Borítókép: Ilyen volt az első poszt-covid tanévzárás Forrás: pixabay.com

Ilyen volt az első poszt-covid tanévzárás

Tanárokat, szülőket és diákokat kérdeztünk arról, milyen volt nekik a 2021-2022-es tanév, és mennyire volt más ez a hajrá, mint a két előző finis a koronavírus árnyékában.

Majdnem normális, közel szokványos, csaknem épeszű

Amióta rendszerszintű oktatás létezik, a nebulók, tanárok, deákok, professzorok mind kettős érzéssel várják a tanév végét. Egyrészt a nyári pihenés vagy a könnyített munkarend eljöttét siettetnék, ám eközben vizsgák, zárthelyik, témazárók, javító feleletek garmadával küzdenek – ki melyik oldalán áll a katedrának. Magyarországon több mint 600 éve megy ez így.

Az idei tanévzárás mégis szokatlan volt. Két év covid-sújtotta tanév után 2022-ben egy többé-kevésbé rendes iskolai évet kellett volna zárni. Csakhogy nem ment olyan egyszerűen. Sem a diákok, sem a pedagógusok nem ugyanazok, nem olyanok többé, mint 2019. június 15-én, az utolsó „hagyományos” tanévzárón voltak valaha.

Még mindig az online az úr

Az online-oktatás előzmények nélküli bevezetése, majd szakaszos ismétlődése komoly nyomot hagyott a rendszer minden résztvevőjén. Kezdjük talán a diákokkal, mégis csak ők a lennének főszereplők. Emese, Balázs, Imre, Géza és Laci a 11. évfolyamot végezték épp. Sarkalatos év, az utolsó az érettségi előtt. Sok-sok követelmény és rengeteg megmérettetés, doga, vizsga, elvárás. Egymásnak adják a szót:

EMESE

Hogy milyen ez a normális év vége? Bocs, de én csak az onlájnnal bírom egybevetni. Ki emlékszik már arra, milyen volt három évvel ezelőtt? Közben azért szinte felnőttünk, nem? Nekem úgy tűnik, elég hajtós volt ez, mert évközben nem volt semmi nyugtunk a tanároktól. (nevetés)

GÉZA

A legtöbb diákot nem érdekelte a laptop mögött megbúvó tanár. Az onlájnban csak az tanult igazából, aki akart. A többiek lébecoltak. Most jobban rá vagyunk kényszerítve. Aki nem akar tanulni, annak nagyon nehéz volt visszaszokni. Itt, élőben keményebb az év vége. Nem volt semmi „otthonlazítás”, amihez azért mi könnyen hozzászoktunk.

IMRE

A mindennapi sulis életet megszervezni most nehezebb. Hamar rájöttünk, hogy itt most minden jelenléti lesz – méghozzá egész évben.

Mindenre ténylegesen időt kell fordítani. Már nincs az, hogy évfolyamvizsga előtt öt perccel sütöm meg a rántottámat.

Közlekedni kell, bejárni, a tanároknak meg felügyelni kell, valódi dogákat javítani. Onlájnban egyszerűbb is volt, meg bonyolultabb is, de most csak bonyolultabbnak tűnik az egész.

IMRE és EMESE

Például az onlájn szóbelizés. Hát az nagyon más volt. És különben is, sokkal könnyebb volt jegyet szerezni. Így valahogy megéreztük, hogy nem is a jegyek számítanak. Mondjuk amúgy ez hasznos volt idén. Könnyebb volt eldönteni, hogy az ember akar-e továbbtanulni, melyik tantárgyaknak akar igazán nekifeküdni, mert korábban már döntöttünk az onlájn alatt – akarunk tanulni, vagy sem. Én egész tanévben effektívebbnek találtam magam, mint eddig bármikor. Így azért nem olyan durva a súlya ennek a tanév végének.

LACI

Az igaz, hogy az előző két tanév célszerűbbé, tudatosabbá tett minket. Mindenki rájött, hogy mit akar, és visszatérve a suliba, hoztuk, amit magunkról megtanultunk. Ha mást nem is, IT-ismereteket mindenki tanult. Viszont sokan a számítástechnika függőivé váltunk az online alatt, volt, aki ekkor épített magának sokszázererért cuccot, hogy tudjon egyszerre órán részt venni és játszani – hogy bírja az a gép.

BALÁZS

Ami nagyon szimpi volt nekem, hogy a tanárok kértek segítséget. Ott, bejelentkezve az órán adtuk az IT-tanácsokat. Ez azért valamennyire átszüremlett a jelenlétbe. Valahogy emberibb lett a viszony némelyekkel. Vagy legalább is közvetlenebb.

EMESE

De azért jó, hogy végre egy teljes évet együtt tölthettünk. El lehet menni osztálykirándulásra. Van társaság, van igazi ok felkelni. Képtelenség volt úgy tanulni. Most meg együtt toljuk.

Párhuzamos fordulópontok

A hazai, állami iskolarendszerben tanulók számára három nagy váltás van: alsóból felsőbe (a sok új tanár és tantárgy), felsőből középiskolába (az új arcok, új környezet), középiskolából az életbe/ az egyetemre (ezen nincs mit magyarázni).

A kilencedik évfolyam valamiféle kulcs a mai tinik életében. Ha minden jól alakul, kilőhetik magukat a saját jövőjükbe, ha rossz a közösség, téves az iskolaválasztás, több évre eláshatják azt, akik lehetnének. Ezért kérdeztük meg az idei kilencedikeseket is – akik nemrég még általános iskolások voltak. Dalma, Nelli, Fanni és Márk következik.

DALMA

Alapvetően általánosban elég könnyű volt az online nekünk. Az a két-három hónap.
Utána év végén? Na volt a hajtás, de valahogy semmit nem kellett olyan komolyan venni. Csak a felvételi. De azon mondjuk mindig, minden nyolcadikos halálra izgulja magát. Viszont most az év vége? Nahát ez volt az első komoly eresztés! (Dalma kitűnő tanuló 9 éve, a szerk.) Szerintem minden tanár megőrült májusban!

NELLI

Nekünk mondjuk legalább volt ballagás. Az előttünk végzőknek nem. Azért az ember otthagyja a suliját nyolc év után, mekkora szemétség már, hogy nem ballaghattak! Nem véletlen, hogy itt már egyből elfogadtuk a maszk-szabályokat. És azért év végére kicsit minden alól felszabadultunk.

MÁRK

Sok múlik az osztályon, akinek jó, az észre sem vette, hogy megint egész évben be kell járni a suliba. Végül is a csapat miatt jövünk minden nap, nem? (nevetnek)

FANNI


Sokan hiányoztak nagyon sokat – megszoktuk, hogy otthon lehet lenni. Aztán év végén jó pár embernek kellett különmunkát végeznie, netán vizsgáznia, hogy bepótolja – a hiányzó jegyeket, nem a lemaradást, mert azt már nemigen lehet.

DALMA

Az évzárás nagyon különbözött, két éven át nem is volt, csak kaptunk egy bizit. A szóbeli felvételiket legtöbben online csináltuk tavaly. Sok év végi tesztet ez év elején tudtunk csak megírni két éven át. Most viszont… minden volt. Dörgött, villámlott, ahogy kell.

MÁRK

Fegyelmi ügyek nagyon hirtelen megszaporodtak. Pedig mi nem is vagyunk rosszabbak. (megint nevetnek) Felhalmozódott a fáradtság, jobban mint máskor. Egy csomóan nem vették annyira komolyan azért az iskolát, mint online előtt – és a tavasz végképp lelazsálozta őket. Hát év végén megsz…ták.

NELLI
A tanárokkal meg az a baj, hogy mindegyik csak az anyagra gondol. Onlájnban semmi magyarázás nem volt. Itt legalább közvetlenül kapcsolatban vagyunk. Van lehetőségünk kérdezni. És az egymás kérdései is számítanak. (egyetértő bólogatás) Legalább tudunk kérdezni, nem? Egyébként szerintem a tanárok is elfáradtak most. Kipurcantak év végére.

Kockába gömb, aggyal, szívvel kitöltve

Éda középiskolai tanár, saját bevallása szerint „hát úgy párezer éve”. A klasszikus tanárideálból hordoz magán valami mágikus pecsétet. Amint beszélni kezd, muszáj figyelni rá, törekszik az ember megérteni, amit mond. A beszélgetésünk is klasszik tanár-diák módban zajlik. Habár én kérdezek, amikor válaszolni kezd, jegyzetelnem kell. Valahogy mégis kellemes, nem bánnám, ha ő lenne a valaha volt magyar tanárom.

ÉDA

Bevezették az online-oktatást slussz-passz, és hát ki volt erre felkészülve? Tanultunk, illetve aki akart, tanult valamit, igaz, erővel. Ez volt. De borzasztóak a következmények.
Nem a kutatásban, csak a keresésben lettek jártasak a gyerekek. Ma már hiába adok meg konkrét oldalszámot, ami a tankönyvben ott van, nem számít. Szinte kizárólag a Wikipédiáról gyűjtött válaszokat kapok vissza. Most is, 2022-ben, a tanév végén. Jegyzetelés sincs - azt hiszik majd megoldják a netről. Nem tanulták meg, hogy kell hátteranyagot gyűjteni, szelektálni az információhalmazban.

Nem csak az állandó kormány-tanárok dulakodása miatt nehezebb ez a tanévzárás. Elméletben ez egy normális tanév lett volna. De alig, vagy nem is lehet befejezni a tananyagot. Az új NAT a régi konzervatív felfogásban íródott, groteszk, hogy 2020 januárjában vezették be, két hónappal az első teljes lezárás előtt. Szokványos órákra, katedrán ülő, tiszteletnek örvendő tanárokra, lexikai tudásra van kihegyezve. Épp ezekre nem kíváncsi senki két tanévnyi online után.


A tanári pálya meg nem becsülése kulminálva üt be és tör kirakatot a jelenléti oktatásban. A tanulók másfél évig tulajdonképp otthon voltak. És azt hallják a tévében, a szüleiktől meg a neten, hogy a tanárok ilyenek meg olyanok? Csoda, hogy átveszik a „lesajnálós” szemléletet? Hát ki az, aki ennyiért elvállal ilyet, amit mi csinálunk? Na, ezzel sokkal rosszabb lett a helyzet. Emiatt nagyon sok a konfliktus, különösen év vége felé, amikor azért a tanár már kicsit komolyabban kérdezne. Valahogy csak mi érezzük, hogy mi múlik rajta. Persze, hiszen nekünk kell beírni a bizonyítványba a zárást, a záradékot…

Elmesélek egy példát

Utolsó tanítási nap. Két kis létszámú osztályt össze kell vonnom, mert egy kolléga osztálykiránduláson van. Megkérdezem az igazgatót, hogy a 30 fokos napsütésben kimehetünk-e az udvarra. Az igazgató válasza: „Ha mindenkit lezártál, és én (a diri) a szülőtől nem fogok feljelentést kapni, hogy nem adtál lehetőséget a gyerekének javítani, hanem cserébe az udvaron játszottatok, akkor igen”.

Ennyire magabiztos egy középiskolai igazgató ma. És ez talán nem az ő hibája.

„Újra a régi!”

Alex középvezető egy világszinten sikeres magyar startup vállalatnál. Budapest egyik családi lakóövezetében lakik. Elektromos autóval jár, mert neki telik arra, hogy figyeljen a környezetvédelemre. Kétgyerekes családapa, felesége egyéni vállalkozó, kereskedő. Alex energikus, keményen dolgozik, de amikor az általános iskolás gyerekeiről kérdezzük (9 és 12 évesek), azonnal megszelídül.

ALEX

Azt nem lehet elmondani, mekkora különbség van a mostani tanév vége és a két előző között! A feleségem elmehet bizonyítványosztásra! Ez nálunk esemény. A gyerekek elmehetnek osztálykirándulásra, nyári táborba. Volt jelenléti szülői értekezlet és kettőn is én voltam ott! A lányom versenyszinten táncol. Végre elmehet a csapattal a szokásos rendezvényekre.

Meg kell mondjam, felszabadultunk idén. El sem tudom képzelni, hogyan csinálták mások az online alatt, akiknél esetleg nem volt elég IT-eszköz otthon. Mi megoldottuk. De idén már kézbe kapjuk a bizit. Ez olyan, mint régen. Pont úgy izgulok újra, mint a saját bizonyítványosztásom idején.

Adél egyedül neveli kislányát. Laborasszisztens, ezért sokszor az édesanyja segít neki – hozza, viszi a gyereket, néha ott alszik, ha Adél a barátaival találkozik. A kislány hetedikes volt.

ADÉL

Most kezdem visszakapni Sárát a telefontól. Volt olyan, hogy az együtt tanulás is azt jelentette, hogy mindketten a telefonját bámuljuk. Természetessé vált az okosmobil számára – és nehéz volt leszokni róla. Édesanyám néha megőrült, amikor beszélgetés közben, vagy az asztalnál is elővette.

De most már volt lehetőség kimenni, mozogni, Sára visszament kézizni, heti három edzés – így azért kevesebb az onlájnozás. Jó érzés, hogy együtt tudunk lenni úgy, hogy semmi nem kényszerít, nem összezárva vagyunk. Az élet végre nem virtuális. Az sem zavar, hogy picit rontott a bizonyítványán, mert van egy igazi lányom.

Galériánkban olyan sztárokról olvashatsz, akik még a középiskolát sem fejezték be