Még soha nem vizsgáltak emberre veszélyes kórokozót olyan intenzíven, annyi technológiával és annyi tudományos ismeretet bevetve, mint most a koronavírus-járványt okozó SARS-CoV-2-t. Januárban tanultuk meg felismerni és azonosítani a vírust, ekkor sikerült ugyanis elkülöníteni a kórokozót és meghatározni a genomját. Február közepére nevet is adtunk neki, majd alig néhány hónap alatt egészen pontos információkat szereztünk arról, mennyire veszélyes ez a vírus, hogy miként viselkedik a testünkben, hogy halálos kimenetelű is lehet. És arról is tudunk már valamit, milyen típusú gyógyszerek adhatnak reményt a védekezésben.

Azonban közel sem tudunk még mindent; sőt, vannak olyan alapvető vonásai is az új koronavírusnak, amelyeket még alig vagy egyáltalán nem ismerünk, amelyekkel kapcsolatban bizonytalanok vagyunk. A betegség orvosi és klinikai oldalára koncentrálva összegyűjtöttük az öt legfontosabb dolgot (a fertőzés kezdetétől a tüneteken át a védekezés módjaiig), amellyel kapcsolatosan még ellentmondásos a tudományos közösség véleménye és amelyek ezért mihamarabbi tisztázásra szorulnak.

1. Okozhat-e szívrohamot a koronavírus?

Alapvetően igen, a COVID-19 képes hasonló tüneteket okozni, mint egy infarktus. Azt azonban nem tudjuk, milyen gyakoriak az ilyen szívérrendszeri hatások, hogy mi kedvez a kialakulásuknak és hogy vajon elsődleges tünetről vagy a vírusfertőzésnek csupán másodlagos hatásáról van-e szó.

Legalább két, kínai és olasz tudósok által jegyzett tanulmány megerősíti, hogy vannak olyan koronavírus-pozitív betegek, akiknek a kórképe hasonló ahhoz, ami a szívizomelhalás esetében jellegzetes: rendellenes számban van jelen a vérükben a troponin nevű fehérje. Emellett a New York Times is beszámolt olyan esetekről, amikor klasszikus infarktusos tünetekkel kórházba vitt emberekről kiderült, hogy valójában koronavírus-fertőzöttek. Ezek a betegek ráadásul fiatalok voltak és nem volt rájuk jellemző semmi, ami növelné a szívérrendszeri betegségek rizikóját, vagyis a kórtörténetükkel nem voltak magyarázhatók az infarktusos tünetek.

Jelenleg a legnagyobb kérdés ezzel kapcsolatban az, hogy vajon a koronavírus közvetlenül hat-e a szívre – vagyis hogy vannak-e olyan betegek, akiknél a fertőzés a szívizomban és nem pedig a tüdőben jelentkezik –, vagy pedig az immunrendszer a légúti fertőzésre adott válaszának mellékhatásáról van szó. A SARS-CoV-2-re adott immunválaszként beinduló gyulladásos kaszkád ugyanis képes olyan rendellenes citokin-termelést kiváltani, ami a szívszövet károsodásához vezet.

Ez a bizonytalanság két fontos kérdéshez vezet el bennünket, egy klinikai és egy ízig-vérig statisztikai kérdéshez. Fel kell tárnunk, hogy azoknak a pácienseknek az esetében, akik már legyőzték a fertőzést, az esetleges szívkárosodás visszafordítható-e vagy maradandó nyomokat hagy. Ez a járványügyi statisztikák szempontjából is fontos, hiszen ha bizonyítást nyer, hogy néhány beteg esetében a COVID-19 légúti panaszok helyett szívérrendszeri problémákat okoz, akkor a koronavírus áldozatainak számához hozzá kell adnunk azokat is, akikről eddig úgy gondoltuk, hogy nem a vírusba haltak bele.

2. Lehet-e az anozmia a fertőzés tünete?

A szaglás teljes vagy részleges elvesztése (anozmia, illetve hipozmia) a légúti fertőzések és az allergia jellegzetes tünete. Ugyanez igaz az ízérzékelés elvesztésére is. Ezért alapvetően nem rendkívüli vagy meglepő, ha a COVID-19 is képes ilyen hatást kiváltani.

Ez a kérdés azonban mégis több okból is megérdemli, hogy felkerüljön a nem tudott dolgok listájára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) például még nem említi az anozmiát a COVID-19 jellegzetes tünetei között, arra hivatkozva, hogy a bizonyítékok egyelőre nem kielégítőek. Ezért még erősen kérdéses, vajon vannak-e olyan betegek, akiknél a szaglás elvesztése a vírusfertőzés egyetlen klinikailag releváns tünete, vagyis lehetséges-e ezt a tünetet olyan potenciális fertőzők felismerésére használni, akik ezt leszámítva tünetmentesek.

Ezenkívül bizonytalan az is, milyen az anozmia lefutása a fertőzés egész folyamatához képest. Nem világos, hogy a szaglásgyengülés már kezdetben jelentkezik-e, vagy csak akkor, amikor a fertőzés már kiterjedt. Sajnos az adatok ellentmondásossága megnehezíti, hogy ezt a tünetet új monitorozási stratégiák kidolgozására használjuk. Nem tudjuk azt sem, hogy az anozmiás betegek mennyire fertőznek, illetve hogy a többi tünet megszűnéséhez és a tesztek negatívvá válásához viszonyítva mikor ér véget a szaglásvesztés.

3. Ki tekinthető fertőzőnek?

A járvány kezdete óta az egyik leggyakrabban feltett kérdés az, hogy ki képes továbbadni a betegséget. A napok múlásával néhány dolog világosabbá vált, például hogy nemcsak a tüneteket mutató, hanem a tünetmentes betegek is képesek továbbadni a vírust. Tünetmentesnek azokat a betegeket nevezzük, akiknek sosem voltak tüneteik, illetve azokat, akik még vagy már éppen nem mutatnak tüneteket.

Habár a tünetmentes betegek kisebb eséllyel adják tovább a vírust, mint azok, akiknek olyan nyilvánvaló tüneteik vannak, mint a köhögés, még nem tudjuk, a tünetmentesek milyen hosszú ideig maradnak fertőzők.

És hogy a helyzet végképp bonyolult legyen: egy negatív teszt még nem garancia arra, hogy a vírus már teljesen eltűnt a szervezetből. Vannak olyan (szerencsére ritka) esetek, amikor a vírus lappangva, vagyis nagyon alacsony számban még jelen van, és néhány héten belül újra tüneteket okoz. Vagyis ezek a betegek fertőzők maradhatnak a klinikai gyógyultság kimondása és a tünetek újbóli jelentkezési közti időszakban is.

A másik oldalról nézve így az is kérdésessé válik, hogy ki fertőzött, azaz, hogy aki már legyőzte a COVID-19-et, valóban immunissá vált-e a vírusra, és ha igen, mennyi időre. Egyelőre nincs adatunk olyan esetről, hogy valaki másodszorra is megkapta volna a vírusfertőzést (a fentebb említett visszaesőket leszámítva), ezért feltételezhető, hogy legalább időleges immunitás szerezhető. Azonban a járvány még nem tart elég régóta ahhoz, hogy közép- és hosszútávra is információink lehessenek a betegségről. Pontosabb és tudományosan megalapozott tudásunk ezért csak idővel lehet majd.

4. Milyen gyógyszerek hatásosak a SARS-CoV-2 ellen?

A leggyakrabban feltett kérdés az, hogy létezik-e olyan gyógymód, amely biztosan hatékony a koronavírus-fertőzéssel szemben. A válasz pillanatnyilag sajnos nemleges: nincs olyan gyógyszer, amely bizonyítottan hatékony. Ez persze idővel változhat, hiszen világszerte egyre több kísérlet zajlik és egyre több gyógyszerjelölt van.

Az egyes gyógyszerjelölteket vizsgálva látszik, hogy ezek közül néhány ígéretesebb a többinél, néhányat pedig már mostanra teljesen elvetettek. Ha nem akarunk hiú reményeket táplálni, csak annyit mondhatunk, hogy minden készülő gyógyszerre igaz, hogy nem tudjuk, működni fog-e és mennyire.

Születtek már beszámolók a WHO által létrehozott Solidarity programról, amely világszerte többezer beteg bevonásával gyűjt adatokat négy lehetséges koronavírus elleni gyógyszer hatékonyságáról. Jelenleg a legígéretesebb gyógyszerjelölt a remdesivir nevű vírusölő, valamint a szintén vírusölő (és együtt is alkalmazott) ritonavir és lopinavir. Ezek legnagyobb előnye, hogy már forgalomban vannak vagy a fejlesztésük előrehaladott állapotban van, mivel eredetileg más betegségek ellen készültek – vagyis biztonságosak. De ezeken kívül vizsgálnak még új monoklonális antitesteket, olyan immunmodulátorokat, mint a tocilizumab, és még körülbelül ötven más olyan aktív hatóanyagot is, amelyek képesek lehetnek megállítani a vírust. Ezzel az egyelőre nagyon bizonytalan és gyorsan változó területtel kapcsolatban fontos, hogy körültekintőek legyünk és ne örüljünk elhamarkodottan (mint az Avigan esetében).

5. Lesz-e valaha védőoltás?

Több mint valószínű, hogy előbb-utóbb sikerülni fog kifejleszteni egy vakcinát, amely bizonyos fokú védettséget jelent majd az új koronavírussal szemben. Kérdés viszont, hogy milyen hosszú immunitást fog tudni biztosítani, és hogy mikortól áll majd rendelkezésre. Egy új vakcina kifejlesztése általában évek munkája, de ha minden folyamatot a lehető leggyorsabban elvégzünk, még akkor is majdnem egy évet kell várnunk a legoptimistább számítások szerint is. Jelenleg is számos kísérlet zajlik: fejlesztési fázisban legalább 44 készítmény van.

Egy másik út lehet kipróbálni, hogy valamelyik már létező vakcina nem ad-e részleges védettséget a SARS-CoV-2 ellen is. Lehetséges jelölt a BCG védőoltás, egy olyan oltóanyag, amely élő, legyengített baktériumot tartalmaz. Ezt a vakcinát jelenleg tuberkolózis ellen használják és a gyerekek körülbelül 60%-ának valóban immunitást ad – folyamatosan vizsgálják, vajon képes-e hasonlóra a koronavírus ellen is. A remény (amely egyelőre nem több afféle wild guess-nél) az, hogy a BCG kiterjesztheti a velünk született immunitásunkat és ezzel – ahogy más bakteriális és vírusfertőzések kapcsán is történik – segíthet bennünket a SARS-CoV-2 elleni harcban is.

Számos elmélet született már azzal kapcsolatban, miként lehet, hogy Afrikát (egyelőre) kevésbé sújtja a járvány és hogy a gyerekek tünetei az egész világon gyengébbek, mint a felnőttekéi. Egy hipotézis szerint a gyerekek szervezete valamiféle indirekt védelemnek köszönhetően ellenállóbb a vírussal szemben, amelyre a különféle védőoltások révén tettek szert. De, ahogy korábban megállapítottuk, korai lenne még ezzel kapcsolatban bármit is biztosra álltani.

Koronavírussal fertőződött emberek elmesélték, milyen tüneteket tapasztaltak meg