Katalint és Vilmost szétkritizálták, mert bagelt sütöttek
A 15 másodperces felvételen láthatjuk, ahogyan a hercegi pár nekigyürkőzik a munkának, előkészítik a hozzávalókat, bageleket formáznak, és mindenben segítenek a Beigel Bake stábjának.
A rajongók nemcsak azért imádták a videót, mert ismét egy személyesebb betekintést nyerhettek a pár életébe, hanem azért is, mert Vilmosnak és Katalinnak ez az első Instagram Reels-videója. Ennek az újításnak a segítségével több jópofa extrával is fel lehet turbózni egy-egy videót, például grafikát lehet hozzáadni. Bár a feature augusztusban debütált, a hercegi pár most használta először.
A híradás nem sokkal azután látott napvilágot, hogy Vilmos és Katalin meglátogatták a London Bridge Jobcentre-t, ahol meghallgatták, milyen nehézségekkel küzd a szolgáltató a koronavírus-járvány kezdete óta.
Katalin mindkét alkalommal ugyanazt az öltözéket viselte (a Belulah London Cala Rose piros ruháját), ami mellesleg egy Zoom videohívásban is látható volt már rajta az idén (bravó).
Gyerekeik, a 7 éves György, az 5 éves Sarolta és a 3 éves Lajos csak remélhetik, hogy szüleik otthon is bevetik bagelsütési tudományukat.
Na persze nem lenne kerek az egész történet a rosszmájú kommentelők nélkül: a hozzászólók között természetesen akadtak olyanok is, akik rögtön megjegyezték, miért nem visel Katalin hajhálót, és miért nincs a herceg és a hercegné kezén kesztyű: tekintettel a koronavírusra és arra is, hogy éppen ételt fogdosnak. Még az is lehet, hogy igazuk van?