Nyilvánvaló, hogy szülőként a legjobbat akarja az ember a gyerekének, és amíg csak teheti, nem veszi le róla a kezét. Más lesz a helyzet azonban, amint a gyermek iskolába kerül, hiszen attól kezdve már nemcsak a mi általunk közvetített mintákat fogja elsődlegesnek tekinteni, hanem nagy hatással lesznek rá többek között a tanárai, oktatói is, akik egészen más elvárásokat támasztanak majd, mint amit tőlünk eddig tapasztalt. Valószínűleg időtlen időkig lehetne azon vitázni például, hogy mit engedhet meg magának egy pedagógus a gyermekünkkel szemben és mit nem, s ugyanez igaz manapság a másik oldalra, ha a diákok szemszögéből nézzük a dolgokat. Egy újságcikkben nemrég a szülő-pedagógus ellentét került terítékre, miután egy nyugdíjazott amerikai tanár nyílt levélben kelt ki a szülők ellen: őket nevezi ugyanis hibásnak mindenért, amiért nehézségekbe ütközik a diákok oktatása, és amiért alapjában véve rossz az oktatási rendszer. Vajon van benne igazság? Nálunk is lehet ebben valami?

A szülőkkel van a probléma

Nyugdíjas tanárként rosszul vagyok azoktól az emberektől, akik időtlen idők óta be nem tették a lábukat egy osztályterembe, de meg akarják mondani, hogyan lehet helyrehozni az oktatási rendszert. Nem a tanárokkal van itt a gond! A szülőkben keresendő a probléma! Ők azok, akik nem képesek a gyereküket modorra, tiszteletre nevelni, de még arra az általános tudásra sem, hogyan kell kijönni más gyerekekkel. Olyan cipőben járnak a kölykök iskolába, amiből kijönne egy tanár teljes havi keresete, de papírt meg ceruzát már nem küldenek velük. Azokat ki fogja biztosítani? Hát persze hogy leggyakrabban a tanárok nyúlnak a zsebükbe az ilyen dolgok miatt. Ha úgy látod, hogy gyengék az iskolák, akkor vess egy pillantást a szülőkre és a diákokra! Szerinted eljárnak a szülők a szülői értekezletekre? Rendszeresen beszélnek a tanárokkal a gyerekükről? Megbizonyosodnak róla, hogy a gyereküknek hiánytalan a felszerelése? És arról, hogy megcsinálja-e a házi feladatot? Megadják a működő telefonszámukat? Vajon a diákok jegyzetelnek az órákon? Figyelnek egyáltalán, vagy csak azért vannak ott, hogy zavarják az órák menetét? Ha ezeket is figyelembe veszed, rájöhetsz, hogy nem az iskolák "buknak meg itt", hanem a szülők. A tanárok nem láthatják el a saját munkájuk mellett a szülők feladatit is! Amíg a szülők nem veszik a fáradságot, hogy ezen változtassanak, addig az ég világon semmi sem fog változni!

Így szólt a nyílt levél, ami mindamellett, hogy elgondolkodtató, bizonyos szempontból talán kicsit egyoldalú is. Természetesen ebben is sok igazságot találunk, de mindig azt gondoljuk, hogy nem lehet valami csak fekete vagy csak fehér, vagyis az éremnek itt is két oldala van. Elolvastattuk ezt a levelet néhány magyar pedagógus ismerősünkkel, mert az érdekelt bennünket, hogy mivel tudnák kiegészíteni. Egyikőjük ezt írta:

Ti, mint szülők és/vagy pedagógusok mit gondoltok? Eltúlozza a dolgokat a nyílt levél írója, vagy ezek létező problémák? Csak az amerikai iskolák sajátosságai ezek, vagy itthon is tapasztaltok hasonló gondokat? Mit üzennétek a tanárnak, ha a ti gyermeketeket tanítaná? Esetleg mivel egészítenétek ki pedagógusként mindezt, ha ti is így látjátok?

Várjuk a véleményeteket, nem csak kommentben, hanem az alábbi üzenetküldő űrlapon is!