„Szigorúan csak a nyakamban, hogy azért lássák, nekem is van.” - meséli Zs. röhögve egy haverjának, hogy is jár ő bevásárolni mostanság. Persze csak akkor, ha küldik. Ha nagyon muszáj. „Amúgy se jó semmire. Nincs is vírus” - ad még egy kis nyomatékot a dolognak. Magabiztos, tegnap épp erről nézett valami videót. Kicsit mondjuk uncsi volt, úgyhogy a felénél leállította. Arról viszont, hogy ma mi történt a hiperben, inkább nem beszél. Pedig az úgy volt.

Mondja, magának mégis mennyi agya van, hogy így hordja a maszkját? – támadta le az egyébként decensnek tűnő, hatvanas hölgy - virágmintás, „handmade” textilmaszkban - a mellette éppen burgonyákat válogató Zs-t az egyik négybetűs hipermarket kellős közepén.

- Mégis mi a fene baja van velem? Nézze, nekem is van maszkom! – vágott vissza a srác; és tüntetőleg felmutatta a nyakában fityegő anyagdarabot az idős nőnek. – Miért? Maga szerint úgy nézek ki, mint akinek bármilyen fertőző nyavalyája van? – fűzte hozzá. S csendben, a hűtőpult és a pékáruk közt félrefordulva elnyomott egy fulladt köhintést, az aszmája megint rosszabb lett az őszi, párás idő beköszöntével.

De a reakciót – biztos, ami biztos alapon - már nem várta meg. Kosarát maga után vonszolva, fáslizott lábain elkacsázott a pénztárak irányába. Ő legalább megpróbálta. Siet haza a csirkeaprólékkal, amiből eltervezte, hogy egy finom, tápláló levest készít csonttá soványodott férjének, aki hála Istennek épp egész tűrhetően érzi magát a két kemoterápia között.

Ugyanitt egy másik nap. Idősebb úr a maszkot nem viselő huszonéves lánynak.

- Elnézést kezicsókolom, nem gondolja, hogy maszkot kellene viselnie, ha már bejött ide? Tudja, ugyanúgy, mint bárki másnak. Ki is van írva, kérik. Mindenki jól felfogott érdekében. Mindjárt szólok is az üzletvezetőnek.

-Na ne magyarázzon, ki maga nekem? Senkim, ugye? Akkor mégis milyen alapon akarja megmondani, mit, mikor, és hogyan kellene tennem? – csattant fel a kis hölgy. Szó szót követett, a párbeszédük szédítő sebességgel kisebb ordítozássá fajult a paradicsomok, jégsaláták és kígyóuborkák fölött.

Aki a tettével minden bizonnyal mindenkit jól megbüntetett, főleg az idős bácsit. Aki egyébként súlyos szívbeteg, de aznapra nem volt segítsége, így kénytelen volt ő kimenni a boltba, hogy legyen mit enniük a fél oldalára lebénult feleségével.

Én pedig mostanában egyre gyakrabban arra gondolok Apa, hogy milyen jó, hogy ez az egész vírusbalhé nem egy évvel ezelőtt szabadult ránk. Amikor még velünk voltál. A kezeléseid alatt. Vagy már fent, a hospice-ban. Én rendületlenül hordom. Azt is tudva, hogy sok mindenki másnak éppen most nem mindegy.

Lehet, az időseknek így kellett volna megpróbálniuk: