— Hogyan foglalnád össze a Kedves Magyarország Alapítvány célkitűzését, hitvallását?

— Az a cél, hogy az emberek egymással kedvesebbek, empatikusabbak, segítőkészebbek, támogatóbbak legyenek Magyarországon. Úgy szoktam még megfogalmazni, hogy ne az érezze magát furcsán, aki csak úgy, minden különösebb ok nélkül rámosolyog valakire. Sajnos ugyanis olyan világban – vagy országban – élünk, ahol egy idegen mosolya mögött gyakran hátsó szándékot sejtünk. Szeretnénk elérni, hogy a kedvesség és a nyitottság legyen az alapvető hozzáállás.

— A kezdeményezés nagyon egyedi, és már az alapgondolat is mosolyt csal szerintem az arcokra. Honnan jött az ötlet mindehhez?

— 15 évig a Tescónál dolgoztam mint közép-európai digitális marketingvezető, a magyar piac mellett még három országért voltam felelős. Kétgyerekes anyukaként aztán megfogalmazódott bennem, hogy váltanom kell, létrehoztam a saját online marketing ügynökségemet, hogy harmonikusabban össze tudjam egyeztetni a munkát és a családi életet. Ekkor szembesültem azzal, hogy az emberek sokszor – finoman fogalmazva – nem éppen kedvesek a másikkal. Amíg a multi égisze alatt dolgoztam vezetőként, a legtöbben kedvesen fordultak hozzám, de most már látom, hogy ez nem nekem szólt, hanem a pénznek, ami felett döntöttem. Kikerültem a buborékból, és láttam, hogy alapvetően nem mindig támogatóak, nem empatikusak az emberek, nem is mosolyognak. Sokszor olyan dolgokért ért támadás, amiért szerintem nem kellett volna. A másik indíttatás a gyerekeimhez köthető, mert ők megtanítottak nekem egyfajta jó értelemben vett szókimondóságot. Egy nap, amikor az iskolából hoztam el az egyiküket, szembejött velünk egy hosszú, szőke hajú lány, aki végtelenül szomorúnak tűnt, mint aki mindjárt elsírja magát. A kislányom odakiabált neki, hogy: „Szia, Shakira!” és a lánynak rögtön felderült az arca, óriási mosollyal mondta, hogy „Feldobtad a napomat, köszönöm!” És ezen elgondolkoztam, hiszen az én fejemben is motoszkált, hogy mennyire szép az illető, és az énekesnőre emlékeztet a haja, de a gyerekem ki is merte mondani, hiszen bennük még nincs az a társadalmi gátlás, hogy nem szólunk hozzá idegenekhez, csak úgy. Pedig ha ezeket a falakat lebontjuk, a kedvességnek köszönhetően neki is, nekem is jobb napom lesz, biokémiai okokból is, hiszen egy sor hormonális folyamat indul el a testünkben. Annyira szuper lenne, ha a magyar valóság nem az lenne, hogy a legjobb esetben is közömbösek vagyunk a másik iránt, hanem kedvesen fordulunk egymás felé. De ezt mások nem tudják meglépni helyettünk, ezért indítottam a Kedves Magyarország Alapítványt.

— Milyen programokat, tevékenységeket szerveztek?

— Két irányvonalon mozgunk jelenleg. Szervezünk különféle, figyelemfelhívó utcai akciókat, amelyekkel igyekszünk a szemeket fel-, a szíveket pedig megnyitni. Osztottunk például kis csokikat, piros, szív alakú marcipándesszertet vagy virágot, hogy feldobjuk az emberek napját. Volt olyan is, hogy kedves üzenetet húzhattak ki, vagy olyan, amikor ingyen almát vehettek el, csak annyit kértünk, hogy dobjanak cserébe egy mosolyt. Egy-egy ilyen megmozdulás során 150-200 emberrel találkozunk, és sokkal durvább reakciókat szoktunk kapni, mint amire számítottam, amikor elkezdtem ezeket tervezni.

— Pozitív vagy negatív értelemben?

— Azt gondoltam, hogy elutasítóak lesznek az emberek, és erre fel is vérteztem magam. Volt egy-két ilyen is, de az igazán megdöbbentő felismerés az volt, hogy mennyire szomorúak az emberek. Rengetegen bezárkózva élnek, nem nyitnak kifelé, az embertársaik felé, magányosak és közben rettegnek is a magánytól. Ezt igazolta az az akciónk, amikor egy lufira kellett ráírni, hogy mitől félnek a legjobban, majd elengedni azt. A legtöbben pedig a magányt írták rá. Megrázó volt azt is megtapasztalni, hogy ezek a spontán kedvességek sokszor úgy hatnak az emberekre, mintha benyomtunk volna egy piros gombot, ami előhívja a korábbi traumájukat. Nem mindig mutatjuk meg a videókon, de gyakran előfordul, hogy le kell állítanunk a forgatást, mert annyira elérzékenyülünk, hogy mi is együtt sírunk a megszólítottakkal, akik hirtelen kiöntik nekünk a feldolgozatlan sérelmeiket. Magyarországon nincs kultúrája annak, hogy foglalkozzunk a mentális egészségünkkel, hiszen aki pszichológushoz jár, azt sokszor még mindig betegnek, sérültnek tartják, rengeteg ember cipeli magában a traumáit, akár gyerekkorától kezdve. Többször volt már olyan, hogy egy 40-50 éves férfi sírta el magát nekünk, hogy utoljára gyerekkorában az anyukája viselkedett vele olyan kedvesen, mint mi. A forgatásokat ezért nekünk is időbe telik feldolgozni, mert gyakran lelkileg megterhelő történetekkel, sorsokkal találkozunk.

— Az ország egész területén belefuthatunk ilyen kedves akciókba?

— Budapest mellett öt vármegyében vannak nagyköveteink (Bács-Kiskun, Somogy, Fejér, Komárom és Veszprém), de folyamatosan lehet hozzánk jelentkezni, aki érzi magában az elhivatottságot és belső mosolyt. A nagyköveteink rengeteg apróbb, de ugyanolyan jelentős kedvességet találnak ki, például virágot raknak a házak kapujára, hogy amikor kijönnek az ott lakók, örömteli meglepetésben legyen részük. Vagy például játszótérre kiviszik a régi, kimosott plüssállatokat, hogy a gyerekek megtalálhassák őket, és van olyan is, a lányával közösen kavicsokat fest, és azokat hagyják el egy-egy kedves üzenettel együtt. Amikor pedig valaki megtalál egy ilyen apró tárgyat és a hozzá tartozó üzenetet, az nagyon jó érzés, a visszajelzésekből látjuk, hogy az emberek ki vannak éhezve az ilyenekre, mert nincsenek hozzászokva.

— És mi a tevékenységetek másik irányvonala?

— A vállalati kultúrát célozzuk meg, hiszen aki nem home office-ban dolgozik, az a napja jelentős részét a munkahelyén tölti. Gyakran egy olyan közegben, olyan emberekkel kell együtt lennie, egymástól pár méterre, akikkel egyébként magánemberként lehet, hogy egy szót sem váltana. És nemhogy egy légtérben kell lenniük, hanem még együtt, csapatban kell dolgozniuk. Ez egy többszörösen terhelt környezet szerintem, és az emberek nem rendelkeznek a megfelelő eszköztárral, hogy ezt jól feldolgozzák, ezért is van nagyon sok konfliktus, feszültség a munkahelyeken. Nem véletlen, hogy annyiszor hallani, hogy valaki a munkájával kapcsolatban úgy érez, hogy szereti a munkakörét, a feladatait, még a fizetésével is elégedett, de a hangulatra vagy a kollégáira panaszkodik. Ezért szeretnénk a vállalati kultúrába is beemelni az olyan értékeket, mint a segítségnyújtás, az empátia és a kedvesség. Fontos aspektus az is, hogy a munkavállaló biztonságban érezhesse magát a munkahelyén, pszichológiai és érzelmi értelemben is. Ha ez megvan, akkor nem fél például egy projektről elmondani a véleményét, vagy meghúzni a saját határait. Ez a bátorság kreativitást is szül, mert onnantól kezdve szabadon jönnek az ötletek, hiszen nem kell félni az indokolatlan retorziótól.

Mindezek érdekében létrehoztunk egy tanúsítványrendszert és a hozzá társuló edukációs programot, amelyen a cégek vezetői vesznek részt. Ez egy szakképzett trénerek által tartott képzés, ami a pozitív pszichológia elemeiből épül fel, és interaktív módon, szerepjátékokon keresztül mutatja meg a résztvevőknek, hogyan tudnák ők megváltoztatni a munkahelyi hangulatot. A vezetők viselkedésnormái ugyanis az egész szervezetbe leszivárognak, hiszen ebben kontextusban a vezető és a beosztott olyanok, mint a szülő-gyermek párosa, vagyis tetteikkel példát kell mutatniuk. A képzésnek vannak alappillérei, de részleteiben személyre szabható, tehát tudunk reagálni az adott szervezet mentálhigiéniás állapotára, a megoldandó problémákra. Ha pedig a vezetők bizonyos százaléka elvégezte ezt a programot, akkor egy évre megkapják a Kedves Munkahely Tanúsítványt, ami az employer branding építésére is remek eszköz.

— Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

— Sok terv pörög a fejünkben, az egyik, amit elárulhatok, hogy megkeresett minket egy orvosi műszereket forgalmazó cég, hogy rajtunk keresztül szeretnének több millió forintos ultrahanggépet odaajándékozni egy kórháznak. Ezen is dolgozunk most a háttérben a sorozatos kampányok, akciók mellett, amelyet nagyköveteink segítségével tudunk megvalósítani.

— Nekem nemcsak a tevékenységetek, hanem a mögötte rejlő üzenet is nagyon szimpatikus: hogy a kedvesség tanulható. Hajlamosak vagyunk ugyanis azt hinni, hogy ez egy velünk született, belénk kódolt tulajdonság. Milyen eszközökkel vagy módon tudjuk fejleszteni magunkban ezt a pozitív szemléletet és a kedves hozzáállást?

— Mint sok mindennek, ennek is az önismeret az alapja, ebből kifolyólag ez egy hosszú út, aminek sosincs vége, de mindenképp érdemes elindulni rajta, mert a saját életminőségünket is javítjuk vele. Az első lépcsőnek azt mondanám, amikor megfigyelem a saját reakcióimat. Például felemelem a hangomat, vagy ingerülten reagálok, ha a pékségben az eladó pokróc stílusban szolgál ki? Ezt a tudást el kell raktározni, és levonni belőle a következtetést, hogy számomra milyen triggerek vannak, amelyek máskor, mással is előjönnek, ha például a gyerek tanárával beszélgetek vagy a kollégámmal. A második lépcső éppen az, amikor már tudatosan eldöntöm, hogyan reagálok majd újra ilyen helyzetben: rögtön bepöccenek, az aktív hallgatásra szorítkozom, vagy esetleg megpróbálok kedves lenni. A kedvesség ugyanis nemcsak tanulható, hanem választható is. A harmadik lépcsőnél pedig már képes vagyok kívül helyezkedni a helyzetből, és így másokat is meg tudok figyelni, mint egy drón. Itt jön képbe az empátia. Amikor – a pékséges példánál maradva – belegondolok abba, hogy órákig a forró kemence mellett állni, mosolyogva kiadni a tízezredik kakaóscsigát, nagyon nehéz feladat, ráadásul lehet, hogy mosdóba is szeretne elmenni, de nem tud a kígyózó sor miatt. És ezen a ponton eldönthetjük, hogy melyik szemüvegünkön keresztül nézzük a helyzetet, és választhatunk, hogyan fogunk viselkedünk. Ha pedig kedvesen reagálunk, azzal átbillenthetjük a másik kapcsolóját is, és egyikünk sem a bosszankodást, a negativitást viszi tovább a napjában, hanem elindul egy pozitív láncreakció. A kedvesség ragályos tud lenni, és inkább ez terjedjen, mint a Covid, nem igaz?

— A beszélgetésünk elején említetted a biokémiát, tehát nemcsak a hangulatunkra, hanem fizikai állapotunkra is hatással van a viselkedésünk. Meséld el, kérlek, milyen hormonális folyamatok játszódnak le a testünkbe, ha kedvesek vagyunk!

— Amikor például másnak bókolunk, rámosolygunk, vagy önzetlen segítséget nyújtunk, akkor oxitocin és endorfin hormonok termelődnek a szervezetünkben, akárcsak sportolás során. Ezeket boldogsághormonnak is szokták nevezni, nyugtató, fájdalomcsillapító hatással bírnak, és hatásukra csökken a pulzusszám is, tehát a kedvesség fizikai értelemben is jó hatással van a szívünkre. Emellett csökkentik a stresszhatások miatt felszabaduló kortizol hormon szintjét is, tehát a kedves viselkedés felfogható úgy is, mintha bevennénk egy nyugtatót vagy meditálnánk. És mindezért elég annyit tenni, hogy megdicsérünk valakit.

Az alábbi galériában tippeket olvashatsz, milyen apróságokkal teheted kedvesebbé a mindennapjaidat: