Az eü. dolgozók is kiakadtak a kismama oltási káoszban: Már este felülírják, amit délelőtt kihirdettek

Nem egyszerű az élet a koronavírus nyomása alatt. Ezt tudjuk. Nincs ebben semmi újdonság. A bizonytalanság, a folyton változó nézőpontok, bármely témában hozott döntésünket megterheli. Hogyan érezheti magát egy kismama vagy egy párhónapos picibabával otthon lévő anyuka vagy épp egy szoptatós anyuka a számukra is elérhető oltással kapcsolatban?
Ők, amikor a covid-19 oltással kapcsolatban döntenek, maguk és a bennük növekvő, vagy az általuk táplált babára, és közös egészségükre is gondolnak.
Ha pedig a vakcina mellett döntenek, akkor olyan mintha egy komoly ping pong játékba kezdenének, amit ők és a egészségügyi dolgozók játszanak úgy, hogy ezt a játszmát mindkét fél örömmel kihagyta volna.
Senki sincs könnyű helyzetben. Orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók, akik nap mint nap teszik a dolgukat szívvel lélekkel, türelemmel és kitartással is, egyszer elfáradnak. Jöjjön most egy kismamákkal foglalkozó egészségügyi dolgozó gondolata, a kismamák, szoptatós anyák oltásával kapcsolatban, mely sorokhoz A legényanya, 1989-es magyar film szellemét idézi meg a szerző, melyben a rátóti falu Bélái között, az egyetlen Józsi teherbe esik...teljesen életidegen helyzet, nem igaz?
„Így történt Rátóton a várandósok és a szoptató anyák oltásának megszervezése.
(A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.)
1. Szoptató és várandós anyát nem oltunk.
2. Várandóst nem oltunk, szoptató anyát bizonyos helyeken, ha aláírják, hogy saját felelősségre.
3. Mégsem. Legalábbis itt nem.
4. Olthatjuk a szoptató és várandós anyákat.
5. Oltjuk, és soron kívül, de kell a nőgyógyásztól beutaló.
6. Ja, nem, a háziorvostól kell.
7. Inkább beoltunk minden nőt, aki 16 és 49 éves közöttinek néz ki, és azt mondja magáról, hogy várandós vagy szoptat, és a közelben lakik, vagy gyorsan tud futni.
8. Itt pedig akkor már adunk a férjének is egyet, ha már eljött.
9. Fél négy után már nem adunk a szoptatóknak. Menjenek haza, és kérjenek időpontot.
10. Mégse kérjenek időpontot, mert már csak a várandósoknak adunk.
11. Aki tegnap kért időpontot, annak mégis adunk ma oltást, másnak nem.
12. Ezeken a számokon próbálhatnak időpontot kérni a várandósok, vagy azok az anyák, akik igazolással bizonyítják, hogy laktáló gyermekágyasok, bár nem fogjuk felvenni a telefont.
13. Csak a Klinikákon gondozott anyákat oltjuk be.
14. Ja nem. Ezeken a számokon próbálhatnak időpontot kérni a várandósok, vagy azok az anyák, akik igazolással bizonyítják, hogy egy éven belül szültek, és egy másik igazolással rendelkeznek arról, hogy szoptatnak, mert különben nem hisszük el. A védőnőnek küldjenek e-mailt, aki majd bemondásra kiállítja az igazolást online. Így már elhisszük. Ja, de nem fogjuk felvenni a telefont.
15. Ja, nem, csak a várandósok kérjenek időpontot.
16. Kérjenek a szülészorvosuktól beutalót, majd a háziorvos iktatja.... nem igazán tudjuk miért, és nincs is meg hozzá az elektronikus felület, de nnna.
17. Itt és itt mégis beoltjuk, ha már erre sétált, és azt mondja a biztonsági őrnek, hogy gyereket vár vagy szoptat. A többiek nem voltak elég szemfülesek, így jártak.
18. A szoptató anyáknak mégsem jár soron kívüli oltás, csak a várandósoknak.
19. Az a szoptató anya nem kap oltást, aki krónikus beteg. (Itt már vinnyogok, mi megy Rátóton: a szerk.)
20. A háziorvosok vegyék előre a szoptató anyákat.
21. A háziorvosok azt csinálnak, amit akarnak.
22. Bizonyos titkos helyeken mégis oltják a három hónaposnál nem idősebb babák anyukáit, ha visznek zárójelentést a szülésről...és így tovább...”