Felemelő történetek 2. - Egy tálca „szeretet” mennyi mindent jelentett akkor a végkimerülésig dolgozó egészségügyiseknek

Borítókép: Felemelő történetek 2. - Egy tálca „szeretet” mennyi mindent jelentett akkor a végkimerülésig dolgozó egészségügyiseknek Forrás: Médiaunió Alapítvány
Egy „átlagos háziasszony” alapötlete, néhány lelkes anyatárs; innen indult a KarantÉNkonyhám története 2020 tavaszán, a pandémia kezdetén. A csoport tagjai a „frontvonalban” dolgozó egészségügyi dolgozóknak készítették és osztották szét "szeretetcsomagjaikat” a koronavírus második és harmadik hullámában. Felemelő történet a mára több mint tízezres közösséggé duzzadt kezdeményezés hegyeket mozgató erejéről; magától az ötletgazdától, Harmath Esztertől.
Forrás: Médiaunió Alapítvány

A Médiaunió Alapítvány 2021-ben a koronavírus-járvány társadalmi tanulságaira koncentráló kampány keretén belül azokat a pozitív emberi történeteket gyűjti össze, amelyek a családok és közösségek összetartásáról, a társadalmi szolidaritásról, az egymásnak nyújtott segítségről szólnak. A pozitív történetek összegyűjtése nagyon fontos eszköze a társadalmi trauma feldolgozásának, amire mindannyiunknak szüksége van a mentálisan megterhelő időszak után. A pályázatokat július 31-ig várják a Felemelő történetek weboldalán. A nyertes történetekből az ősz folyamán kisfilmek készülnek.

„Az én történetem egy átlagos háziasszony konyhájából indult, és egy tízezres mozgalommá nőtte ki magát a pandémia időszakában. A KarantÉNkonyhám csoport ötlete egy álmos reggelen pattant ki a fejemből 2020 áprilisában. Bizonytalanul hoztam létre a csoportot, ami három nap alatt ezertagra tett szert!

Hogy mit csináltam? Megosztottam más anyukákkal, hogy mit főzök heti szinten a családomnak, bevásárlólistával és receptekkel. Aztán nem sokkal a csoport indulása után megkeresett egy könyvkiadó, hogy szívesen kiadnák a KarantÉNkonyhám könyvet! És mint egy igazi ajándék, 2020 novemberében kezemben tartottam a saját szakácskönyvem!

Addigra már tombolt a második hullám, és azt éreztem, hogy ha már ennyi jót kaptam ettől a helyzettől, szeretnék én is adni valamit másoknak.

Egy kedves mentőtiszt ismerősömmel egyeztetve meghirdettem a csoportban a KarantÉNsüTEAM akciót, és az advent időszakában több mint ezer tálca süteményt sütöttünk az élvonalban dolgozó mentősöknek országszerte. A csoport egy emberként állt az ügy mögé, ekkor már nyolcezer tagja volt.

A harmadik hullámban emeltük a tétet és már nem csupán a mentősöknek, de az oltópontokra és több mint húsz kórházba vittük a kis szeretetcsomagjainkat. Kaptak a Covid-osztályon dolgozók, a mentősök, a radiológusok, a Covid-pszichiátrián dolgozók is a süteményekből, előre csomagolt finomságokból.

Csodás érzés volt megosztani egymással, hogy egy tálca „szeretet” mennyit jelentett akkor a végkimerülésig dolgozó egészségügyiseknek!

A csapat összefogása hatalmas, végtelenül büszke vagyok rájuk! Azóta elkészült a második könyv, főztem a Duna Tv Családbarát magazinjában, hírt adott rólunk a Hír Tv híradója és a Reuters hírügynökség is."

(Harmath Eszter)