Meghalt egy lány

Borítókép: Meghalt egy lány
Január első napjaiban öngyilkos lett egy tizenhét éves lány.Egy jó nevű budapesti középiskola harmadik osztályába járt, készült az érettségire, a felvételire, tanult, a szabadidejében kirándult, táncolt, utazott, minden pillanatot kihasznált. Közeli barátai azt mondják, hogy szerette az életet.
Az öngyilkosságot nem magyarázza semmiféle nyilvánvaló trauma vagy megrázkódtatás. Nem volt semmiféle látható előjele, az életében nem történt változás, ment minden úgy, mint előtte.
Otthon nyugalom volt és szerető szülők, az iskolában jó közösség, barátok, kiváló tanulmányi eredmények, s bár a lány szép volt és csinos, érzelmi kapcsolat még nem bonyolította a mindennapjait. Igazi lazítást viszont nem engedélyezett magának.
Eltökélte, hogy a legjobb lesz mindenből, mindenhol. Tartotta is a szintet, nem volt megállás, minden felmérő, dolgozat, verseny, vizsga, bemutató kiválóan sikerült. Legbizalmasabb barátnője szerint nem is száz százalékot akart teljesíteni, hanem százhúszat.
Búcsúlevelében azt írta, hogy haláláért senkit nem terhel felelősség, egyszerűen elfáradt, nem megy tovább, nem képes újabb hegyeket megmászni.
A jelenségről szakértőket kérdeztünk.


Adrigán Erzsébet
Klinikai szakpszichológus, EGO Klinika
– Lehetséges az, hogy valaki mindig száz százalékot teljesítsen? Van egyáltalán személyiség, amelyik képes erre?
– Nincs. Az ilyesmi illúzió. A személyiség érettségét mutatja, ha meg-elégszik azzal, hogy mindent megtett, amit tudott.
Ehhez az kell, hogy az ember ismerje önmagát és elfogadja a saját korlátait. Ezeket persze kicsit mindig megpróbáljuk tágítani, de amellett, hogy irreális dolog azt a követelményt állítani magunk elé, hogy mindig száz százalékot teljesítsünk, nagyon megterheli a személyiséget is.
– Mi okozhatja a tökéletességre való törekvést?
– Sok minden. Például belső bizonytalanság. Egyébként ahhoz, hogy kibírjuk önnön tökéletlenségünket, nagyon erős önmegnyugtató képesség kell. Ennek révén fogjuk végül elfogadni, hogy nem tudunk és nem is tudhatunk mindent. Ekkor tulajdonképpen a saját pártunkra állunk, és megértjük, hogy miért nem megy valami tökéletesen, még ha szeretnénk is. Az embernek muszáj elfogadnia a gyengeségeit.
– A teljesítménykényszer néha azért is erős, mert a környezetünknek szeretnénk megfelelni, bizonyítani.
– Igen, amikor az ember száz százalékot vár el magától, gyakran azt hiszi, hogy a környezete is ezt várja el tőle, pedig nem biztos, hogy így van. Azt gondolja, hogy csak akkor fogják őt értékelni, megbecsülni, szeretni, ha a maximumot nyújtja. Pedig ez az elképzelés sokszor nem is valós, és egyáltalán nem létezik ilyen elvárás a környezetben.
– A gyerek tehát akkor is lehet önmagával szemben maximalista, ha a szülőnek esze ágában sincs ezt elvárni tőle?
– Igen, lehet. Sokszor a szülők azt hiszik, hogy ők nem nevelik jól a gyereket, azért ilyen szigorú magával. Pedig a gyereknek megvan a saját belső világa, a saját képzelete, ami neveléssel nem mindig meghatározható, nevelési hibákkal nem magyarázható. A gyerek sajátos módon tapasztalja a külvilágot, és a saját belső világától függ, hogy egy-egy esemény miként hat rá. Persze vannak általános fejlődési tendenciák, de nem egyértelműen a nevelés következménye, ha kialakul benne a tökéletességre való hajlam.
– A szülő tehát tehetetlen? Hiába próbálja elmondani, hogy szeretete feltétel nélküli, nem függ a teljesítménytől? Lehet, hogy a gyerek ennek ellenére folytatja az önsanyargatást?
– Itt már olyan belső, tudattalan motivációkról van szó, amelyeknek kiderítése pszichoterápiás feladat. Tudok egy tizenegy éves kislányról, aki hihetetlenül jól teljesít. A szülők kegyetlenségnek tartják önmagával szembeni bánásmódját: ha van egy feladat, képes este tizenegyig fennmaradni, amíg meg nem oldja, vagy rettenetesen sír reggel, ha eszébe jut, hogy nem fejezte be valamelyik leckéjét. Erről a kislányról kiderült, hogy tudattalan motivációja a rivalitás volt. Van ugyanis egy pár évvel fiatalabb öccse, akit mindenáron le akar győzni, és ennek az egyetlen útját abban látja, ha maximálisan teljesít. Ahhoz azonban, hogy erre rájöjjön, a saját belső élményvilágát kell megismernie. Az ő belső vágya – tudattalan motivációja – az, hogy minden tekintetben felülmúlja a testvérét. Ez a kislány nagyon jó gyerek, semmiféle féltékenységet, irigységet nem lehet felfedezni a viselkedésében a testvérével kapcsolatban. Vagyis az ember személyisége képes arra, hogy az érzéseitől függetlenül viselkedjen.
– Akkor mire figyeljen a szülő?
– Hajlamosak vagyunk azt hinni: ha valaki sikeres, akkor a pszichés állapota is biztosan rendben van. Valahogy így vagyunk beállva. A környezetet a jó teljesítmény általában megnyugtatja. Főleg, ha a gyerek nem viselkedik szélsőségesen, mint az előbb említett tizenegy éves kislány, aki éjszakázott és sírt a lecke miatt. A szülőket rettenetesen meglepte, hogy a lányuknak vannak rossz érzései, rossz gondolatai. De hát miért ne volnának? Mindig vannak jó és rossz érzéseink is, csak az utóbbiakat képesek vagyunk úgy elfedni, hogy a környezet nem érzékel problémát. Nagyon nehéz megmondani, hogy a szülő miből érezheti meg, ha a gyerekkel nincs minden rendben. Talán a felszabadultságának mértékéből. Ha fesztelen, spontán, jól érzi magát a világban, apróbb szorongásait képes uralni és kimondani, ha nem hallgat el, nem lesz néma, nem ijed meg, amikor valamelyik gyengesége szóba kerül, akkor a gyerek lelki értelemben egészséges.

Felházi Anett
Klinikai szakpszichológus
– A serdülőkor az egyik legtörékenyebb időszak az életben.
– Igen, hiszen megbomlik a gyermekkor harmóniája, és új egyensúlyt kell teremteni. Ez sok feszültséggel jár, rengeteg energiát vesz el a személyiségtől. Ha ebben a kritikus időszakban nem elég érett a személyiség, vagy nem kap megfelelő támogatást a családtól, akár válságba is sodródhat, aminek legsúlyosabb formája az öngyilkosság. Három meglehetősen nagy erőpróbát kell a serdülőkorban kiállni. Az első az identitás megerősödése: ekkor kell megválaszolni azt a kérdést, hogy ki vagyok én, miért vagyok a világban, ekkor alakul ki jövőképünk és a saját sorsunkért vállalt felelősség képessége. A második feladat a nemiség, a szexualitás, a nemi szerep megerősödése, a harmadik pedig az érzelmi leválás a családról, a függetlenedés. Ez természetesen nem elfordulás, de azért nagyobb súlyt kapnak a kortárs kapcsolatok. Nem könnyű időszak ez.
– Sokat hallani mostanában az úgynevezett „burn-outról”, azaz a kiégésről. Ez ezt a korosztályt, a mindig tökéletességre törekvő, magukat túlhajszoló serdülőket is fenyegetheti?
– Természetesen. A „burn-out” irodalmában egyébként kiemelik, hogy a sikeres embereknek a legnehezebb, mert állandóan szoronganak attól, hogy hogyan lehetnek még sikeresebbek. A jól szereplés folyamatos igénye, a belső elvárás, a külső elvárás felőrölheti a gyerek kapacitását, egy serdülőnek nincs annyi belső erőforrása, hogy mindennap tökéleteset tudjon nyújtani A jobb iskolákban sokat várnak el, nem nagyon lehet lazítani. A gyerek egy idő után testileg-lelkileg reményvesztetté válhat, és olyan fáradt állapotba kerülhet, amelyben feladja minden vágyát és elképzelését, s a túlterhelésben felmorzsolódik az összes belső energiája. A kiégés akár az öngyilkosságig fajul, és ebbe nem egy serdülő egyből bele is fut. A felnőtt kiég, motiválatlanná válik, nem megy be dolgozni, öngyilkossági gondolatok kerülgetik, de ezeket ritkán valósítja meg. A serdülő érzékeny életszakaszában azonban rövidebb lehet az út az öngyilkosságig.
– Körülöttünk minden azt sugallja, hogy ha nem kerülsz be a legjobb iskolába, a legjobb egyetemre, akkor senki vagy. Hogyan segíthet a szülő, amikor a gyerek hajszolja magát? Melyek azok a jelek, amelyekre figyelnie kell?
– Aki állandóan magasra teszi a mércét, közben folyton elégedetlen, valójában soha nem fogja sikeresnek érezni magát. Egyre érzékenyebb lesz, egyre inkább kritikának fogja fel a külső visszajelzéseket. A szülőnek észlelnie kell, hogy mennyire érzi magát a gyerek elégedettnek és sikeresnek. Nem elég tehát csak akkor gyanakodni, ha romlik a tanulmányi eredmény. Akkor is figyeljünk, ha a gyerek nagyon jól teljesít, ha sose adja fel, már pihenni sem tud, egyre fáradtabb lesz, csökken az örömképessége. Ez jel: észre kell venni! Sajnos sok szülőnek nem tűnnek fel a jelek, hiszen ők is ugyanezt csinálják, irtózatos stresszben és hajtásban élnek.
– Karácsonykor, szilveszterkor, amikor nem megy a verkli és hirtelen le kell állni, még könnyebben kibillenhet az egyensúly?
– Igen, ráadásul a szilveszter a szembenézés, a leltár időszaka is. Ilyenkor a gyerek esetleg ráébred: egy merő hajtás az élete, folyamatosan csak küzd, mégis sikertelennek érzi magát, és már nem is tudja megfogalmazni, ki is ő, mi is ő valójában.

Ez a cikk az Éva magazin 2009. márciusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.