52 lett Jennifer Lopez – tizenkét dolog, amit nem tudtál róla

jennifer lopez,jlo Forrás: Getty Images
1969. július 24-én született Jennifer Lopez. Nehéz elhinni, hogy ötvenkét éves, hiszen turnézik, klipeket készít, filmet film után forgat és miután szakított exével, már rá is talált ismét a szerelem Ben Affleck személyében.

Jennifer Lopez több mint húsz éve tündököl Hollywood élvonalában, és nem minden ok nélkül. Énekesnőként, színészként, táncosként egyaránt sikert sikerre halmoz, és akkor még nem beszéltünk húsz kiadott parfümjéről (tényleg kábé ennyi illat jelent meg a neve alatt eddig), jótékonysági projektjeiről (például az alapítványának köszönhetően a szegények is kaphatnak orvosi ellátást néhány amerikai, panamai és Puerto Ricói kórházban) és ikergyerekeiről (Max és Emme már 13 évesek!).

JLo (aki sokáig küzdött a rövidítés ellen, de ma már az Instagram-oldalát is ezen a néven használja) evidens módon a reflektorfényben él, így aztán számtalan dolgot nagyon is jól tudunk róla. Közismert, hogy háromszor volt férjnél, és hogy az első két házassága (Ojani Noa kubai pincérrel, majd Chris Judd háttértáncossal) meglehetősen rövid ideig tartott. Mindannyian emlékszünk a Bennifer-őrületre, amikor 2002-ben eljegyezte magát Ben Affleck színésszel és a paparazzik nem szálltak le róluk. Azt is tudja minden bulvárolvasó, hogy Jennifer ezután hozzáment régi barátjához, Marc Anthony énekeshez, és tőle születtek az ikrei, majd 2011-es szakításuk után néhány évig megint egy háttértáncossal randizott, és csak 2017-ben jött az elsöprő szerelem Alex Rodríguezszel. Ami mostanra bizony véget is ért.

Bánkódni azonban nem nagyon látjuk Jennifert, és az a hír járja, hogy ismét összemelegedett Ben Affleck-kel, olyannyira, hogy már össze is költöztek. Mindenesetre nagyon drukkolunk nekik!

Sajnáljuk, de a tartalmat időközben eltávolították az Instagram-ról.

Emlékszünk legnagyobb filmjeire és slágereire (az a vetkőzős jelenet George Clooney-val a Mint a kámforban!), de azért még így is akad egy pár információ, amit kevesen tudnak Jennifer Lopezről. Ezeket gyűjtöttük össze ebben a galériában: