Három fiatal hölgy és egy óvodás fiú szülőjeként minden generációval napi kapcsolatban vagy. Melyik korszakot kedveled leginkább?

Könnyűnek tűnő, mégis nehéz kérdést teszel fel. Nem csak azért, mert nyilván minden korszaknak megvan az előnye, szépsége, de sokszor nehéz a saját gyerekünkkel, anyaságunk árnyoldalaival együtt lenni, és kimondani, hogy azt az időszakot nem annyira kedvelem, mert olyan, mintha a gyerekemre mondanám.

Számomra a várandósság és az első pár év idilli, nekem ekkor minden olyan magától értetődő, egyértelmű. Sok a mosoly, a testközelség, még nincsenek konfliktusok, de van az a meleg puhaság. Nekem könnyű egy kisbaba, totyogó igényeihez igazodnom, és úgy érzem, a szabadságom is nagyobb egy kisbabával, mint egy vagy több nagyobb gyerekkel. Szoktam úgy érezni, hogy ide nekem száz kisbabát, de segítsen valaki az önmagukkal, velem vagy egymással konfliktusba kerülő kamaszokkal!

A legnagyobb lányom 20 éves, és visszagondolva, nekem a kamaszkor örvényei voltak a legnehezebbek, jól kísérni a sok belső vívódást. A babákkal vagyok legkönnyebben, imádom az ovisok lendületét, viccességét, történeteit, és hihetetlen ajándék látni a nagyobb gyerekeim belső világát, beszélgetni velük, szemlélni, hogy mi lett abból a kis puha csomagból. Azt is gondolom, hogy ha csak egy gyermekem lenne vagy egykorú gyerekeim lennének, akkor a kamaszkor is könnyebb lenne, mert több időm jutna egy-egy gyerekemre. Ahogy nő egy gyerek, annál nagyobb kihívás, hogy legyenek olyan közös tevékenységek, ahol újra és újra kapcsolódhatunk. Ami adott egy babával, azért tudatosan kell tenni egy nagyobb gyerekkel.

Magad is nagycsaládba születtél. A gyermekkori élményeid okán tudatosan választottad ezt a létformát?

Ó, én már kicsi koromban is négy gyereket akartam. Azóta ez abban változott, hogy még nagyobb családot is el tudnék képzelni, mindeközben persze megélem, hogy vannak korlátaim. Én nagyon szerettem a családunkban negyedik legkisebbnek lenni, és mindig is nagyon szerettem gyerekekkel lenni. Bár nagyon fontosnak tartom, hogy minden ember elvárások nélkül dönthessen arról, hogy akar-e gyereket, és ha igen, mennyit, saját magamban a zsigeri gyerekvágyat érzem meghatározónak. Ha igazán tudatos lennék, talán kevesebb gyermeket vállalok, de nem tudtam lemondani arról a sok jóról, amit a gyerekek vállalása az én életembe hoz, még akkor sem, ha látom a kihívás részét is egyéni és globális szempontból is.

A Másállapotot a Szülészetben! mozgalom egyik alapítójaként azon dolgozol, hogy a szülészet-nőgyógyászatban pozitív változások történjenek. A Nő a hangunk! projekt keretében több történet gyűjtöttetek össze traumatikus ellátásokról, beavatkozásokról. Milyen eredménye lett a kampánynak?

A mozgalom elmúlt 7 évében szerintem az a legnagyobb eredmény, hogy ráirányítottuk a figyelmet a szülészeti ellátás rendszerhibáira, melyek a családokra és az ellátásban dolgozókra egyaránt negatívan hatnak. Úgy érzem, részünk volt abban, hogy mára kikerülhetetlen lett a szülészeti erőszak fogalma, kevésbé tabu a trauma, már nem az a fő narratíva, hogy a „szülés ilyen, ezt ki kell bírni”. Mindenképpen eredménynek éljük meg azt, amikor a nőktől azt a visszajelzést kapjuk, hogy végre nem vonják kétségbe a megélésüket, és egyéni és társadalmi szinten is gyógyító lépés az, hogy az érintettek történeteinek kihangosításával megtörhettük a csendet.

Mi az, amiben még változásra van szükség ezen a területen?

Szemléletváltásra és a tudományos bizonyítékoknak megfelelő egységes, kiszámítható és tiszteletteljes ellátásra, melyben szülni, születni és dolgozni is jó. Ez nagyon összetett és egymásra épülő részekből felépíthető folyamat kezdve a támogató, informatív kommunikációtól a hatékony szoptatástámogatáson át a nemzetközi kutatások, jó gyakorlatok oktatásáig és szolgáltatások közé emeléséig. Nagyon sok még a teendő.

Az aktivizmus mellett dúla is vagy…

Igen, bár sajnos az elmúlt években nem voltam jelen szüléseknél, mert úgy tűnt, a babákért és anyákért úgy tudom a legtöbbet tenni, ha a szülészeti ellátás megújításáért dolgozom, és ha információval segíthetem a párokat, hogy ők képviselni tudják a saját érdekeiket. Dúlaként információs és érzelmi támogatást nyújthatnék, és megszakítás nélküli jelenlétet, de anno magam is szembesültem azzal, hogy nehéz dolog ma a párok informált döntését támogatni annak tudatában, hogy mennyire kiszámíthatatlan az ellátás.

Az elmúlt évek fontos eredménye számomra, hogy anya-baba párosokat segíthettem abban, hogy együtt lehessenek, ne szeparálják őket. Mélyen hiszek abban, hogy anya és babája egymáshoz tartoznak, és ez az egység nem megbontható! Az is mindig ünnepi pillanat, ha pozitív történetet kapunk, amiben egy-egy anya megírja nekünk, hogy a nálunk olvasottak is szerepet játszottak abban, hogy megerősítő szülésélménye lett. De ha egyszer majd végre megvalósul, hogy bárhol és bárkivel szüljön is a nő, feltétlenül jó ellátást kap, akkor szívesen lennék újra többet jelen a családdá születés csodájánál.

A gyermekeid hogyan viszonyulnak az anyasággal kapcsolatos küldetésedhez?

Mondhatnám azt is viccesen, hogy szerencsére eddig túlélték. Azért nem szól ám nálunk minden az anyaságról, szülésről, szoptatásról! De remélem, hogy nekik már nem lesz szükségük arra, hogy újrarajzolják a szülésről alkotott képet, és elég tudásuk és felhatalmazásuk lesz ahhoz, hogy a saját informált döntéseiket meghozzák. Az elmúlt években inkább a civil aktivizmusomat látják, e kapcsán többet tanulhattak a társadalmi részvételről. Azzal sajnos sokszor szembesülhettek, hogy a telefonomon lógok, és a türelmüket kérem, hogy „csak egy perc", mert válaszolni akarok egy segítséget kérő anya, család kérdésére. Sajnos a civilség és az aktivizmus nem egy olyan tevékenység, amit könnyű a nap egy pontján félretenni. A visszajelzéseik szerint azt szeretik, ha beszédeket mondunk, eseményeket szervezünk, interjút adunk, talán azért, mert ott látszik, hogy van értelme ennek az egésznek.

Valahol azt nyilatkoztad, hogy örömmel lennél még várandós, ha nem léteznének biológiai korlátok. A változó kor egyben a női termékenység elengedése is. Alig beszélünk erről, pedig ez egy igen fontos téma. Te hogyan látod?

Én még előtte állok, de már most készülök a termékenységem elgyászolására, mert nagyon nehéz elképzelnem, hogy nem születik több gyermekem. Azt gondolom, hogy hoz majd ez a korszak is sok örömöt. Nem is csak az öregségtől és az ismeretlentől félek, hanem egyelőre felfoghatatlan, elképzelhetetlen számomra, hogy milyen lesz ez a valóság, mert eddig nem éreztem azt sosem, hogy nem akarok több gyermeket. Azt gondolom, hogy mint minden új életszakaszt, átmenetet, könnyebb akkor megélni, ha szabadon felvállalhatjuk és megoszthatjuk az érzéseinket, ha vannak sorstársaink az úton, és ha segítik ezt rítusok. Szerencsére már évekkel ezelőtt találkozhattam azzal, hogy ez az elengedés más nőknek is nehéz, hogy van igény női körökre, amik segítenek elgyászolni, hogy nem, nem fog már több gyermekünk születni. Azt gondolom és remélem, hogy ha nem tabu, nem ciki arról beszélni, hogy ez nekem nehéz, akkor jó eséllyel úgy léphetek be ebbe az új életszakaszba, hogy képesek leszek megtalálni benne az örömöt. Igyekszem magamat is figyelmeztetni arra, hogy attól még, hogy nem lesz több újszülöttem, a gyerekeim és az egymás iránt való szeretetünk megmarad, vagyis az anyaságomat nem veszítem el.

Milyen projekten dolgozol most?

Mivel a kiégés jeleit tapasztaltam magamon, jelenleg szünetet tartok az aktivizmusban, és kevés projektet viszek. Nagyon foglalkoztat a szülés körüli veszteségek kérdése. Fontosnak tartom, hogy ne tegyük méltatlan ellátással nehezebbé azt, ami amúgy is fájdalommal teli, így előkészítő szakaszában vagyunk egy remélt konferenciának, ahol azt járnánk körbe, mire van szükség ahhoz, hogy a szakemberek értőn tudják támogatni a szülés körüli gyászt, hogy ilyenkor

Nagyon érdekel a szülés körüli segítők támogatása, és az, hogy akár a mi mozgalmunkban, akár a tágabb közösségeinkben, hogyan tudjuk megteremteni a folytonosságot, bevonni új önkénteseket, megtartani a változásért küzdőket. Azt tapasztalom, hogy nagyon sokakat felőröl, elbizonytalanít az, hogy sokszor úgy tűnik, évek, évtizedek alatt is alig történt változás, éppen ezért szívesen dolgozom azért, hogy meg tudjuk tartani egymást a nehéz helyzetekben.

A jogsértésekkel, a jogérvényesítés lehetőségeivel kapcsolatos munkát is szeretném folytatni, a szülő nők jogai mellett nagyon fontosnak tartom azt kihangosítani, hogy bár a gyermekjogokról sok szó esik, alig beszélünk arról, hogy az újszülöttek jogai sokszor csorbulnak a születés utáni napokban, az újszülötteket érő jogsértések szinte láthatatlanok. Az mára széles körben ismert, hogy egy nagyobb gyermek kórházi tartózkodása alatt folyamatosan ott lehet valamelyik szülő, de jóval elnézőbb a társadalom azzal a jelenséggel, hogy az újszülötteket órákra, vagy akár éjszakára elválasztják az anyától, vagy ha az anya nem lehet ott a vizsgálatok alatt. Fakad ez abból, hogy évtizeddel ezelőtt még mást gondolt a tudomány arról, hogy mi szolgálja egy kisbaba érdekét, de mára tudjuk, hogy a kisbaba adaptálódását nem az segíti, ha őt megfigyelik és monitorozzák a szakemberek, hanem az, ha az anyukájával lehet, ha a méhen kívüli életre való átállásban segíti őt az édesanyja közelsége. A szülés utáni órák történései, az újszülött csodás képességei, az anya és a baba élettani, hormonális és érzelmi folyamatainak összehangoltsága olyan fantasztikusan érdekes téma, hogy ezzel biztosan szeretnék még foglalkozni.

Tudod mit gondolnak az újdonsült édesanyák a szülés utáni első szex alatt? Megmutatjuk a galériánkban!