Becsületkasszás mozi

Borítókép: Becsületkasszás mozi Forrás: Budapest Conscious Cinema
Szeretsz moziba járni és szereted a dokumentumfilmeket? Akkor ez a kezdeményezés neked szól!

Te voltál már becsületkasszás vetítsen?
Van egy kezdeményezés Budapesten, ami elkötelezett, hogy olyan "hasznos" dokumentumfilmeket hozzon el Budapestre, amik társadalmilag fontosak és kicsit elgondolkodtatják a nézőket.

Egy dokumentumfilmekért rajongó Budapesten élő olasz expat elhatározta, hogy olyan filmeket mutat meg a budapesti közönségnek, amik valamilyen formában társadalmilag fontos témákat boncolgatnak és nem feltétlenül jut el a magyar mozikba a kínálat. Luca Paolisso, a kezdeményezést már 2016-ban elkezdte és azóta több, mint 30 filmet mutatott már be. A Budapest Conscious Cinema (Budapesti Tudatos Mozi) olyan filmeket mutat meg, amik kicsit megállítanak Téged a hétköznapok rohanásában és kérdéseket tesznek fel, amik segítenek kicsit másképp látni a világot.

A célja, hogy szélesebb körben megismerjenek a budapestiek olyan filmeket, amiket magyar mozik nem feltétlenül mutatnak be.
A filmeket jogtisztán, a produceren keresztül szerzik meg, aminek természetesen költségei vannak. A filmek minden esetben eredeti nyelven, felirattal kerülnek levetítésre.

Ezért is jött létre a becsületkasszás mozi ötlete. Aki eljön megnézni egy filmet a Bem Moziba, az felajánlhat egy összeget adományként, amit további filmek beszerzésére fordítanak.

A pandémia alatt parkolópályán pihent a kezdeményezés, de most újul erővel indul. Májustól három feminista témát dolgoz fel három dokumentumfilmen keresztül.

Májusban a Serendipity film volt műsoron, amiben egy szobrász művésznő munkássága és betegsége közti párhuzamot dolgozta fel a rendező.

A június 6-án bemutatásra kerülő Power Meri (2018), pedig azt mutatja be, hogyan lehet egy férfiak által dominált társadalomban a rugby sport egy kiugrási lehetőség nőknek, lányoknak. Ugyan a film tőlünk távol eső kontinensen játszódik, könnyen párhuzamot tud vonni a néző egyes helyzetek között.


Amennyiben szeretsz moziba járni és szeretnél egy kicsit tudatosabb témákat felfedezni mozivásznon, sok szeretettel ajánlom a Budapest Conscious Cinema soron következő vetítését.

Ha szeretnéd megnézni a bemutatóját a filmnek: