A Despacito női zeneszerzője maga is rekordokat döntöget – és nemes, mi több, világmegváltó célokra használja a sikert
Hónapok óta nagyjából az a helyzet, hogy valahányszor belépünk egy üzlethelyiségbe, a Despacito szól a rádióból, ami nem is csoda, mert a nyár slágere sorra dönti a rekordokat. Luis Fonsi és Daddy Yankee sírnivalóan egyszerű reggaeton-popdalának (a címe annyit tesz, mint „Lassan”) megtekintési száma augusztusban lépte át a 3 milliárdot a YouTube-on.
A szenvedélyes szexről szóló dal sikere természetesen nem azért meglepetés, mert a kompozíció ha akarna, sem tudna elbírni négy akkordnál többet, hanem azért, mert addig alig ismert Puerto Ricó-i előadók éneklik, ráadásul spanyolul, ami kicsit gyakoribb ugyan anyanyelvként, mint az angol, de azért összességében kevesebben beszélik. Persze Justin Bieber feldolgozása elég sokat dobott a dal sikerén, de talán az ő rásegítése nélkül is a fülünkön jönne ki mostanra.
A Despacito elegendőnek bizonyult arra, hogy Puerto Ricóra és általában a karibi térségre irányítsa a reflektorfényt, és szerencsére akadnak, akik ezt olyan célokra igyekeznek felhasználni, ami fölöttük áll. Köztük van Erika Ender panamai popénekesnő, aki társszerzőként jegyzi a Despacitót. Erika azóta is sikert sikerre halmoz ennek az egy számnak köszönhetően; jelenleg ő tartja a leghosszabb időn át slágerlista-vezető dal rekordját a női zeneszerzők kategóriájában, Mariah Carey-vel holtversenyben. Továbbá ő az első női zeneszerző, akinek egy spanyol nyelvű dala bekerült a Billboard 100-as toplistájába.
Erika egyébként 25 éve komoly név a latin-amerikai popiparban, bár ez volt az első megagigaslágere. Kezdetben sok más női alkotóhoz hasonlóan ő is csak kezdőbetűt használt a keresztneve helyett, hogy a producerek és a férfi zenészek ne jöjjenek rá, hogy nő, és így elfogadják a kompozícióit. A trükk bevált, de aztán hamar felhagyott ezzel a szokásával. Most pedig tökéletesen tisztában van vele, hogy eljött az ő ideje.
nyilatkozta Erika a mashable.com-nak, nem titkolva reményét, hogy a hazájában és a környező országokban a nők az ő példáját látva könnyebben mennek majd az álmaik után és valósítják meg a karrierjüket amellett, hogy házastársként és anyaként is helyt állnak.
A most 42 éves Ender nem a levegőbe beszél: hosszú évek óta irányítja a Fundación Puertas Abiertas (nyitott ajtók) nevű alapítványt, amely zenei nevelést biztosít kisgyerekeknek és tizenéveseknek. Kezdetben az alapítvány olyan gyerekekre koncentrált, akik korábban gyerekmunkát végeztek. Erika emellett egy gyerek-tehetségkutató tévéműsort is igazgat Panamában. Ennek a különlegessége, hogy a döntősöknek rá kell venniük az osztályukat, hogy vállaljanak részt valamilyen jótékonysági akcióban, és ezzel is pontokat szerezhetnek. A győztes főnyereménye minden esetben egy egyetemi ösztöndíj.