A japán kormány definíciója szerint hikikomori az, aki legalább hat hónapja nem hagyta el az otthonát, vagy nem lépett kapcsolatba másokkal. Persze bármelyik tinédzserrel előfordulhat, hogy elege lesz a világból, és egy időre megpróbálja kivonni magát a forgalomból, bárhol éljen is. Az ilyen mértékű elszigetelődés azonban, úgy tűnik, csak a japánokra jellemző.

Túl sok szabály

Ők ugyanis akár évekre, sőt, évtizedekre is az önkéntes száműzetést választják. A különös mentális állapot kialakulásának okai éppúgy a japán társadalom jellegzetességeiben gyökereznek, mint az, hogy miért maradhat fent ilyen sokáig ez az állapot.

A szakértők az okok között említik többek között azokat a formális és hierarchikus szabályokat, amelyek a társadalmat és az iskolát is jellemzik; a kemény oktatási rendszert; a gyakran előforduló iskolai piszkálódásokat; a magas szülői elvárásokat.

Az állapot hosszú fennmaradásában pedig többek között az játszhat szerepet, hogy bevett dolognak tűnik, hogy a felnövő gyerekek még sokáig a szüleiknél laknak, akik gondoskodnak róluk; a szülők nem feltétlenül keresnek szakértő segítséget, inkább időt hagynak a gyereknek, hogy „kinője” a dolgot – már csak azért is, mert nem szívesen szembesülnének egy pszichés betegség diagnózisával.

Bezárkózás és bűntudat

A hikikomori a külső világban jelen lévő elvárásoktól saját világába menekül: bezárkózik a lakásba, a szobába (a konyhába), elvágja a társas kapcsolatait, nem dolgozik, vagy csak minimálisan, lehetőleg otthonról, olyan állásban, amelyben a lehető legkevesebbet kell emberekkel érintkeznie. Közülük sokan éjszaka élik virtuális életüket, és nappal alszanak.

Mélyen belül persze jellemzően szégyent éreznek amiatt, hogy nem képesek rendes munkát végezni, mint más „normális” emberek. Értéktelennek érzik magukat és olyasvalakinek, aki képtelen a boldogságra. Bűntudattal küzdenek, amiért szembeköpték a szüleik elvárásait.

Csak a kutyával megy ki

A 34 éves fiatalembert, Naohirot hikikomorinak bélyegezték, pedig ő eleinte úgy értelmezte a saját viselkedését, hogy csupán otthon tanul az egyetemi felvételi vizsgákra. Naohiro felfogásában korábban a hikikomori egy geek-et jelentett, aki el sem hagyja a szobáját – nem gondolta, hogy őrá magára is ráillik a definíció, egészen addig, amíg beutalót nem kapott Dr. Tamaki Saitohoz, aki komoly szaktekintély ezen a területen. Való igaz, hogy később alig hagyta el a lakását tíz évig, kivéve, amikor megsétáltatta a kutyáját. Naohiro ma már elismeri, hogy hikikomori. „Megszüntettem a mobilszolgáltatómmal kötött szerződésemet. A régi barátaim egyike sem tud elérni. Én sem próbálom keresni őket. A családom azzal fenyeget és aláz, hogy munka nélkül sötét jövő vár rám.” A bezártság szintje személyről személyre különbözik. Mint Naohiro mondja, csupán 3 százalék az, aki valóban, totális mértékben bezárkózik a szobájába.

Nem beszélnek a mentális problémákról

Mint a GQ magazin említi a cikkében, Japánban jellemzően stigmatizálják a mentális problémákat, szégyen övezi ezeket, vagy egyáltalán nem is beszélnek róla. „Egy olyan társadalomban, amelyben a klinikai depresszió vagy a skizofrénia szó riasztóan hat, az olyan kifejezések, mint a hikikomori, széles körben elterjedt, társadalmilag elfogadott szóvá tudott válni - írja Sekiguchi Hiroshi pszichiáter a nippon.com-on. Igaz, a hikikomorikat a közvélemény gyakran egy kalap alá veszi a bűnözőkkel, a társadalom peremén élőkkel. Mint Naohiro Kimura, a Hikikomori News hírportál alapító szerkesztője mondja, ez az elképzelés nem korrekt. A hikikomori egyszerűen csak olyan embereket jelöl, akik szociálisan elszigetelődnek.

Másfél millió hikikomori

Ezt a társadalmi jelenséget az 1980-as évek közepén ismerték fel, amikor egyre több orvos találkozott a letargia jeleivel és azzal, hogy az érintettek visszautasítják a kommunikációt, és idejük nagy részét a szobájukban töltik.

2015-ben a 15 és 30 év közötti hikikomorik száma körülbelül 540 ezer volt. Ma a kormány becslései szerint másfél millió ember áll az elszigetelődés határán, és már nem csak fiatal férfiak. 2018-ban kiterjesztették a jelenség vizsgálatát a 40-59 éves korosztályra és a nőkre is. Ma azt feltételezik, hogy éppen olyan mértékben érinti a nőket, mint a férfiakat. Sőt, ha jobban körülnéznénk, egész sok háziasszonyt találnánk a hikikomorik között.

Hogy a jövő nem fest túl rózsásan, azt mi sem jelzi jobban, mint hogy Japánban „a 2030-problémának” nevezik az azzal kapcsolatos aggodalmak összességét, hogy 12 év múlva sok hikikomori már a hatvanas éveiben fog járni, és nem áll majd mögötte támogató családi háttér, ami a társadalomba való visszaintegrálást még nehezebbé teszi. Nem mellesleg, miután egyre több ember kivonja magát a társadalomból, és nem dolgozik, többen attól tartanak, hogy ezt az ország gazdasága is megszenvedi majd.

Önkéntesek segítenek

Mi lehet a megoldás? Egy Új kezdet nevű civil szervezet nemrég egy Rental Sister (kb. „Nővért kölcsönbe”, „Igényelj egy nővért”) nevű programmal jelentkezett, amelynek keretében önkéntesek látogatják meg a hikikomorikat otthonukban.

A következő videóban szereplő Ayako – akinek egyébként nincs speciális egészségügyi végzettsége – már tíz éve önkénteskedik, és mint mondja, fél-két évbe is beletelik, mire annyira kiépül a pártfogoltjával a bizalom, hogy szóba kerülhet a szoba elhagyása. Az érintett szülei általában havonta 900 dollárnak megfelelő összeget fizetnek ezeknek a nővéreknek azért, hogy hetente egy órát a gyermekükkel töltsenek.

A korábban említett Naohiro így fogalmaz: „Az én tapasztalatom az, hogy nagyon nehéz kijönni a hikikomori helyzetből, amíg fel nem ismered, hogy magad is az vagy. És nagyon fontos, hogy legyenek családon kívüli emberi kapcsolataid, hogy visszanyerd a lelki egészségedet.”

Gyönyörködj velünk ebben a japán csodában: