A grafikus-operatőr az intenzív osztályon töltött hetei alatt írta a verseket, amelyből Deus ex machina című kötetének anyaga összeállt. A huszonkilenc introvertált, minimalista haikuból az olvasó megismerheti töredezett és foszlányos gondolatait, érzéseit, a mélyből való visszatérését, egyre javuló fizikai és lélekállapotát. Erről beszélgettünk.

Megkérdezhetjük, hogy van Alexander?

Köszönöm a kérdést, jól van. Stramm kisfiú, sőt igazából már nem is olyan kicsi. Négy hónapos, és nagyon édes.

Elsősorban vizuális alkotóként dolgozol. Mesélnél eddigi pályádról?

Elvégeztem a Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika és az SZFE filmoperatőr szakát is. Ez két egymástól markánsan különböző művészeti ág, én az utóbbi években egyiket se akartam magára hagyni, ezért mind a két szakmában folyamatosan dolgozom, alkotok.

A Deus ex machina tavaly decemberben jelent meg a Trend Kiadónál. Korábban is írtál? Vezettél például naplót gyerekkorodban? Voltak verseid, prózáid, írásos próbálkozásaid?

Naplót mondjuk nem írtam soha, de az írás gyerekkoromtól folyamatosan jelen van az életemben, főleg novellák és versek formájában. Haikukat is több mint húsz éve írok - pont most találtam rá egy csokor nagyon régi darabra. Nem véletlen, hogy éppen ez az én versformám, hiszen kellően rövid és tömör, olyan, akár egy fénykép vagy egy logó. Számomra nyers, izgalmas, és a saját korlátain belül végtelenül szabad műfaj.

Koronavírus-fertőzés, autóbaleset, epehólyagműtét, tüdővérzés – mindez 7-8 hónapos terhesen, pár hónap leforgása alatt történt veled. Nagyon sok esemény felfoghatatlanul rövid idő alatt – direkt nem minősítem „jónak” vagy tragédiának. Mesélnél erről az időszakról?

A pandémia alatt folyamatosan dolgoztam és utaztam, és sokáig nem is kaptam el a betegséget. Most a végére – ha lehet ezt végnek nevezni – azonban leterített a járvány. A hetedik hónapban. Utána az események gyorsan követték egymást, közben nem is volt időm azon gondolkodni, hogy mennyire nehéz és drámai időszak ez. Utólag az orvosok persze mondják, hogy hasonlót még csak nem is láttak. De menet közben tényleg nem volt időm ezen agyalni, inkább próbáltam folyamatosan fölülről, vagy pontosabban fogalmazva más szemszögből nézni az eseményeket. Ezért is születtek meg ezek a versek. Ha úgy tetszik, öngyógyításnak is nevezhetjük őket, bár leszögezem, mindez egyáltalán nem volt tudatos.

Szóval a traumatikus tapasztalatok inspirálják az embert, és visszaforgathatók a művészetbe?

Nem fogalmaznék úgy, hogy inspiráltak. Minden egyes vers ott született az intenzív osztályon a Sote STéG klinikán, és a kötetben kronologikusan szerepelnek, pont úgy, ahogy leírtam őket. Az orvosok és az ápolók folyamatosan dolgoztak mellettem, nem volt egyetlen magányos pillanatom, még telefonálni se tudtam rendesen. Viszont azt éreztem, hogy ha nem is tudok kommunikálni másokkal, valahogy mégis össze kell foglalnom, mi történik velem. Csak írtam és írtam a sorokat, aztán elküldtem édesanyámnak, megmutattam néhány orvosnak, de nem azt éreztem, hogy ez ihlet vagy inspiráció lenne. Inkább olyan volt, mintha nem tehetnék mást. Egyszerűen muszáj írnom, és ezeknek a szövegeknek meg kell születniük.

A „pillanatversek” hogyan szerveződtek kötetté?

A Móra Kiadó igazgatója, Janikovszky János látott bennük fantáziát, de azt, hogy kötetté álljanak össze, az orvosaim szorgalmazták, méghozzá két okból. Egyrészt, hogy a beteg olvasók jobban, vagy inkább máshogy tudják látni a saját nehéz helyzetüket, másrészt, hogy az orvostanhallgatók vagy az orvosok is átérezzék, hogy aki ott fekszik előttük az ágyon, az nemcsak csont, izom, ideg és vér, hanem lélek is.

Nagy hatással vannak az emberre a kötetben látható sejtelmes, homályos, mégis beszédes fényképek, amiket a haikukhoz párosítottál.

Először a helyzet szülte őket. Mögöttem voltak a gépek, és látni akartam, milyen irányba tartok, jók-e az értékek vagy sem. Aztán ahogy haladtam előre, éreztem, hogy ezt a helyszínt mindenképp dokumentálnom kell, azért is, ha bármi történne velem… De a képek és a szövegek összekapcsolódása már az összeállításkor lett kerek egész. Nem éreztem köztük ellentétet, sőt, inkább harmóniában simultak össze, erősítették egymást. Reméltem, hogy így még jobban megérti az olvasó, hogy itt minden egyes leírt szó igaz.

Csiszolgattál, javítottál utólag a verseken, vagy ahogy „kicsúsztak”, úgy kerültek be a kötetbe?

Az utóbbi, mert azt gondoltam, talán így követhető nyomon a pillanat, az „itt és most” esszenciája. Mindegyik verset egy-egy érzés, pillanat, helyzet, orvosi vizsgálat „hozta ki”. Volt olyan, amit hangosan ki is mondtam vérvétel közben, ilyen volt például a „Mindent bevallok!”-sor a Tű, vér, ima című versből. A kronologikusság arra is jó, hogy látni az ívet, ahogy egyre távolodok az eseményektől, és ahogy egyre jobban és jobban leszek.

A fotókon se változtattál?

Nem nyúltam bele semmibe, nem retusáltam, nem használtam képszerkesztő eljárásokat.

A homályt azért finoman behúztam a tekintetek előtt, ezt azért tartottam lényegesnek, hogy az őszinteség és a kitárulkozás semmiképp ne forduljon át vulgárisba.

A japán kulturális hatás nyilvánvaló, de általában milyen irodalmi hagyomány inspirált? Vannak kedvenc íróid, költőid, akik hatottak rád?

A japánoknál leltem meg ugyan a művészetem gyökereit, de nagy hatással van rám a családom, művész szüleim, testvéreim, nem is volt egyszerű ilyen környezetben megtalálni a saját hangomat. Legnagyobb kritikusom, s egyúttal a kedvenc költőm az édesanyám, Rényi Katalin. Egyébként ő nem haikukat ír, hanem szabadversekben fogalmaz keményen és realisztikusan.

Van kedvenc haiku a kötetből?

Igen.

Melyik lenne az?

Kettőt is megemlítenék. Számomra az istenhit nagyon fontos - ezt a kötet címe is mutatja -, így a Láss tisztán elég közel áll hozzám. Pontosan így éltem át, ahogy két irányból vigyáznak rám: valaki odafentről, lent pedig az orvosok. A másik kedvencem a Miért magas a kórházépület? Nagy felismerés volt, amit abban a versben megírtam. De persze ezek az én olvasataim. Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy az olvasók mit gondolnak, ők melyik verseimet értékelik a legtöbbre.

Galériánkban híres regényeket találsz, melyekben a gasztronómia központi szerephez jut.