
Az amerikai tornászlányok zaklatási ügye felvet néhány fontos kérdést, ami a #metoo-n is túlmutat
Kedden elkezdődött az ítélethirdetés Larry Nassar ügyében, ami egy példátlan eseménysorozat végét jelenti. A bírónő, Rosemarie Aquiliana engedélyével és támogatásával négy napon át áldozatok tucatjai mondják a pedofil sportorvos szemébe, hogy mi tett velük. Nassar a 90-es évektől 2016-ig legalább százharminc tornászt molesztált, de nagy részük sokáig nem mert beszélni erről. Most pedig sorra vállalják névvel és arccal, tűrve a kamerákat is. Borzalmasnál borzalmasabb történeteket mesélnek el, hogy bebizonyítsák: ezek nem róluk szólnak, hanem az elkövetőről, ők ártatlan túlélők, akik erősebbek annál, mint hogy szégyenként viseljék ezt a terhet, még akkor is, ha a bántalmazás további szörnyű következményekkel (droghasználat, öngyilkosság a családban) járt.

Ugyanakkor az áldozatok arra is többször felhívták a figyelmet, hogy nem egyedül Nassar a bűnös. Számtalan adalék hangzik el ezekben a napokban arról, hogy az amerikai gimnasztikai szövetség hogyan nézett félre a sorra gyülekező pletykák, vádak és bejelentések ellenére, hogyan nem vizsgálták ki az ügyeket akkor sem, amikor az a bejelentések nyomán kötelességük lett volna, és hogyan teremtettek így mérgező környezetet a sportolók számára, amelyből nem tudtak sem menekülni, sem beszélni róla.

Az egyik legmegdöbbentőbb beszéd Kyle Stephenstől származik, aki nem sportoló, hanem orvos szülein keresztül ismerte Nassart; a két család gyakran összejárt, és ilyenkor rendszeresen előfordult, hogy a férfi kettesben maradt a fiatal lánnyal. „Régóta várok erre a pillanatra – mondta Nassarnak a lány a tárgyalóteremben. –
Először az én vádjaim nyomán tartóztatták le. Most pedig az egyetlen áldozataként, aki nem volt a páciense és aki ezzel előállt, tanúsítom az egész világ előtt, hogy ön egy undorító hazug”.
Stephens története különösen tragikus, mert 6 és 12 éves kora között molesztálta Nassar; a lány elmondta a szüleinek, akik együtt leültek az orvossal. Nassar mindent tagadott és végül elérte, hogy a szülők neki higgyenek. Amikor a lány apja szembesült az igazsággal, öngyilkos lett. Stephens részletesen elmondta a tárgyalóteremben, mi mindent tett vele Nassar: előtte maszturbált, merev péniszét hozzádörzsölte a kislány meztelen bőrfelületéhez és az ujját a vaginájába dugta.

Hasonló megrontásról számolt be Donna Markham, akinek a lánya, Chelsy tinédzserként drogozni kezdett, majd 23 évesen, 2009-ben öngyilkosságot követett el. Markham állítja, hogy az egész a zaklatásokkal kezdődött.

Egy névtelen tanú (aki kérte, hogy ne mutassa a kamera) elmondta, hogy az edzői 1997 óta tudták, mit tett vele Nassar, egy másik szólt róla az iskolában, egy harmadik pedig 2004-ben rendőrségi fejlelentést tett, de egyik esetben sem történt semmi.
Az áldozatok között „celebek” is szerepelnek, olimpiai bajnok tornászok, mint Aly Raisman, Simone Biles vagy Gabby Douglas. Ők még nem jelentek meg a tárgyalóteremben, és mindhárman az utóbbi hónapokban ismerték el, hogy Nassar zaklatta őket. A most 23 éves Aly Raisman a napokban azt nyilatkozta: a sportszövetség megfenyegette, hogy hallgasson.

Egy másik olimpiai bajnokról, McKayla Maroney-ről (22) az derült ki, hogy 1,25 millió dolláros hallgatási szerződést írt alá 2016-ban az amerikai tornászszövetséggel, és 100 ezer dollárt kellett volna fizetnie, ha elmondja a nyilvánosság előtt, mit művelt vele Nassar. (Például a londoni olimpián, a verseny előtti éjszaka is molesztálta.) Most perli a szövetséget azon az alapon, hogy a szerződés jogellenes volt és kényszerből írta alá. Néhány celeb, például Chrissy Teigen, Kristen Bell és Susan Sarandon felajánlotta, hogy kifizeti helyette a 100 ezer dollárt, de a szövetség azóta bejelentette, hogy nem tart igényt a pénzre.
A vádlottat 2017 decemberében 60 év börtönbüntetésre ítélték.