Hogyan gondoskodunk ma Magyarországon az idős emberekről mi, hozzátartozók, és hogyan az állam? Milyen válaszokat talált az idősgondozásra Európa? Mit jelent a tudatos és az aktív öregedés, és mit takar a gondoskodó közösség fogalma? Ezekről beszélgettünk Gábriel Dóra és Török Bettina szociológusokkal, akiknek kutatási területe szorosan összefügg a témával.

– Központi jelentőséggel bír számotokra a gondoskodás témája?

GD: 2015-ben kezdtem el doktori tanulmányaimat, ekkor még főként munkamigrációs kérdések foglalkoztattak. A kutatás évei alatt azonban egyre inkább a gondozásra irányuló kérdések kezdtek érdekelni. Ki a jó gondozó? A gondozást meg kell tanulni, vagy elég ösztönből cselekedni? Milyen etikai kérdésekkel szembesül egy házi gondozó, amely intézményi keretek között fel sem merülne? Jelenlegi munkámban az idősellátáson belüli gondozás, gondoskodás kérdései kapják a főszerepet.

TB: Központi helyen van jelen az életemben a gondoskodás. Közel két évtizedig dolgoztam olyan szervezetekben, amelyek fogyatékossággal élő gyermekek, felnőttek és hozzátartozóik számára nyújtanak segítő szolgáltatásokat. Az idősgondozás aktuális kérdéseivel akkor szembesültem, amikor 2022-ben elkezdtem szociálgerontológia tanulmányaimat. A tudatos öregedést kezdtem el kutatni, és hamar rám ömlöttek a különböző trendek, kihívások, és a felismerés, hogy a gondoskodás válságát éljük.

– Mit takar a gondoskodó közösség fogalma?

GD: A fogalom mögött az az elképzelés áll, hogy az időskori magányosságon, betegséggel járó stigmán, vagy a társadalmi elszigetelődésen nem egy magasabb minőségű szolgáltatás, vagy egy jobb szakember fog segíteni, hanem a barátok, a szomszédok, a közösség tagjai, azaz az emberi kapcsolatok. Szorosan kapcsolódik hozzá egy aktív állampolgári szerepvállalás, hiszen minden lakos együttműködhet abban, hogy a települése korbaráttá váljon.

– A gondoskodó közösségnek külföldön van hagyománya?

GD: Németországban, Ausztriában és Svájcban több mint egy évtizede bevett fogalom. Ezekben az országokban számos olyan önkormányzati programba épült be, amelynek segítségével az idősek, a demenciával, vagy fogyatékkal élők figyelmesebb társadalmi környezetben élhetnek: ez a többi lakosra is visszahat, így érzékenyebbé válnak egymás felé.

TB: Szemléletváltásra lenne szükség hazánkban. A gondoskodással kapcsolatos bevett szemlélet szerint vagy a családtagok válnak gondozóvá, vagy intézményi ellátást keresnek. Aki volt olyan élethelyzetben, hogy idős hozzátartozójának tartós gondozásra, ápolásra lett szüksége, szinte biztosan szembesült a kiszolgáltatottság és reménytelenség érzésével. Szociálpolitikai színtéren az idősek gondozása nem élvez prioritást, az idősebb felnőttek szükségleteiről nyilvánosan nem beszélnek, az állam nem fejleszti az ápolás-gondozást. A gondoskodó közösség viszont olyan emberi közösségeket jelent, ahol a tagok figyelnek egymásra, felelősséget vállalnak egymás jóllétéért, és aktívan segítik a másikat nehéz élethelyzetekben. A terhek megoszlanak, a családtagok sem omlanak össze a felelősség alatt. Konkrét példa lehet erre a közösségi lakhatás, amely hazánkban még kevésbé ismert, de már lehet látni kezdeményezéseket Budapesten, Jánoshidán és Pécsen.

– És hogyan néz ki az idősgondozás Európában?

GD: Minden államban más idősgondozási rezsim működik, amely szorosan összefonódik az ország politikai, jóléti, gender és migrációs rendszerével. Támogatott familializmusnak hívjuk, amikor a szakpolitikák támogatják a családtagokat, például érdemi pénzbeli támogatást nyújtanak a rászorulóknak. Csehország ide sorolható. Nem támogatott familializmusról beszélünk, amikor kevés vagy semmilyen támogatás nem áll rendelkezésre az idős családtag gondozásához. Magyarországon a feladatok elsősorban a családtagokra hárulnak, mivel az állam minimális pénzügyi támogatást nyújt, ami még az érintett saját költségeit sem fedezi, nemhogy a gondozóét. A harmadik típus a de-familializáció, amikor a család mentesül a gondozási feladatok alól, és piaci, vagy állami intézmények biztosítják az ellátást: ez a megoldás súlyos anyagi terhekkel járhat. A típusok között van átfedés, keveredhetnek egymással.

– Magyarországon tényleg a család felelőssége minden?

GD: Itthon a családtámogatások kimagaslóak (ugyanakkor erősen szelektívek is), az idősekre viszont már közel sem jut ekkora figyelem. Míg a kormány rendszeresen kommunikál a nyugdíjemelésről, az idősek ügyeiről érdemi politikai és nyilvános viták alig vannak. Míg 2024-ben frissült a szakma által sokat kritizált Tartós Ápolás-Gondozásra Vonatkozó Stratégia 2030 dokumentum, az informális gondozási piac, ami a hazai idősellátás egyik sarokköve, egyáltalán nincs megemlítve benne. A gondozók atomizáltak, ezért nehezen tudnak kollektív módon érdeket érvényesíteni, a hozzátartozók pedig csak akkor szembesülnek a szociális ellátórendszer hiányosságaival, amikor aktuálissá válik a kérdés.

– Mi jellemző itthon általában az időseket ellátó intézményekre?

GD: Az önkormányzati és egyházi fenntartású bentlakásos intézmények sokszor hasonló szolgáltatásokat nyújtanak, ugyanakkor szemléletben, a gondozók és a vezetés hozzáállásában nagy szélsőségeket látni. A kutatásom során jellemzően a jól működő intézmények vezetői fogadtak, számos helyre azonban nem jutottam be. Magyarországon viszonylag kevés piaci alapú idősotthon van, és a Nyugat-Európában jól ismert vállalatok teljesen hiányoznak a palettáról. Katona Noémivel folytatott kutatásom alapján azonban azt mondhatom, hogy meglepően sok önkormányzat gondolkodik piaci megoldásokon, hogy fenn tudja tartani a meglévő szolgáltatásokat.

– Olvastam az aktív idősödés, illetve a tudatos öregedés szemléletéről. Mit jelent ez, és mi jellemző itthon?

TB: Az aktív idősödés fogalma szerint az időskor lehetőség arra, hogy az ember fizikailag-mentálisan is aktívan éljen tovább, és nyugdíj után is részt vegyen a közösség életében. A fogalmat a WHO (Egészségügyi Világszervezet) hivatalosan 2002-ben fogadta el, napjainkban pedig már globális politika és stratégia, hazánkban is beépült nemzeti és regionális tervekbe. A tudatos öregedés (conscious ageing) az aktív idősödéstől eltérően egy alulról induló kezdeményezés, amely mára nemzetközi mozgalommá vált Európában. Olyan szemléletmód, amely öregedéssel kapcsolatos megközelítéseket integrál, illetve új szempontokat azonosít. A Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány alapítói és munkatársai 2017 óta dolgoznak azon, hogy civilek, önkormányzatok, vállalatok, kutatók és helyi közösségek közösen építsenek egy olyan társadalmat, amely a gondoskodást a gazdasági és közösségi működés középpontjába helyezi. Segítséget nyújtanak abban, hogy az emberek – akár jóval az időskor előtti életszakaszban – tudatosan tudjanak készülni a saját idős korukra, illetve közösségeknek is segítenek megoldást találni az öregedéssel összefüggő problémáikra. Így jött létre például a P-AGE Tudatos Öregedés Alapítvány Pécsett, a Jászsági Tudatos Öregedés Platform, valamint több helyi Tudatos Öregedés Klub az országban.

– Hogyan hat az idősekre, az idősgondozásra, a gondoskodó közösségre a digitalizáció?

GD: A Pécsen végzett terepmunka arra világított rá, hogy azok, akik nem rendelkeznek internet-hozzáféréssel, nem aktívak a közösségi média platformjain, könnyen kimaradhatnak őket megcélzó programokból. Bizonyos időseket pedig akkor is nehéz kimozdítani az otthonukból, ha rendszeres nethasználók. Az internet városi környezetben azért elengedhetetlen már, falvakban viszont a helyi lakosok sokszor személyesen szólnak egymásnak, ha valami program szerveződik.

– Mennyiben van hátrányban a vidék mondjuk a fővároshoz képest?

GD: Nem a település nagysága a törésvonal: egy pár száz fős községet éppúgy vezethet kísérletező polgármester, mint egy maradi szemléletű. Pécsen például nagy a civil élet, ami több szinten is érzékelhető, az idősek sokféle program közül választhatnak, és nem csupán résztvevői, hanem kezdeményezői is a közösségi tevékenységeknek. Azt gondolom, Pécs ideális méretű város ezekhez a közösségi kezdeményezésekhez, mert a résztvevők még pont belátják a lehetőségeiket. Budapestről ez már nem mondható el, jóllehet kerületi szinten is megjelennek kezdeményezések.

– Milyen konkrét megoldások létezhetnének? Bizonyos strukturális változások elengedhetetlenek lennének hozzá? Olvastam a tanulmányotokban egy tervezett, időseknek készülő komplexumról.

TB: Igen, a Pécsi Szenior Központ egy konkrét terv, amely bekerült a Helyi Esélyegyenlőségi Program Intézkedési tervei közé, illetve a Pécsi Idősügyi Koncepcióba is, és az idősellátás innovatív megközelítését segítené. Az önkormányzat kötelező alapellátási feladatai mellett piaci vállalkozások és nonprofit szervezetek is foglalkoznak az idősekkel: mindezen szolgáltatások rendszerbe szervezése valóban hatékonyabbá és átláthatóbbá tenné az ellátást, és csökkenthetné az érintett családok terheit.

– Hogyan lehetne civilként, kívülállóként terjeszteni az idősbarát-szemléletet?

TB: Pécsett a P-AGE Tudatos Öregedés Alapítvány tevékenységeinek egyik fókusza az idősbarát-szemlélet terjesztése: az Erasmus+ projektünk keretében fejlesztettük ki a Sorsfordító társas időutazás játékot. A projekt során az volt a célkitűzés, hogy a társasjáték fejlesztése és a játékmesterek képzése révén támogassuk a helyi szakemberek fejlődését, segítsük a generációk közötti kapcsolatkeresést, és erősítsük az aktív helyi szerepvállalást.

– Mi ez a társasjáték pontosan?

Ez egy interaktív, generációk közötti közösségi program és belső utazás egyben. A résztvevők a játékmester kalauzolásával egy személyes élettörténeten keresztül, tárgyak, fényképek, élmények és beszélgetések segítségével „utaznak az időben”. A játék célja az öregedés során bejárható utak megmutatása, ami inspirálja a résztvevőket a saját életük és közvetlen környezetük tudatos alakítására, az idős emberek elfogadására.

– Hallottam a „Fogadj örökbe egy nagymamát" nevű kezdeményezésről is.

GD: Erről egy olyan vidéki településen hallottunk, ahol az idősügy különösen hangsúlyt kap. Egy „örökbefogadó” hölggyel beszélgettünk, aki rendszeresen látogatott egy falubeli idős nénit, vitt neki ebédet, elmentek bevásárolni a közeli városba. A néni hozzátartozói ugyanakkor nem nézték jó szemmel a kapcsolatot, valószínűleg rádöbbentette őket arra, mennyire keveset foglalkoznak saját hozzátartozójukkal. Ez arra mutat rá, hogy feszültségek is állhatnak egy-egy jószándékú kezdeményezés mögött, és érdemes ezeket kritikával vizsgálni. Az önkéntesség mögött számos kizsákmányoló gyakorlat állhat, különösen, ha beteg, idős önkéntesek vesznek részt a programban. A szakmai személyzet önkéntesekkel történő kiváltása a szakmai színvonal csökkenéséhez is vezethet, ami végső soron az idősek számára hátrányos lehet. Ilyennel is találkoztunk.

– Tudtok érdekes esetekről mesélni?

TB: Az intergenerációs otthonmegosztás nevű lakhatási program közel 20 országban érhető el. Hazánkban még kevésbé ismert, azonban két társadalmi problémára is alternatívát adhat: mérsékelheti az egyetemi hallgatók magas lakhatási költségeit, valamint csökkentheti az egyedül élő idősek elmagányosodását. A lakhatási program elindítása bekerült a Helyi Esélyegyenlőségi program intézkedései közé és a P-AGE Tudatos Öregedés Alapítvány munkatársai jelenleg a pilot projekt tervezésén dolgoznak.

GD: Remek kezdeményezésnek tartom a zene, vagy bármilyen más művészeti ág bevonását az idősellátásba. Az egyik Baranyai megyei községben született egy kórus, ahova nyugdíjas korú lakosokat hívtak. Kezdetben nem volt nagy a lelkesedés, mivel az idősek klubjának rossz hírneve volt a faluban. A kórus miatt azonban a fiatalabb nyugdíjasok is elkezdtek járni oda, a rendszeres próbák pedig összehozták a társaságot.

Galériánkban öt okot olvashatsz arról, miért boldogabbak sokan idős éveikben!