“Három hónapig két sátorban laktunk” – Orosházi Erzsébet saját kézzel épített miniházat családjának

Borítókép: “Három hónapig két sátorban laktunk” – Orosházi Erzsébet saját kézzel épített miniházat családjának
Kilencmillió forint – ennyi pénz maradt Orosházi Erzsébet zsebében, amikor a svájci frank alapú hitellel terhelt otthonának eladása és a hitel visszafizetése után új otthont keresett magának és gyermekeinek. Ez már akkor, 2014-ben sem volt sok, de a háromgyermekes édesanya tudta, hogy mit akar. Pontosabban azt, hogy mit nem… Két gyerekkel költözött be a saját erőből felépített 29 négyzetméteres otthonba, s vallja, nem is kell több tér a boldogsághoz.

Erzsébet évekkel korábban, egy csúnya válás után maradt egyedül, és csak hitelből tudta megoldani a család lakhatását. Nem vett fel sokat, de azt a legrosszabbkor, nem sokkal a 2007-es hitelváláság előtt, ráadásul svájci frankban, ugyanis gyesen lévő anyukaként nem kapott mást… A közel hatmillió forint törlesztésébe majdnem belerokkant.

– Hónapról hónapra éltünk, s mire kifizettem a törlesztést és a rezsit, tényleg csak paprikás krumplira és zsíros kenyérre maradt pénz…

Tudtam, hogy én nem ezt az életet szeretném a családomnak, ezért vettem egy nagy levegőt, eladtam a házat, kifizettem a hitelt, és végiggondoltam a lehetőségeimet – meséli Erzsébet. – Tudtam, hogy csak kertes házban tudom elképzelni az életem, ahogy azt is, hogy közel kell maradnom a fővároshoz, hogy legyen esélyem állást találni,

akkor ugyanis éppen munka nélkül voltam, három gyerekkel.

Nem sok esélyem volt, hiszen az agglomeráció már akkor is nagyon drága volt, úgyhogy csak valamilyen „alternatív megoldásban” gondolkodhattam – mondja.

Három hónap sátorban

A rendhagyó megoldás hamarosan meg is érkezett, egy törökbálinti, „beleszeretős” zártkerti telek képében. A panorámás domboldal és a madárfütty rögtön elvarázsolta a családot, az 1100 négyzetméteres telek végében még egy düledező épület is állt – pont elég arra, hogy az alapját használni lehessen egy új házikó felépítéséhez.

Ami ezután következett, az csak erős idegzetűeknek ajánlott. Erzsébet ugyanis nemcsak saját kezűleg építette fel kamasz gyermekeivel az otthonukat, de az építkezés hónapjai alatt mindannyian sátorban laktak a kertben.

– Bedobozoltuk az ingóságainkat, bepakoltuk a fenyőfa alá, mi meg felállítottunk két sátrat, és három hónapig azokban laktunk – mondja Erzsébet. Évzárótól évnyitóig, azaz a vakáció alatt építették fel a könnyűszerkezetes miniházat 18 és 17 éves fiaival, valamint 7 éves kislányával. Most, évek múlva nosztalgiával emlékszik vissza az embert próbáló időszakra.

– A nagyfiam kifejezetten szeretett bütykölni, szerette a kihívásokat – azóta faipari mérnök lett belőle -, a lányom lelkesen készítette a szendvicseket, bográcsban főztünk együtt, a sok közös feladat, a kihívás összekovácsolta a családot.

„Senki nem bízott bennem”

Szerencse, hogy Erzsébet lakberendező, korábban az építőiparban dolgozott – az építész hivatásról is csak az édesanyja beszélte le -, így volt rálátása a műszaki feladatokra is. Persze más rálátni a dolgokra, és más elvégezni a munkát… A kisház könnyűszerkezetét ács készítette, dolgozott még a házon egy kőműves és egy vízvezetékszerelő,

de azon kívül minden Erzsébet és a fiúk keze munkáját dicséri, a szigeteléstől a külső-belső burkoláson át az ablakok beépítéséig.

Ez még egy nála sokkal könnyebb helyzetben lévő embert is megviselne, adódik hát a kérdés: honnan volt mindehhez lelkiereje?

– Nem volt „B” verzió, így aztán az nem volt opció, hogy ne készüljön el a ház. Ha az embernek nincs más választása, akkor nem hagyhatja el magát – válaszolja magától értetődően. Neki pedig nemhogy választása, de segítsége sem volt, sőt, végig „ellenszélben” vitte véghez a tervét.

Erzsébet története itt még nem ért véget.

A cikk folytatásáért kattints ide.

Raklapból házikó? Így építsd meg, mutatjuk!