Befotóztam a gyerek torkába, majd online megvitattuk a dokival, hogy van-e tüszős mandulagyulladása

Borítókép: Befotóztam a gyerek torkába, majd online megvitattuk a dokival, hogy van-e tüszős mandulagyulladása Forrás: Seufert-Szántó Orsolya/BorsaBox
Online éljük az életünket már pont 1 éve. Olyan programokat is online kényszerülünk megélni, amikről eddig el sem tudtuk volna képzelni, hogy személyes kontaktus nélkül bárhogy is kivitelezhető. Most pedig már táncolunk, tornázunk, meetingelünk, orvossal konzultálunk fotó alapján és még színházba is virtuálisan járunk.

Van egy barátnőm, akivel 4-5 éve ismertük meg egymást, online. Amerikában él. Egy közös hobbi hozott minket össze. Egyszer adódott, hogy csupán 1200 km-re voltunk egymástól, mert én pont Floridában voltam, ő meg Virginiában, de nem tudtuk összehozni a találkozót. Így maradtak az online hívások, a közösségi terek, ahol láttuk egymást, beszélgettünk. Volt, hogy én ’játszótereztem’ vele és a gyerekeivel, volt, hogy ő ’futott’ velem a Margitszigeten, virtuálisan. Nagyon furcsa volt ez a kapcsolattartás 2-3 évvel ezelőtt, de nem volt más választásunk, így tarthattuk csak fenn a kapcsolatot.

Aztán a tavalyi év nagyot csavart az életen, benne a közvetlen érintkezésekkel teli programjainkon is. Minden átkerült az online felületre. Elkezdtünk otthonról dolgozni, meetingelni, iskolába járni, amiről írtam is egy friss cikket pár napja, és minden program, ami eddig személyes kontaktussal volt teli, szép lassan átkerült a számítógépünk monitorjára.

Nem jó online élni, ezt most az elején leszögezem. Például tavaly olyan tervvel indultam neki az évnek, hogy újra elkezdek táncolni, versenytáncot. Szerintetek elkezdtem? Amikor a tánc pont az a tevékenység, ahol a test a testtel, a zene és az érzés összeérve benned ad egy pluszt, amikor a fizikai jelenléted nélkülözhetetlen, lehet-e ilyet úgy igazán otthon a laptopot nézve megélni? Nem. Legalább is nekem nem megy.

Forrás: Unsplash/ Thomas Lefebvre

5+1 olyan tevékenységet hozok most nektek ami akarva, akaratlanul, de a valós életünkből átköltözött a számítógépjeink monitorjába.

A munkahely

Azzal indítok, ami sok-sok embert érint a világon. A munkahely beköltözött az otthonunkba. A internet köt össze minket a kollégáinkkal, azon keresztül egyeztetünk, prezentálunk, meetingelünk. Van olyan, aki tavaly pont ilyenkor kialakított magának az otthonában egy munkaállomást, bekuckózott oda és azóta, minden egyes munkanap oda ül le, ha dolgozni megy. Home office témában megkérdeztem a férjemet, hogy van-e egyáltalán jó dolog abban, hogy otthonról dolgozik, ami esetében a hálószobánk egyik szegletéből folytatott munkát jelenti.

„Megspórolom az utazást és a tárgyalók közötti ingázást, és a saját kávémat ihatom” – hangzott a válasz.

Orvosi konzultáció

Ha megnézitek a magánorvosi szolgáltatások árlistáját, akkor láthatjátok, hogy egy új tétel került a listára. Ez nem más, mint az online konzultáció. Vagyis, ha nem szeretnél bemenni a rendelőbe, akkor interneten keresztül is tudsz az orvossal beszélni. Ezt a szolgáltatást még nem próbáltam, viszont a mi gyermekorvosunk védett korú, így mi őt és magunkat is kímélve, már 1 éve nem voltunk gyerekrendelőben. Ám, ez nem jelenti azt, hogy nem látott minket a gyerekorvos. Meglepő egyébként, de összesen csak háromszor kellett orvoshoz fordulni a gyerekekkel, ami tavaly óta viberen vagyis internet alapú telefonos applikáción keresztül történt. Legutóbb is befotóztam a gyerek torkába, majd online megvitattuk a dokival, hogy van-e tüszős mandulagyulladása.

Babaváró buli

Tavaly ilyenen is voltunk! Nem volt nagy buli előtti készülődés, nem is kellett a nyugat- magyarországi városba elutaznunk, helyette viszont letettük a laptopot a konyhába, ahol épp a pizzatésztát nyújtottam formába. Volt kvíz, lufi pukkantás, amiből megtudtuk, hogy mi a születendő kisbaba neme és a kismamának még attól sem kellett tartania, hogy mindenki a pocakját akarja majd megérinteni.

Énekóra

Igen, énekóra. Brümmögtem, mamamáztam vagyis beskáláztam a monitornak, illetve az ott engem hallgató énektanárnak. Azt hiszem az összes online tevékenységem közül ez volt a legbizarrabb.

Tárlatvezetés, színház

Számos programot bejelöltem tavaly magamnak, ahová szándékoztam elmenni, mármint virtuálisan. Egyre se jutottam el, pedig csak a kanapéig kellett volna mennem és töltőre kellett volna dugnom a laptopom.

Mert bizony volt Versailles kastély túra, a Louvre-ban időszakos kiállítás, a Warner Brothers-nél stúdiólátogatás.

De még színházba se jutottam el. Ám több barátom nézett meg így valós időben, szombat este hatkor kezdődő előadást. Volt olyan is, aki az élményhez stílust is rendelt, felöltözött úgy, mintha színházba ment volna.

Forrás: Unsplash/ Anastasiya Romanova

Színjátszó kör

Miből áll össze egy jelenet eljátszása? Játszik a tested, az arcod, a hangod. Figyelsz a partneredre. Ha az improvizációi is része a játéknak, akkor a partner reakcióinak figyelése vagy egy mindkettőtök számára látható körülmény bevonása, aduász tud lenni! ...ha mindez megvalósulhat egy közös térben. De ez, egy ideje nem lehetséges, így maradt ennél a programnál is az online tér. Szkeptikus voltam, hogy hogy fog mindez összejönni. Mozgás nincs, játék a mimikával, hanggal nem nagyon kell, mert játékokat játszunk vagy beszélgetünk. Ami jó benne, az a megmaradó közösséghez tartozás érzése, persze ha eljutok ezekre az estékre! Mert az utóbbi pár hónapban nem igazán ’mentem’ színjátszózni és nem azért, mert nem voltam kíváncsi rájuk, megmondom miért: azt vettem észre, hogy estére már bőven sokat ülök egy székhez láncolva.

Estére már telítődik az agyam, a szemem a virtuális világ vibrálásával. Estére már herótom van visszamenni ahhoz az asztalhoz, ami lényegében a munkahelyem és inkább az utcán ragadok a kutyával vagy a parkban a gyerekkel, ahol van szín, szag, levegő, változó környezet és valós élet.

Embereket látok, ahogy az elsuhanó villamoson ülnek, beszélgetni tudok a kutyás nénivel, anélkül, hogy entert nyomnék. Élet vesz körül, olyan, amit érezni lehet. Olyan élet, ami a monitoron keresztül sajnos nem jön át.