellett arról is beszélt, hogy hatalmas előrelépést jelent egy modell számára, ha egy olyan nemzetközi márka kéri fel egy munkára, mint a Dolce&Gabbana – ami most tönkreteheti a karrierjét. Eddig semmilyen támogatást nem kapott a balul elsült videó miatt, és ha ez még nem lenne elég, már az ügynökét és a családját is támadások érik.
Zuo Ye ugyan tudta, hogy pálcikával kell majd olasz ételeket ennie a forgatáson, amitől furán is érezte magát, de igazán bele sem gondolt ebbe. Utólag mindössze azzal védekezik, hogy nem látta a reklám végső változatát a megjelenés előtt...