Vasárnap reggel nyolckor találkoztunk a Bambi nevű retrópresszóban.

Gasztronómiai kitekintés
Én nagyon kész vagyok. Neked mennyire extrém ez az időpont?
Halálosan. Este egy amerikai színtársulattal találkoztunk egy étteremben. Fél kettőig dumáltunk. Aztán hazakísértük őket, fél négy körül feküdtem le. Hét közben pedig egy reklámfilmen dolgoztam, úgyhogy napok óta alig aludtam. Mindegy.
Nagy gourmet hírében állsz. Azt mondják, minden étteremről tudod, mi a specialitása.
Van néhány hely, ami belopta magát a szívembe. Az elmúlt egy évben ráálltam az éttermekre, de mostanában elvesztettem a kutató- és kísérletezőkedvemet. Az ínyenckedés ráadásul a testsúlyom igen gyors, és úgy tűnik, visszafordíthatatlan gyarapodásával járt együtt. Óvatosabb lettem – éppen ezért ma már nyílnak úgy is helyek, hogy nem is tudok róla.
Mit kerestél a gasztronómiában? És mit találtál meg benne?
A főzéssel kezdődött. Először az zavart, hogy bár érdekeltek bizonyos alapanyagok – például a halak –, nem sikerült elég jól elkészíteni őket. Aztán felszerelkeztem mindenféle újsággal. Amikor belefutottam az első étterembe, ahol sommelier volt, elkezdtem az ételeket borokkal párosítani. Szenvedélyesen jártam utána mindennek. Ma már kevesebbet főzök.
Miért állt takaréklángra a szenvedély?
Olyan szakaszában vagyok az életemnek, amikor másra kell koncentrálnom. Egy jó konyhát felszerelni különben is többéves munka. Egyelőre annak örülök, hogy van egyáltalán egy megfelelő hűtőszekrényem. A legutóbbi nagy élményem egy budai étteremhez kötődik: tökfőzeléket ettem. Bébitökből főzték, és az ember szájában szinte ugrálni kezdett, önálló életre kelt. Utána a séffel fél órát beszélgettünk a tökfőzelékről. Istenem, olyan tökfőzeléket főznek, mint anyukám! Picit paprikásan behabarva, és ettől aranyló színe lesz. Mellé egy egyszerű, nem zsíros és nem mellehúsából készült csirkepörköltet tálaltak. Legszívesebben mindenkit elvinnék oda!
Mindent ilyen szenvedélyesen művelsz?
Néhány dolgot igen.
Hallottam, hogy a repülésbe is bele vagy zúgva.
Nagyon komoly félelemmel indult, és ez valami olyan mániává fejlődött, amitől azonnal hülyegyerekké válok. Még szeptember 11. előtt jártunk, amikor elkezdtem minden utazás alatt bekéredzkedni a pilótafülkébe. Azóta ez sokkal nehezebb, de azért mindig sikerül. Néha arra ébredek, hogy azt álmodom, egy Boeing 767-300-as pilótafülkéjében állok. A testvérem meg éppen hogy gyűlöli. Neki úgy alakult az élete, hogy fél éven keresztül röpködnie kellett az egész világban. Annyira fél, hogy nem tud józanul felülni egy repülőre.

Zánka, a gyerekkor
Mostanában volt egy időszak, amikor elbujdokoltál a világ elől.
Első nagyjátékfilmem forgatókönyvét írtam. De nem tudtam vele haladni: egy fél évig állt a dolog. Aztán Gigor Attila, A nyomozó című film rendezője, aki nagyon jó barátom, tanácsolta, hogy vonuljak el az isten háta mögé, és ott dolgozzam. Rátaláltam egy fantasztikus helyre az Őrségben. A szlovén határ mellett, az utolsó falu utolsó házában laktam. Piszkosul jól ment. Sikerült majdnem a végére érnem a könyvnek. Egyedül voltam, mindenki békén hagyott, nagyszerűen éreztem magam. Akkor még hideg volt, vaskályhában fűtöttem fával.
Lehet tudni valamit a forgatókönyvről?
Egy család története, a rendszerváltozás óta eltelt húsz évben játszódik.
Az rendben van, hogy 29 évesen még az első nagyfilmed előtt állsz?
Nem jártam a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Bár ha jártam volna, akkor sem biztos, hogy túllennék már az első egész estés játékfilmemen. Nem is bánom, ha ez pár évig még elhúzódik. Szerintem ez teljesen normális. Örülök, hogy eddig elég sok kisfilmet és reklámfilmet készíthettem. A reklámfilmnél mindig másra kell törekedni, nagyon változatos, és sokat lehet tanulni belőle. És amíg nem jön össze a nagyjátékfilm, addig kisfilmeket fogok csinálni. A Fordítva és az Aqua című rövidfilmet bárki megnézheti, mind a kettő fent van a neten is. Most nyáron pedig leforgatom az első dokumentumfilmemet.
Miről szól?
A zánkai gyerektáborról. A szüleim ott voltak tanárok, így az életem első négy évét Zánkán töltöttem. Kevés embernek van emléke négyéves kora előttről, nekünk viszont rengeteg. Nem beszélve arról, hogy a mai magyar társadalmat irányító-befolyásoló réteg erősen kötődik Zánkához, hiszen valamilyen sztorija mindenkinek van róla. Borzasztóan foglalkoztat, hogy egy diktatúra hogyan tehet ennyire lágy gesztust. Hogy akkori áron 540 millió forintból létrehoz valamit, ami egyedülálló a világon. Nagyon várom a forgatást.

Társadalmi célú reklám
Rendeztél egy társadalmi célú reklámot, amelyben kerekes székes emberek tartanak állásinterjút egy járóképes embernek. Az egész a hátrányos megkülönböztetésre hívja fel a figyelmet. Hogyan szaladtál bele a témába?
Felhívott az operatőröm, hogy a Motiváció Alapítványnak szüksége lenne egy filmre a kerekes székesek munkavállalásáról. Én úgy éreztem, nem kell túl sok információt közölni, mert akkor nem lesz hatékony. Végül leforgattuk a Fordítva című kisjátékfilmet, amit az alapítvány azóta is használ, és elég sok fesztiválon ott van, valamint versenyben volt a 40. Filmszemlén is. Egy reklámügynökség, amelyikkel sokat dolgozom, megkérdezte, részt vennék-e egy hasonló munkában. Ebből született meg a kerekesszékes-állásinterjús reklámfilm.
Mennyire alakítja a személyiségedet, amikor egy ilyen munkával találkozol?
Elsősorban filmesként állok hozzá. Azzal foglalkozom, hogy mit akarok elérni a nézőnél, és ehhez mit kell tennem. Egy ilyen téma esetében emberi attitűdről inkább csak a film írásakor lehet szó. A forgatáson már minden idegszálammal a megvalósításra kell összpontosítani. A saját személyes érintettségemet félre kell tennem, hogy a nézőhöz a kisfilmben rendelkezésre álló rövid idő alatt eljusson az üzenet. Nem engem kell hogy megérintsen, hanem a nézőket. Ugyanakkor természetesen mégsem maradhat érintetlen az ember.
Hogyan következett ebből a munkából a másik, társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos reklámkampány, a Nincs de...? Kevesen tudják, hogy az összes epizódot te rendezted.
Viszonylag szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig megtalálnak a társadalmi célú dolgok. Kollégák, akikkel sokat dolgoztam együtt, elvállalták a munkát, teljesen ingyen. Ők kérdezték, lenne-e kedvem nekem is ingyen dolgozni.
Hány százalék ebben a küldetéstudat, és mennyi a játék?
Túl sok játék nem volt benne, mert két nap alatt kellett elkészítenünk négy szpotot, rengeteg helyszínen, rengeteg szereplővel. A küldetéstudatnak pedig be kell lengenie az egészet.

Szabad ember
Alapvetően jól érzed magad a bőrödben?
Nagyon. Szabadon élek, azzal foglalkozom, amivel szeretek. Nincs okom panaszkodni.
Család? Gyerek?
Öt éve lakunk együtt a barátnőmmel. Kétszer kértem meg a kezét. Kétszer mondott igent, de aztán mindannyiszor volt oka meggondolni magát. Mi hárman vagyunk testvérek, és családcentrikusan neveltek. A nővérem 16 évesen szülte az első gyerekét. Most 33, és van egy 17 éves lánya és egy 12 éves fia. Emellett karriert csinált, és nagyon könnyen vette az akadályokat. Végig az volt az érzésem, hogy nekem is ilyen egyszerűen jönnek majd ezek a dolgok. De egy éve elkezdtem rettegni. Egy környezetvédelemmel kapcsolatos munkám miatt hónapokon keresztül jártam egy tanárhoz, és tanultam a globális felmelegedésről. Az nagyon megijesztett. Gyerek? Miről beszélünk? Mintha meghívnál valakit vacsorázni, közben tudod, nincs otthon kaja. Aztán – ez hülyén fog hangzani – lett kutyánk és macskánk. És amikor elviszem őket orvoshoz, olyan dolgot hoz ki belőlem, amitől megrémülök. Irgalmatlanul be tudok pánikolni. Ebből a szempontból tehát elég rossz konstellációban vagyok.
És ha majd egyszer netán neked is lesznek gyerekeid, fogod hagyni, hogy gyereksztár legyen belőlük?
Sokáig mondtam, hogy biztosan nem fogom hagyni. Remélem persze, hogy nem lesz gyereksztár, de neki kell eldöntenie. Az én szüleim is hagytak bennünket a magunk útján járni. Ha rajtam múlna, inkább valami speciális tudással rendelkezik majd. És sokat lesz dolgoztatva.

Az interjúst Bus István készítette, fotó: Batár Zsolt. Köszönjük a Bambi eszpresszó segítségét.
Ez a cikk a 2009. évi júliusi számban jelent meg, minden jog fenntartva.