
Egészséges fiút szült egy nő Belgiumban petefészekszövet-fagyasztás segítségével
Egészséges fiút szült egy nő Belgiumban, akinek az egyik petefészkét kislánykorában eltávolították, majd lefagyasztották. Most először történt meg, hogy petefészekszövet-fagyasztás, majd a szövetdarabok visszaültetése révén sikerült működő menstruációs ciklust létrehozni.
Az orvostudomány évtizedek óta kísérletezik petefészekszövet-fagyasztással, és bár donorok lefagyasztott petefészekszövetét már sikerrel használták fel néhány esetben, az most történt meg először, hogy a páciens saját szövetének visszaültetése eredményes volt.
A szülés még 2014 novemberében zajlott le, és a folyamatról most jelent meg tanulmány a Human Reproduction című tudományos folyóiratban.
A 27 éves páciens, akin sikerült a petefészekszövet-visszaültetést végrehajtani, egy Kongóban született nő, aki 13 éves korában azért települt Belgiumba, hogy ott csontvelőátültetést hajthassanak végre rajta, miután sarlósejtes anémiával diagnosztizálták. A csontvelőátültetés előtt kemoterápiás kezeléseken is át kellett esnie, minek következtében az egyik petefészkét el kellett távolítani. A petefészket akkor lefagyasztották. Később, 15 éves korában a másik petefészek is működőképtelenné vált, és a páciens termékenységi ciklusa eleve nem indult be.
Tíz évvel később, amikor úgy döntött, hogy gyereket akar, az orvosai a lefagyasztott petefészekszövet-darabokat visszaültették a meglevő petefészkébe, illetve más pontokra a testében. Ezután a nő életében először menstruálni kezdett, és természetes úton teherbe esett.
Egy BBC-nek nyilatkozó orvosprofesszor„nagyon biztatónak tartja”, hogy beigazolódott az orvostudományi vízió, miszerint lehetséges lefagyasztott petefészekszövet visszaültetésével helyreállítani a nők termékenységét.
via: BBC, telegraph.co.uk