Hajmeresztő óvodai szabályok. Mi jöhet még?

Borítókép: Hajmeresztő óvodai szabályok. Mi jöhet még? Forrás: Getty Images (Jake Warga)
Erika egy nagyobb baráti társaság tagjaként, az óvodai szülői értekezleteken elhangzottakból csemegézett. Nem titkoljuk, az eszünk megáll.

Erika nem nyeretlen kétéves, három gyermek édesanyja, a gyerekek 3, 4 és 6 évesek, mindhárman óvodába járnak, ráadásul két különbözőbe, így van rálátása arra, hogy milyen fura, vagy épp egyenesen érthetetlen szabályokat találnak ki néha a nevelők.

Ráadásul Erika egy idő után gyűjteni kezdte ezeket ismerősei, barátai körében is, és meglepő példákra bukkant.

Egyik ismerőse arról számolt be, hogy az ovijukban a gyerekek nem játszhatnak a homokozóban, mert piszkos lesz a ruhájuk. Erre a másik ismerős rákontrázott, hogy ha hideg van, akkor az ő óvónénijük ki sem viszi a gyerekeket az udvarra. Akár több napon keresztül elmarad a levegőzés.

De az étkezés sem egyszerű téma, például Éváéknál a gyerekek nem keverhetik össze a lekvárt a grízes tésztával, mert gusztustalannak tartja a dadus. Illetve a másik érdekes szabály, hogy a gyerek addig nem állhat fel az asztaltól, amíg nem eszi meg az ételt.

Ha azt hinnénk, hogy a játék egy szabadfoglalkozás, akkor nagyon tévedünk. Istvánék ovijában bizonyos játékokkal csak meghatározott idősávokban lehet játszani és vannak olyanok is, melyekkel csak délután. Nem egyszer fordult elő, hogy amikor ment a fiáért uzsonna után, az ráripakodott, hogy miért ment olyan korán, mert így nem tudott a versenyautókkal játszani, hiszen azokkal csak akkor szabad. Megint máshol ajánlásban írtáék le, hogy milyen jelmezeket látnak szívesen a farsangon, mert szuperhős, vagy katona, rendőr, indián jelmezek túl erőszakosak.

Erika lányának nem szabad kibontott hajjal menni az intézménybe, csak összefogott, vagy fonott hajjal, de a fonásnál figyelni kell arra, hogy ne lógjon előre a mellkasra, vagy oldalra, csakis hátrafele állhat.

És bár ezek az előírások rettentően feleslegesenek tűnnek, Erika abszolút megértő, ahogyan a szülők többsége is.

Az óvodai nevelők – ahogy a tanárok is – rendkívül leterheltek, a gyerekekkel való foglalkozáson túl sok adminisztratív feladatot is el kell látniuk, ráadásul sok esetben pedagógiai asszisztensekkel és nyugdíjból visszahívott nevelőkkel próbálják pótolni a fiatal óvodapedagógusokat.

Így nem csoda, ha néha próbálják megkönnyíteni a saját dolgukat és olyan szabályokat hoznak, melyek nem tűnnek észszerűnek, viszont praktikusságuk sok időt spórolhat meg nekik.

Erika megjegyzi, hogy a legtöbb esetben, ha jelezték ellenérzésüket, vagy értetlenségüket a pedagógus felé, akkor meg tudták beszélni az okokat és azt is, hogy a jövőben hogyan lehetne a szülői, vagy a gyerekek igényeihez igazítani.

Szerinted az óvodai jelek befolyásolják a személyiségünk formálódását? Nézd meg a lenti galériánkat!