Fogyatékkal élők a munkában

Borítókép: Fogyatékkal élők a munkában
Lassan Magyarországon is megjelennek olyan vállalkozások, ahol csak fogyatékkal élők dolgoznak. Mi most bemutatunk kettőt.

Riportunkban bemutatunk két egyedülálló és sikeres vállalkozást – a budapesti Hotel Pandát és a szekszárdi Ízlelő Családbarát Éttermet –, ahol megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak. KLEIN BARBARA írása

Nyugat-Európában az utcákon, a koncerttermekben, a szórakozóhelyeken jóval több fogyatékkal élő emberrel találkozunk, mint itthon. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy a nagyvárosokban több az akadálymentesített épület, hanem annak a szemléletnek is, hogy a társadalom az egészségesekkel egyenértékűnek tartja őket – van ugyan valami problémájuk, de kinek nincs? Számtalan városban működik olyan étterem, bolt, ahol csak fogyatékkal élő emberek dolgoznak. Spanyolországban például az egyik szerencsejáték-társaságot csak megváltozott munkaképességű emberek üzemeltetik, ők árulják a lottót és a különböző sorsjegyeket, és a bevételek is őket illetik.
Természetesen a nyugati társadalmakban is vannak megoldatlan problémák, de Magyarország nagyon messze van még azoktól a kérdésektől, amelyeken arrafelé törik a fejüket a közhivatalok és az előítéletekkel foglalkozó civil szerveződések. Elmaradottságunkra jó példa a következő adat: az EU országaiban a fogyatékkal élő emberek átlag 40 százaléka dolgozik, Magyarországon viszont ez az arány csak 9 százalék (ez tavaly mindössze 34 ezer ember volt), és a helyzet évtizedek óta változatlan.
Pedig ahogy minden embernek, úgy a fogyatékkal élőknek is valódi önbecsülést adna, ha dolgozhatnának. Rengetegen tengődnek rokkantsági nyugdíjból, önkormányzati segélyekből, a létminimum küszöbén, bezárva a négy fal közé, szenvedve a magánytól és gyakran még a depressziótól is. Pedig attól, hogy valaki kerekes székben ül, még remek adminisztrátor vagy könyvelő lehet, a siket emberekből tehetséges szakács, a tanulásban akadályozottakból pedig mondjuk takarító – hogy néhány példát mondjak Magyarország két olyan vendéglátóhelyéről, ahol megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.

Őrült ötlet?
A fogyatékkal élő emberek munkához juttatásához több olyan elhivatott civil kellene, mint a budapesti Pasaréti úton lévő Hotel Panda igazgatója, Kocsy Béla. Anégycsillagos szálloda vezetője – világszerte egyedülálló módon – 95 százalékban olyanokat alkalmaz, akik segítséggel élnek.
„Akkor jött az ötlet – meséli –, amikor egy közeli barátomnak agydaganat következtében csőlátása lett. Elkísértem szociális foglalkoztatókba, és ott kellett szembenéznem azzal, hogy neki és sorstársainak milyen lélekölő és sokszor fölösleges munkát kell végezniük. Pedig a borítékhajtogatásnál és a gyöngyfűzésnél jóval többre lennének képesek.”
Amikor egész vagyonukat kockára téve feleségével együtt megvették ezt a szállodát és kitalálták, hogy csak megváltozott munkaképességű emberekkel fogják üzemeltetni, sokan megpróbálták lebeszélni őket, mondván, hogy „ez egy őrült ötlet”: elrettenti a vendégeket, az ép embereknek nem erre van szükségük nyaraláskor. Szerencsére az idő nem a huhogókat igazolta. A négycsillagos hotel 2008 áprilisában nyitott meg, és azóta sikeres vállalkozásként működik. Az alkalmazottak között vannak siketek, mozgáskorlátozottak, pszichés és mentális problémákkal küzdők, vakok és gyengénlátók, valamint értelmi fogyatékosok is. Noha egészségkárosodásuk mértéke 80–100 százalék között mozog, tökéletesen el tudják látni feladataikat.
A szálloda éttermében ülünk, zúg a kávéfőző gép, a hang mögé bújva mondja Kocsy Béla, hogy a pincér ne hallja meg: „Sok levelet kaptam az alkalmazottaim szüleitől, akik elkeseredetten azt hitték, hogy az ő fiaik, lányaik semmire sem viszik az életben, most viszont látják, hogy van rendes munkahelyük, elismerik őket, és ezért nagyon hálásak. Ezeket a leveleket megőrzöm, mert rendkívül sokat adnak nekem erkölcsileg és emberileg is.”

„Ilyen egyszerű az egész”
Nem bánta meg, hogy belevágott. Mint mondja, a szállodaiparban nagy a munkaerő-fluktuáció, náluk azonban majdnem ugyanazok dolgoznak, akikkel megnyitották a hotelt. Ezek az emberek nagyon megbízhatóak, 
a legtöbbjüknek sosem volt normális munkája, ezért nagyon megbecsülik magukat.
Robi, a hotel recepciósa azt meséli, hogy érettségi után egy csokigyárban kapott ládamosó munkát, de mivel 90 százalékos látássérült, csokisak maradtak a ládák, és kirúgták. „Amióta a szállodában dolgozom, rendes fizetést kapok, és már nem vagyok rászorulva a barátaim, ismerőseim segítségére. Nagyon jó érzés, hogy fent tudom tartani magam felnőtt ember módjára, ezért mindent elkövetek, hogy minél tovább itt dolgozhassak.”
A szállodaigazgató tovább mesél. A munkába állás alkalmazottaira pozitív hatással volt, megnőtt az önbizalmuk, kiegyensúlyozottabbak lettek, szociális helyzetük fölemelkedett, még az is előfordult, hogy javult az állapotuk. „Van egy olyan dolgozónk, aki 70 százalékos leszázalékoltsági fokkal jött ide dolgozni, és rá két hónapra a kontrollon már csak 50 százalékosnak ítélték. Ez a javulás azért következett be, mert dolgozott, közösségben volt, megbecsülték a munkáját, számítottak rá. Ez nekünk nagy erőt ad, mert látjuk, hogy valóban tudunk segíteni és hogy ilyen »egyszerű« az egész.”
A szálloda egyébként nem reklámozza, hogy náluk megváltozott munkaképességűek dolgoznak, mert nem akarják az embereket marketingcélokra használni. Ugyanúgy működnek és ugyanolyan szolgáltatást nyújtanak, mint bármelyik négycsillagos szálloda a világban. Mint mondja, a külföldi vendégek nagyon örülnek a kezdeményezésnek, és sokan elcsodálkoznak, hogy itt sokkal udvariasabb és kedvesebb kiszolgálásban van részük, mint amihez szoktak.

„Minden álmom teljesült”
Ezt én is bizonyíthatom. Amikor Ádám, a hotel látássérült asszisztense felkísér az egyik szállodai szobába, hogy körülnézzek, rendkívül előzékenyen viselkedik. Felkapcsolja előttem a lámpákat, megigazítja az ágyneműt és a székeket – egyébként fölöslegesen, mert a szobában amúgy is tökéletes rend van. Ő a hotel előtt éveken keresztül dolgozott egy szociális foglalkoztatónál. „Ég és föld ez a szálloda ahhoz a munkahelyhez képest. Itt tényleg hasznossá tudom tenni magam, ott ilyet egyáltalán nem éreztem. Örömmel jövök be dolgozni. Tudom magamról, hogy a látásproblémám miatt fizikailag nem vagyok annyira terhelhető, mint egy átlagos ember, de itt igazodnak a mi gondjainkhoz. Én most ugyanúgy élek, mint a betegségem előtt. Azt is mondhatnám, hogy visszakaptam az életemet.”
Hasonlóan szívszorító dolgokat mond Éva, a szekszárdi Ízlelő családbarát étterem egyik hallássérült szakácsa. „Mielőtt ide jöttem dolgozni, nagyon zárkózott és magányos voltam, a családomon kívül nem tudtam beszélgetni senkivel. Itt megjött az önbizalmam, mivel sok visszajelzést kapok a vendégektől, hogy milyen finomakat főzök. Azelőtt rokkantsági nyugdíjat kaptam, most viszont szép fizetést kapok, így végre tudtunk venni egy családi házat, és megtanultam vezetni is, amire előtte nem vállalkoztam volna. Meg vagyok elégedve az életemmel, minden álmom teljesült.” Kicsit szégyellem magam és irigykedem is egyszerre: melyikünk mondhatja el magáról, hogy meg van elégedve az életével, és nincsenek már beteljesületlen álmai? Valószínűleg csak azok, akik hasonló eseményeken mentek keresztül, mint ezek az emberek.
Éva tényleg finomakat főz, a brokkolikrémleves isteni, az utolsó cseppig megeszem, ezért a hatalmas adag sóskát a falafellel és a krumplipürérózsákkal már nem bírom letolni, kicsit mentegetőznöm kell, hogy nem tudok egyszerre sokat enni. Az étterem nagyon hangulatos, barátságos, a falakon meséket ábrázoló festmények, a hátsó részen játszósarok, gyerekrajzokkal.
Nem csodálkozom, amikor az éttermet működtető Kék Madár Alapítvány programvezetője, Bodnár Ágnes azt mondja, hogy rengeteg visszajáró vendégük van. Valaki még verset is írt az étteremről, ezt közzétették a menükártyán. Szerencsére reklamáció még nem volt, de olyanról már hallottak, aki azzal utasította vissza az étterembe szóló meghívást, hogy eszébe sincs olyan helyre menni, ahol „fogyatékosok” főznek, mert „biztos belecsorog a nyáluk a levesbe”.

Guruló pincérek
Az Ízlelő családbarát étterem ötletét az alapítvány vezetője, hozta Hollandiából. Ott látott először olyan éttermeket, ahol értelmi sérült emberek szolgálnak fel. Színes korongokkal lehet rendelni a háromféle menü közül. Nagyon megtetszett neki ez a típusú hely, amely nem a világtól elzárva foglalkoztatja a fogyatékkal élő embereket, hanem a társadalomba integrálva, méghozzá profitorientált vállalkozásokban, így megmutathatják az épeknek, hogy ők is képesek ellátni komoly feladatokat.
Az alapítvány 2006-ban az uniós HEFOP-pályázaton lehetőséget nyert programja megvalósítására, és Szekszárd belvárosában felújított egy épületet, melyet az önkormányzattól hosszú távra bérbe kapott. Az éttermi munkára 16 fogyatékossággal élő embert képeztek ki, a hallássérültekből szakácsok lettek, a mozgássérültek felszolgáló képesítést kaptak, a tanulásban akadályozott embereket pedig konyhai kisegítőnek tanították be. Az egyéves képzés után a főszakács és a mesterszakács választotta ki azt a hét embert, akik az étterem munkatársai lettek. A többi kilencből nyolc embert sikerült elhelyezniük más vendéglátó-ipari vállalkozásnál.
A 2007 májusában megnyitott, 24 férőhelyes éttermet akadálymentesítették, így tud három mozgásában akadályozott pincérük felszolgálni. „Az egyik kerekes székes munkatársunk olyan ügyes volt, hogy fél kezében három teli tányérral tudott közlekedni, a másik kezével pedig a járművét irányította a joystickkal – büszkélkedik Bodnár Ágnes. – Mari nagy népszerűségnek örvendett, de fájdalmunkra végül egészségi okok miatt elhagyta az éttermünket.”

Mernek újba fogni
A hely az első év után nullszaldós lett, ami nekik maguknak is nagy meglepetés volt, mert három évre várták ezt az eredményt. Azóta már nyereségesek, ha kis mértékben is. Ez nemcsak az üzemeltetésnek fontos, hanem az étterem alkalmazottainak is: érezhetik, hogy értéket állítanak elő, és nem alapítványi „segélyből” élnek.
A programvezető a Hotel Panda igazgatójáéhoz hasonló tapasztalatokról beszél. Az ő megváltozott munkaképességű alkalmazottaikról is elmondható, hogy jótékony hatással volt rájuk a visszahelyezkedés a munkaerőpiacra. „Mernek újba fogni, ez rendkívül nagy változás nekik. Évi például megszerezte a jogosítványt, a tanulásban akadályozott Kriszti pedig szakácsvizsgát tett, erre ők is és mi is nagyon büszkék vagyunk.”
Kriszti nagyon szerencsésnek érzi magát. „Az éttermi munka előtt eszembe se jutott volna továbbtanulni, de a konyhán olyan jó a hangulat és olyan érdekes a munka, hogy rájöttem, én is szakács szeretnék lenni. Régebben visszahúzódó voltam, most viszont olyan nagy a szám, hogy néha csak néznek rám: hűha, mi lett ebből a Krisztiből? A konyhára azóta felvettek egy másik kisegítőt is, így már bíznak rám kisebb főzési munkákat is. Itt most gyakorlatot szerzek, aztán ha úgy érzem, hogy megállom a helyemet máshol is, akkor talán elmegyek egy másik étterembe szakácsnak.”

Ötszörösére emelkedik a szankció
Egyelőre sajnos nincs követője a Hotel Pandának és az Ízlelő családbarát étteremnek. Pedig az állam elég nagy mértékű támogatást nyújt azoknak a munkahelyeknek, amelyek megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztatnak. A legáltalánosabb a bértámogatás, amely a munkavállaló bérköltségeihez járul hozzá a munkaképesség-változás mértékétől függően maximum 75 százalékban. De lehet pályázni költségkompenzációs támogatásra és rehabilitációs költségtámogatásra is a foglalkoztatás során felmerült többletköltségekhez (például akadálymentesítéshez, speciális munkaeszközök beszerzéséhez).
Az állam adó formájában szankcióval sújtja azokat a húsz főnél több munkavállalót foglalkoztató cégeket, amelyek nem alkalmaznak a munkaerő legalább 5 százalékában segítséggel élő embereket. A cégek azonban a statisztikák szerint inkább kifizetik ezt a fejenként évi 177 ezer forintos adót (ez jövőre 964 ezer forint/főre nő), mint hogy eleget tegyenek ennek a feltételnek. Szomorú ez, mert ahogy e példák is mutatják, lehet sikeres egy vállalkozás fogyatékkal élő emberek alkalmazásával is.

Fotó: Molnár Zoltán. Éva, 2009. december. Minden jog fenntartva.