Kevin Spacey-t a koronavírus-járvány a saját zaklatási botrányára emlékezteti

kevin spacey,koronavírus,metoo Forrás: Getty Images
Kevin Spacey állítása szerint tudja, mit éreznek azok, akik elvesztették a munkájukat a koronavírus-járvány következtében. Neki magának 2017-ben tört ketté a karrierje, amikor tucatnyi szexuális zaklatási vád érte.

Spacey azóta is tagadja a vádakat, melyek szerint fiatal színészeket zaklatott volna a megelőző két évtized során. A közelmúltban egy német üzleti videókonferencián beszélt erről, és a videó április elején röppent fel a Youtube-ra. A mondanivalója számunkra ugyancsak ellentmondásos, ezért nem nyilvánítunk véleményt, inkább csak idézzük őt:

Az én világom teljesen megváltozott 2017 őszén. A munkám, a kapcsolataim jelentős része, a tekintélyem a szakmában mindössze néhány óra leforgása alatt megszűnt létezni

„Ebben a pillanatban azt hiszem, van fogalmam arról, milyen érzés, amikor minden hirtelen megszakad körülötted – folytatja a videóban a színész. – És bár teljesen különböző okokból és körülmények között kerültünk hasonló helyzetbe, úgy érzem, az, ahogy érzelmileg megéljük ezt, nagyon is hasonló.”

„Szóval együttérzek veletek, akiknek hirtelen azt mondták, hogy nem mehettek vissza dolgozni… Annyira el voltam foglalva azzal, hogy megtudjam, ki vagyok vagy mit akarok csinálni, hogy amikor minden váratlanul véget ért, fogalmam se volt, mit csináljak. Mert csak a színészethez értettem.”

Amikor a karrierem csikorogva lefékezett, és szembe kellett néznem a bizonytalan jövővel, azzal, hogy talán sosem kapok többet színészi munkát, életemben először fel kellett tennem magamnak a kérdést: ha nem játszhatok, akkor ki vagyok én?

Spacey azt is elmondja, reméli, hogy a saját példája arra bátoríthatja az embereket, hogy „lehetőséget lássanak ebben és előnyére fordítsák” és felfedezzenek új lehetőségeket magukban.

„Talán most minden üresnek és szörnyűnek tűnik, amilyen az én szememben is volt két évvel ezelőtt, de nem lesz mindig így. Ez egy folyamat, ami lehetővé tette, hogy feltegyek magamnak más kérdéseket is, amiket sose tettem fel, lefolytassak beszélgetéseket, amiket korábban soha, beleássam magam ügyekbe, amiket hosszú idő óta kerültem, szembenézzek igazságokkal, amiket sokáig elrejtve tartottam magam előtt és traumákkal, amelyeket mindig is tagadtam.”

2017-ben Anthony Rapp színész azzal vádolta Spacey-t, hogy szexuálisan közeledett hozzá 1986-ban. Rapp akkor 14, Spacey 26 éves volt. Spacey közleményben reagált, azt írta, nem emlékszik az incidensre, de bocsánatot kér és bejelentette, hogy ezentúl nyíltan vállalja melegségét. Ezután 15 másik férfi vagy azoknak a közeli hozzátartozói álltak elő hasonló vádakkal. Spacey az összes folyamatban levő munkáját elvesztette: kirúgták a Kártyavár című tévésorozatból, amelyben ezután partnere, Robin Wright egymaga játszotta tovább a főszerepet és kilenc nap alatt újraforgatták A világ összes pénze című Ridley Scott-filmben Spacey jeleneteit Christopher Plummerrel, akit Oscarra is jelöltek a beugrásáért. Spacey-vel az ügynöksége és a sajtósa megszakította a kapcsolatot, többrendbeli per, illetve nyomozás indult ellene. Spacey kétszer is reagált egy-egy videóban, amelyben a Kártyavár főszereplője, Frank Underwood karakterében szólalt meg a témában, amit sokan bizarrnak tartottak. A második ilyen videót követő napon, amely 2019 karácsonyán került ki a Youtube-ra, az egyik érintett, Ari Behn norvég író öngyilkos lett. Behn egyébként sohasem állította, hogy Spacey nyomulása helytelen lett volna, „inkább bóknak vettem”, mondta 2017-ben.

via people.com

A legjobb Netflixes sorozatok karantén idejére: