„Így nézz, ez most nagyon keresztapás lesz!” - Szicília, a szimultán négy évszak szigete

Borítókép: „Így nézz, ez most nagyon keresztapás lesz!” - Szicília, a szimultán négy évszak szigete Forrás: Puskás Tibor
Karácsonyra kaptunk egy Ryanair-vouchert, amiből három nappal később repülőjegyeket vásároltunk Cataniába. Régi mániám Szicília, nyilván nem vagyok vele egyedül, ezer meg ezer filmőrült bámulta vágyakozva, ahogy Al Pacino, azaz Michael Corleone micisapkában és gengsztermellényben rója a sziget forróságtól gőzölgő szegleteit. De vágyamnak nemcsak a Keresztapa vagy a Fehér lótusz második évada az oka. Bejártam Itáliát Firenzétől Bariig, Rómától Bolognáig, Velencében legalább hétszer voltam, az nem lehet, hogy pont ez a mágikus sziget maradjon ki utazós énrészemből Etnástul, görög romostul, Cosa Nostrástul.

Jó idő, rossz napok

Változnak az évszakok, szól a régi sláger, mi pedig a februári Szicíliában tapasztaltuk meg, milyen ez a változás mindössze négy napba sűrítve. Boldogan szálltunk le a gépről, amit a pilóta olyan körülmények között tett le, hogy landoláskor a fél utastér agyament tapsolásban tört ki. A szél azonnal bebújt a kabátunk és a dupla pulcsink alá, Cataniába érve már azon tanakodtunk, tévedésből nem egy háborús övezet közepén szálltunk-e le. A kihalt város apokaliptikus hangulatot lehelt, az utcákat széthasadt esernyők és kidőlt fák szegélyezték, embert mutatóba sem láttunk, és szinte minden zárva tartott. Mintha egy óriássereg járta volna végig a környéket, s szétvert, megroppantott volna mindent, ami az útjába került. Vihar utáni csend. Milyen lenne, ha a jegyünk egy-két nappal korábbra szól, és belekeveredünk ebbe a fergetegbe? Elképzelni is torokszorító volt.

Forrás: Puskás Tibor

Ebédidőben találtunk egy fűtetlen hamburgerest, ahol Etna burgert szolgáltak fel, mert mi mást is fogyasztana az élményvadász nyugati turista. Utána összefagyva hazabotorkáltunk, kerülgettük a vihar által leszakított tárgyakat, ernyőket, felborult virágcserepeket, kidőlt táblákat. A szállásunk szép volt, viszont hiába csavargattam a csapokat, egy csepp vizet sem adott, mint kiderült, azt egész Cataniából elvitte a vihar. Tanácstalanságunkban visszamentünk a megtépázott városba. Kilátásaink elsötétedtek. A tengerhez nem lehetett kijutni, a szél egyszerűen visszafújt, mint a papírfecnit, egy szimpatikus étteremből eltanácsoltak a működésképtelenné vált vécé miatt. Találtunk viszont nyitva tartó ír pubot, rögtön meg is szólított minket egy magyar hang: a tulajdonosát Mónikának hívták, és ő főzte a hely különleges tésztáit. Rendeltünk két adagot, majd csigaként tapadtunk a melegítőhöz, mert itt sem fűtöttek, az utcán hajszálra ugyanolyan volt az időjárás, mint odabent. A pasta viszont isteni volt, még a mellettünk ülő három ír pasit is elviseltük miatta, akik szokás szerint ordítva söröztek és közben telefuckolták a helyiséget.

Vacsora után dideregve, meleg víz nélkül bújtunk ágyba. Az ablak nem szigetelt rendesen, a vendéglátónk törülközőt tett elé, de így is besüvített a szél. Nem gond, 28 fokra állítottuk a légkondit és négy paplanba csavarodtunk.

Forrás: Puskás Tibor

Városbuli és olaszkresz

Cataniának sok arca van, egyszerre hagyományos és modern, autentikus és megrendezett, népi és urbánus. A piacon óriási kardhalat daraboltak, ömlött a vér, a mészáros szájából szivarhamu pergett az állatra, bámulták helyiek, turisták vegyesen. Miközben használt ruhákat nézegettem, az árus meghitten üvöltözte a fülembe, hogy due euro, hiába néztem rá többször biztatóan, hogy igen, értem, gyermekem, pontosan értem. A Világörökséghez tartozó Dóm téren a Szent Agata székesegyház előtt látható kiselefántos szökőkút létezése mélyen gondolkodóba ejtett. Ismét megpróbáltunk lejutni a tengerhez, de a felhalmozott, gigantikus méretű szemét, az elhagyott, bontásra ítélt épületromok, a kóbor kutyák és a járda hiánya végül meghátrálásra késztettek. A külvárost is láttuk, ott van ugyanis egy régi gyárépületben a Museo del Cinema, ahol forgatási helyszíneket rendeztek be, és épp csak annyi Keresztapa van, amennyit a gyomor egészségesen elbír.

Az előző nap veszélyes késő ősze viszont rügyező tavaszba hajlott. A vihar nyomait nagyjából eltakarították. Elállt a szél és kisütött a nap, bársonyba fordult a világ, a hőmérséklet hat fokot ugrott, az emberek kiözönlöttek a vackaikból. Mi kapkodtuk a fejünket: honnan került elő hirtelen ennyi humanoid? Az arcokról lehámlott a rosszkedv és a bizalmatlanság, az éttermek és a sörözők kinyitottak, az emberek nekiindultak vásárolni, a Via Etneán pedig, ami előző este szomorúan kongott az ürességtől, folyton beleütköztünk a színpompás forgatagba. Bulimámorba süllyedt az egész város, hajnalig nem volt megállás, volt mit pótolniuk.

Forrás: Puskás Tibor

Attila, a férjem barátja és Szidi, a felesége este érkeztek meg. Együtt ültünk bérelt kocsiba a harmadik napon, és ahogy a sztereotipia mondja, gyakoroltuk a percenkénti vészfékezést, hogy elkerüljük a baleseteket. Szicíliában az emberélet nem szent, az autók gyorsítanak a zebránál akkor is, amikor a gyalogos már rajta áll, a táblákat pedig sajátságosan vagy sehogy sem értelmezik. A KRESZ-szabályok iránymutatások, nem az hajt ki az utcából, akinek elsőbbsége van, hanem aki gyorsabb és merészebb. Attila, a sofőr lányos zavara egy nap alatt elmúlt, a becsületes budapesti hivatalnok (és gitáros) pillanatok alatt eggyé vált az olasz életstílussal, mintha helyben, az anyatejjel szívta volna magába.

Ég a napmelegtől

Az Etnára nem jutottunk el. A hegyen felfelé kaptatva elhagytunk ligeteket, narancsfákat, dombhátakat, Berzsenyi-módra közelített a tél, egyre-másra tűntek fel a hófoltok, majd az egyre összefüggőbb fehér területek. Már előbukkantak a síelők is, amikor rendőrautók állták az utunkat. Kiderült, akkora fent a hó, hogy csak hólánccal és hatósági kísérettel engedélyezett a kirándulás. Kicsit kiszálltunk, hogy legalább innen megszemléljük a feltárulkozó horizontot, és hogy a sofőr elszívhasson végre egy cigit. Idén először láttam havat, egyszer kirándultunk a Börzsönybe, akkor is olvadó, lucskos erdő fogadott, szóval bele akartam mélyeszteni az öklömet, de betonkeményre fagyott, egyszerűen leszánkázott róla a kezem. Inkább felálltam rá, mint egy jégtrónusra, és csináltunk néhány imbolygós fényképet. Aztán visszafordultunk, két órával később pedig ciprusok és virágzó leanderek között, egy szál pólóban ültünk egy taorminai étterem teraszán, és faltuk a pizzát meg a spagettit. A napfény agresszívmód özönlött, a férjem arca, ami különösen hajlamos a leégésre, lassan kárminvörössé változott, mindez, hangsúlyozom, néhány órával a hóba burkolt téli tájlíra után.

Forrás: Puskás Tibor

Különös dimenzióba került az idő, az objektív tartam mellett tapinthatóvá vált történelmi és mitikus rétege is. Taormina a tűz, a víz és a föld lenyűgöző háromszöge. Az antik görög színház lépcsőiről felnézve az Etnát látom, lepillantva az aranyló tengert, spirituális belsőm a Csontváry-festmény felé fordul, mindeközben a történelem közepén állok. Ha eddig nem tudtam, mi a katarzis, most borzongok, mintha váratlanul jutnék vízhez a sivatagban. Ehhez képest tényleg elenyésző kulturális élmény volt megkeresni a luxushotelt, ahol a Fehér lótusz szereplői keveredtek szexuális kalamajkákba, vagy az Isola Bellát bámulni, Ethan és Daphne kalandocskájának színhelyét.

Keresztapaságok

Savoca és Forze D’Argo Attila ötlete volt. Előbbiben a Bar Vitelli, utóbbiban a templom található, ahol Michael Corleone feleségül vette szicíliai menyasszonyát. A picurka, élesen emelkedő dombra épített, régi házakból és girbegurba utcácskákból álló falu archaikus világától a torkunk is összeszorult. Engem ugyanakkor elragadott a kételkedés filozófiája, lepillantva a völgymélyre és a tengerre azon gondolkoztam, hogy persze ez a romantikus érzemény is csak illúzió, a falu egyszer elpusztított valamit, ami még nála is korábbi volt, aztán idejött Hollywood és filmes ereklyét csinált belőle. Mítoszirtó teóriámat támasztotta alá a sok munkagép, valamint egy öreg amerikai házaspár, akik hűtőtáskát cipeltek fel a végtelen hosszú lépcsősoron, és pont úgy néztek ki, mint két megveszekedett Keresztapa-fan. A látvány kicsit megvagdosta az élményhez való kapcsolódásom szálait, mint ahogy a templom előtti nevetgélős fotózkodás is leszakított az azonosulásról („így nézz, ez nagyon keresztapás!”). De hát ez van, a jelen észlelése nálam mindig megtörik és szakadozgat, hiába akarom akarni a konstans belülre helyezkedést.

Forrás: Puskás Tibor

Végjáték

Szirakúzában, ebben a gyönyörű városban telt a negyedik napunk. Tavasz volt megint, lágy kontúrok, visszafogott napsütés, sokszínű tenger. Követtük a fény alkonyba hajló útját, amint kapcsolatba kerül a barokk épületekkel, a vízzel, az ősi színházzal és a templomokkal. Igen, ilyen Szicília. A vulkán és a csillogó tengeröböl kereszttüzében összekeveredik a valóság és a mondák világa, a sorozatesztétika és a maffiafilm, a szigetet behálózó szervezett bűnözés mítosza és a szenvedélyesen kommunikáló olasz archetípusának romantikája. Fehér sziklák és fekete vulkáni kőzetek, nyár, ősz, tél, tavasz egyszerre, a külső és a szubjektív idő összefolyása, amely megtöri a folytonosságot, és valamiféle szimultán időélményt nyújt. Hálát adok a sorsnak, hogy mindezt megtapasztalhattam.

Forrás: Puskás Tibor

Galériánkban találsz még néhány képet Szicíliáról!