A bádogos sorozatgyilkos: Kiss Béla, a hazai rém
Kiss a bűncselekmények elkövetése idején Cinkotán élt, és mint annyi elvetemült bűnöző, látszólag a csendes és szorgalmas emberkék eseménytelen életét élte. Története hemzseg a megoldatlan rejtélyektől: az általa elkövetett bűntények mögött húzódó okok és körülmények ma is komoly kérdéseket vetnek fel.
Kiss 1877-ben született, és több helyen is igyekezett megvetni a lábát, mielőtt Cinkotára költözött volna. Ott bádogosként kereste a kenyerét, ismerősei pedig semmi szokatlant nem vettek észre rajta: életmódja, személyisége visszafogott és rendezett volt. Személyesebb kapcsolatai azonban árnyaltabb képet festettek róla, ugyanis – miután felesége állítólag megszökött a szeretőjével – kifejezetten kedvelte a női társaságot, számos hölgy ismerőse volt. Egyszóval: falta a nőket, a szó – morbid, de tényleg – minden értelmében.
Benzines hordók
1916-ban, az első világháború idején Kisst behívták katonai szolgálatra. Mialatt a fronton harcolt, egy tervezett felújítás miatt véletlenül felfedeztek néhány fémhordót a házában, amelyekben állítása szerint benzint tárolt vészterhes időkre. A hordók kibontásakor azonban nem üzemanyagot, hanem emberi maradványokat találtak bennük, pontosabban hét nő oszladozó holttestét.
A vizsgálatok szerint az áldozatokat megfojtották, kit álmában, kit fényes nappal. Mint kiderült, Kiss újsághirdetések útján elcsábította, majd kegyetlenül meggyilkolta a kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket: különböző álnéven levelezett velük, gyakran házassági ígéreteket téve, hogy elnyerje a bizalmukat és kicsalja megtakarított pénzüket. A holttestek többségét Cinkota lakói azonosították, de volt egy, akinek a kilétét máig homály fedi.
Az „asszonyirtó” fejére vérdíjat tűztek ki, az esetről még Karinthy Frigyes is írt az Újság című lapba.
Az osztrák-magyar katonai vezetés parancsot adott őrizetbe vételére, ám mire a rendőrség eljutott a frontra, Kiss nyom nélkül elpárolgott. Később többször is látni vélték a háborúban, de a hatóságok végül sosem bukkant a nyomára.
Pedig elvileg volt megoldás. A Vöröskereszt értesítése szerint ugyanis a férfivel 1915-ben tífusz végzett egy szerb hadifogolytáborban, a testét azonban senki sem azonosította, ezért sokan nem hittek benne, hogy ő az. A legenda szerint a háború után feltünedezett itt-ott, az Egyesült Államokban és Európa különböző országaiban is látni vélték. Az egyik legkülönösebb történet szerint 1932-ben egy New York-i kórház magyar ápolónője szentül meg volt győződve róla, hogy az egyik páciens maga Kiss Béla. Mielőtt azonban a gyanú megerősítést nyert volna, a férfi szőrén-szálán eltűnt. Így Kiss holléte és végső sorsa az utókor számára rejtély maradt.
Lélektan
Motivációi ma is találgatások tárgyát képezik. Egyes szakértők úgy vélik, hogy gyermekkori traumák vagy lelki problémák vezettek a gyilkosságok elkövetéséhez. Mások szerint Kiss egy hidegvérű és számító szélhámos volt, aki kizárólag pénzszerzés céljából használta ki szerencsétlen, hiszékeny áldozatait. Bár sosem sikerült elfogni, esete jelentős helyet foglal el a magyar kriminalisztika történetében: esete a sorozatgyilkosság egyik első modern megjelenési formája volt Magyarországon. Számos regény, tanulmány, sőt, néhány film is feldolgozta a cinkotai rém történetét, a hátborzongató bűntettek és az, hogy sosem kapták el, számos alkotó fantáziáját megmozgatta.