Meghan és Harry gyakran költözik, megmutatjuk az eddigi otthonaikat

Miután Harry és Meghan bejelentette a függetlenedési szándékát, mindenki azt kezdte el találgatni – persze a miértek mellett –, hogy Nagy-Britannia helyett vajon hol fognak letelepedni. Sokan már az elején arra tippeltek, hogy amerikai származása miatt Meghan biztosan Észak-Amerikába szeretne majd visszaköltözni – ez pedig most tényleg megvalósulni látszik. Meghan, Harry és persze a kis Archie átmenetileg a Vancouver-szigeten rendezkedett be, ám ha hihetünk a pletykáknak, akkor egyáltalán nem biztos, hogy ez lesz a végső állomásuk. Azt rebesgetik ugyanis, hogy Meghan vissza szeretne térni a színészethez, ehhez pedig az lenne az ideális, ha hazaköltöznének a hercegné szülővárosába, Los Angelesbe.
A jövőjük tehát még kétséges, a múltjuk viszont – szerencsére – nagyon is jól dokumentált.
Lássuk, hol és milyen otthonokban laktak korábban!
Meghan egyetemi lányszövetségének a háza
Meghan Markle Los Angelesben, Kaliforniában nőtt fel, és itt élt egészen a középiskola végéig. Ezután a Chicago melletti Northwestern Universityn tanult. Egyetem alatt Meghan a Kappa Kappa Gamma lányszövetség tagja volt. A szövetség otthona pedig az egyetem kampuszának közepén helyezkedett el.
View this post on InstagramA post shared by KAPPA KAPPA GAMMA 💜 (@kkgnorthwestern) on Sep 19, 2015 at 1:17pm PDT
Meghan torontói otthona
A Briliáns elmék (Suits) fogatása alatt Meghan ebben a kissé furcsa torontói házban élt.
Meghan és exférje, Trevor Engelson közös otthona
Mielőtt találkozott volna Harry herceggel, Meghan egyszer már megpróbálkozott a házassággal. Két évig volt Trevor Engelson filmproducer felesége, ez idő alatt pedig ez a Los Angeles-i villa volt a közös otthonuk. Az ingatlant a válás után árulni kezdték és jelenleg is a piacon van. A kikiáltási ára 1,74 millió dollár, azaz több mint 489 millió forint.
Kensington-palota
1981-es esküvőjük után Diana hercegnő és Charles herceg a Kensington-palotában kezdték el közös életüket. Fiaikat, Harry herceget és Vilmos herceget is itt nevelték fel.

Ludgrove általános iskola
Vilmos herceg példáját követve, 1992-ben Harry is a Ludgrove bentlakásos iskolában kezdte meg tanulmányait. Harry azon a szerencsétlen napon is éppen ebben az iskolában tartózkodott, mikor édesanyja autóbalesetben meghalt.

Eton College
Az Eton College egy nemzetközi hírű magán középiskola, kizárólag fiú tanulóknak. A herceg 13 és 18 éves kora között lakott itt.

Sandhurst Királyi Katonai Akadémia
A középiskola elvégzése után Harry halasztott egy évet, és tanulás helyett inkább utazgatott kicsit. Ezt követően jelentkezett a Sandhurst Királyi Katonai Akadémiára. A herceg 2006-ban fejezte be a kiképzést, mikor is hadnagyi rangban hagyta el az akadémiát.

Clarence House
Ez a Londonban található brit királyi rezidencia eredetileg Erzsébet királynő otthona volt 1953-től a 2000-es évek elejéig. Harry 2003-tól 2012-ig lakott itt.

Kensington-palota
A Clarence House-ból Harry a Kensigton palota egyik apartmanjába költött. Ez volt az első alkalom, hogy Harry egyedül élt – bár az is igaz, hogy csak egy karnyújtásnyira lakott bátyjától és Kate Middletontól.

Frogmore Cottage
A 2018 májusában tartott esküvőjüket követően – és fiúk, Archie születése előtt – Harry herceg és Meghan Markle a Kensington-palotából a Frogmore Cottage-ba költözött. Ez volt az utolsó közös angliai otthonuk, innen vették az irányt aztán Kanadába.
