Elsőként Nagy Márta Júlia költőt kérdeztük.

Hogyan indult a pályád?

Csavaros történet. Középiskolás koromban már kaptam díjakat diákíró-pályázatokon, de az egyetem alatt meg sem próbáltam publikálni. Írni is csak a diploma megszerzése után kezdtem újra, ráadásul főleg prózát, a verseket meg inkább dühöngőfalnak szántam vagy terápiás céllal írtam őket. Először egy nem szakmabeli barátnőmnek mutattam pár szöveget, aki odaadta egy másik barátnőjének, és rajta keresztül jutottak el Pálinkás Györgyhöz (a Kijárat Kiadót vezette, sajnos már nincs köztünk). György először rettegett, miféle amatőr firkálmányai lesznek ezek, de aztán annyira tetszett neki, hogy rábeszélt, inkább verset írjak, mert szerinte az jobban megy nekem, és küldözgessem el folyóiratoknak. 2010-ben fogadta el az első publikációmat a Jelenkor, és annyira megörültem, hogy elkezdtem komolyan venni az írást.

Mit jelent számodra a siker szó?

Nekem az a legnagyobb siker, ha úgy érzem, hogy megközelítettem a saját mércémet, és sikerült egy olyan szövegvilágot, versnyelvet megalkotni, amit én is szívesen olvasnék.

Mit gondolsz a női író - írónő/költőnő kifejezésről?

Tíz éve még zavart, mondtam is egyszer egy irodalmi est moderátorának, hogy fel ne hozza ezt a kérdést. Író vagyok, és kész. Aztán elkezdtem gondolkodni: vajon azért zavar, mert a női írókat a szirupos-romantikus regényekkel, a giccsel kötik össze, miközben jól tudom, hogy ez az egész rettentően felszínes, sztereotip elképzelés? Miközben a kritikusaim is döntően a női tapasztalatok, sőt a feminizmus felől olvassák a szövegeimet? Akkor elszégyelltem magam. Nem akarom elnagyolni a kérdést, de vannak, akik a „hölgy” megszólításra is megsértődnek, és persze megmosolygom én is, de nem zavar. Nem látok abban semmi degradálót, ha valaki költőnőként hivatkozik rám.

Van-e a pályáddal kapcsolatban olyasmi, hogy "nagy cél", "végső cél"?

Nincs, egyetlen félelmem van: hogy egyszer csak „elfelejtek” írni. Hogy kifogyok az ötletekből. Egyébként mindig a következő kötet megírása a nagy cél.

Mit gondolsz a karrier-család összefüggéséről/ellentmondásáról?

Nincs igazán releváns tapasztalatom a témában, azt látom, hogy a környezetemben azért ezt meg tudják oldani, bár nehezen. Általában civil munkánk is van, így írásra csak a szabadidőnk áll rendelkezésre. De ez szerintem más szakmákra is érvényes. Azt semmiképpen nem gondolom, hogy a kettő kizárja egymást.

Mit gondolsz az irodalom, a vers, az olvasás szerepéről manapság?

Időről időre elhangzik, hogy nem olvasnak eleget az emberek, főleg nem verseket. De ezt hallgatom, amióta az eszemet tudom, és ha kicsit korábbra megyünk vissza az irodalomtörténetben, akkor is fogunk ilyen kijelentésekre bukkanni. Távol áll tőlem a lenéző dorgálás, úgyhogy csak finoman jegyzem meg: az olvasás örömforrás, nem pedig kötelesség, nyűg. Egyébként az utóbbi pár évben azt látom, hogy indulnak olvasásnépszerűsítő programok, kampányok. Gyerek- vagy kamaszkoromból ilyesmire nem emlékszem.

Van-e ún. „bakancslistád”? Megosztanád az első három tételt?

A szó szoros értelmében vett bakancslistám nincs, inkább elvont fogalmakban tudnám kifejezni: biztonság, stabilitás, béke. Ez persze úgy hangzott, mint egy kampányszöveg… Na jó, talán egy szép Martens bakancs. (Ha már bakancslista! Bocsánat, nem tudtam kihagyni.)

Vannak olyan könyvek, filmek, amik változtattak a gondolkodásodon, életeden?

Igen, több is. A legkorábbi, amire emlékszem, Kaari Utrio Éva lányai című könyve, amely az európai nő történetét mutatja be olvasmányosan. Akkor szembesültem vele, hogy régebbi történelmi korszakokban nem kezelték a nőket egyenrangúként, és ezen annyira felháborodtam, hogy úgy is maradtam. Ha pedig a szépirodalmat nézem, áttörést nálam a francia szürrealisták költészetének megismerése hozott: elvarázsoltak a szokatlan képtársítások, hatásukra elkezdtem keresni egy saját hangot, formát, ami ha évtizedekig alakult is, a szürrealizmus nélkül nem jött volna létre.

Természetesen számos kiváló szerzőt tudnék még mondani, klasszikusat és kortársat is, de ők elsősorban szakmai hatással voltak rám. Szeretem Nemes Nagy Ágnes költészetét, aki nemcsak esztétikai-szakmai szempontból fontos: annyira beszippantott a szövegvilága, hogy eldöntöttem, szó sem lehet arról, hogy jogi egyetemre menjek (az volt az eredeti terv), én irodalommal akarok foglalkozni. Szóval így lettem bölcsész.

Hogy a filmes területre is bemerészkedjek, legutóbb a Dark című sorozatot találtam elemi erejűnek.

Komolyan azt tervezem, hogy újrakezdem a fizikatanulást az alapoktól.

Hova jutnál el szívesen a világban, ha se pénz, se hosszú utazás nem lenne akadály?

Az időben utaznék inkább, nem a térben, mivel nemrég lebontott városrészek történetével kezdtem foglalkozni. Jó lenne megnézni, mi volt a lakótelepek, lakóparkok helyén, beülni rég megszűnt, legendás helyekre, ebédelni egy jót. Ha meg ragaszkodunk a térhez, városnézős típus vagyok, mindenhova szívesen eljutnék, ahol sok a műemlék meg a képtár, például Olaszországba. A tengerentúlra sosem gondoltam, igen, főleg a pénz és a hosszú utazás miatt, de tavaly véletlenül rábukkantam egy cikkre a Karib-szigetekről. Oda azért elmennék.

Mit vársz 2023-tól?

Szeretnék összeállítani egy előzetes kötettervet a már publikált anyagokból. Elég szöszmötölős munka, szóval jó lenne, ha rászánnám magam. Egyébként meg – legyen jobb év, mint az előző, de ezt szerintem nemcsak én mondanám.

Szeretnél valamit nagyon elmondani, amit nem kérdeztünk meg?

Most nem jut eszembe, de szólok, ha igen! (*nevet)

Galériánkból kiderül, milyen pozitív egészségügyi hatásai vannak, ha sokat olvasol!