Ha jól tudom, egy gyerekkori előadás hatására döntöttél úgy, hogy Afrika lesz a munkád.

Mindig tudtam, hogy valami olyan munkát szeretnék, ami segít másoknak, aminek van társadalmi haszna. Aztán nyolcadik osztályos koromban egy előadás hatására eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, én bizony Afrikával szeretnék foglalkozni. Egy humanitárius békefenntartóként dolgozó férfi jött az osztályba és sokat mesélt közel-keleti és afrikai munkájáról, engem pedig teljesen magával ragadtak a hallottak. Arról, hogy humanitárius békefenntartó legyek, hamar lemondtam, mert beláttam, hogy magyar fehér nőként valószínűleg nem ezen a területen tudok a legtöbbet segíteni. De Afrika végleg bevésődött a fejembe és lelkembe.

Milyen iskolákat végeztél, hogy elérd a célodat?

Politológus és nemzetközi kapcsolatok-szakértő végzettségem van, és mindvégig a külpolitika, a fejlesztéspolitika, a nemzetközi fejlesztés és a segélyezés köré összpontosult a figyelmem. Kezdetben inkább biztonságpolitikai szempontból, például az afrikai gyermekkatonaság, majd az emberi jogok, a nők helyzete, és a nemzetközi fejlesztések kapcsán foglalkoztam Afrikával.

Mit szólt a család a pályaválasztásodhoz?

Szerencsésnek érzem magam, mert nagyon támogatóak voltak. Amikor előálltam egy ötlettel, mindig mellettem álltak, akkor is, ha kétségek gyötörték őket. Mindig éreztem, hogy ha valami rosszul sülne el, ők ott vannak nekem, hozzájuk mindig fordulhatok. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy olyannak neveltek, aki mer bátor lenni, képes szembenézni a kihívásokkal, belevágni a kalandokba, és habár valószínűleg nem volt mindig egyszerű a nagy – sőt néha túl nagy – igazságérzetem, mégis jól kezelték, és nem nyomták el bennem. Ma épp ez az igazságérzet hajt a munkámban, ez terelt arra az útra, hogy merjek a hangja lenni azoknak, akik nem tudnak megszólalni.

A Szívemben Született Afrika egy blognak indult. Hova, meddig nőtte ki magát, mik voltak a lépcsőfokok?

10 év várakozás és készülődés után 2017-ben végre elutazhattam a kontinensre, Ugandába. Akkoriban még gyakornok voltam egy Afrikával foglalkozó szervezetnél, és egy orvosi misszió koordinátoraként utaztam ki. Ahogy közeledett a nap, egyre jobban izgultam. Akik már jártak Afrikában, azt mondják, a kontinens két dolgot válthat ki az emberből: vagy örökre beleszeret, és mindig visszavágyik, vagy soha többet nem szeretne menni. Egyszerűen nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy 10 év után most itt állok a kapuban, és halálra vagyok rémülve. Mi lesz, ha csalódok, mi lesz, ha kiderül, hogy mégsem nekem való? Aztán kiszálltam a repülőből az entebbei reptéren, és azonnal megmagyarázhatatlan és megnyugtató otthonosságérzés fogott el. Az első utam után tudtam, hogy nekem ezzel a hellyel dolgom van, hogy nem hiába vezetett az első utam ide.

És ekkor indult el a blog?

Igen. A Szívemben Született Afrikán osztottam meg a tapasztalataimat, próbáltam felhívni az emberek figyelmét arra, milyen fontos, hogy ne csak országhatáron belül gondolkodjunk. Megdöbbentően sokan szerettek volna segíteni, mindeközben azonban a szervezettel, akikkel első alkalommal voltam kint, különváltak az útjaink.

Miért?

Úgy éreztem, sem emberileg, sem szakmailag nem azt képviselik, amivel én azonosulni tudok. 2020 óta a Szívemben Született Afrika már nem csak egy blog, hanem egy fantasztikus csapatból összeálló civil szervezet. 12 ember van az alapítók között, és mára nagyjából 25 -30 önkéntes kapcsolódik be a munkánkba.

Hogyan néz ki a szervezet munkája?

Évente több alkalommal dolgozunk terepen, általában évi 3 missziónk van, egy misszió pedig 2-6 hétig tart. Tavaly bővült a tevékenységünk, egy új régióban, Karamojában kezdtük meg a munkát. Karamoja Uganda legszegényebb régiója, ahol jelenleg is aktív törzsi konfliktusok vannak.

Nők és gyermekek vannak a középpontban. Hogyan kell a segítségnyújtást a gyakorlatban elképzelni?

Az első manafwai utam során tapasztaltam, hogy a gyerekek ingyenes oktatás híján nem tudnak iskolába járni. Manafwában a tanulás luxusnak számít, a legtöbb családban még az is kihívás, hogy ne haljanak éhen a gyerekek, nemhogy még iskolai tandíjat fizessenek. Összesen heti 3-4 alkalommal jutottak élelmiszerhez, és azok sem voltak túl gazdagok tápanyagban. Egy ruhát viseltek, ami többnyire már cafatokban lógott rajtuk, a többségüknek soha nem volt egyetlen játéka sem, és még nem látta őket orvos. Akkoriban az iskola épületében életveszélyes volt órákat tartani, mert egy nagyobb szél esetén mozogni kezdtek a falak. Elborzasztott, ahogy a koszos és éhes gyerekek a földön zsúfolódva próbálnak tanulni, de az is feltűnt, mekkora a tudásszomjuk és milyen alázattal, szorgalommal állnak neki a leckének. Egyszerűen kiváltságosnak érzik magukat, mindent megtesznek azért, hogy jó eredményeket érjenek el.

Az egyik első projekt tehát egy iskolaépítési program volt.

Igen. Olyan iskolát álmodtunk meg, ahol a gyerekek biztonságban, jó körülmények között tanulhatnak, és ahol lehetőségük nyílik boldogabb gyerekkort élni. Jelenleg ebben az iskolában egy bölcsödei, három óvodás és öt általános iskolai tanterem van, az épület pedig folyamatosan épül-szépül. Ezzel egy időben elindítottuk a gyermektámogatási programunkat is, amelynek keretében magyar támogatók válhatnak egy-egy általuk kiválasztott gyerkőc jelképes örökbefogadó szülőjévé, és havi rendszerességű adományukkal támogathatják a tanulását.

Milyen területekkel foglalkoztok a gyerekeken kívül?

A nők helyzete az egész világon problémás, Afrikában viszont igazán súlyos a helyzet. Az afrikai nők vállát sok teher nyomja, a lehetőségük kevés, viszont nagyon nagy bennük a potenciál. Négy évvel ezelőtt elindítottunk egy programot, amely kifejezetten a nőkkel foglalkozik, ezt két éve 84 napra kereszteltük el. A program olyan témákkal foglalkozik, mint a menstruációs szegénység, a „period shaming”, a családon belüli és szexuális erőszak, a gyermekházasság és a leányanyaság, valamint a lányok és az oktatás helyzete. Tavaly bővítettük a tevékenységünket és már olyan témákkal is foglalkozunk, mint az emberkereskedelem, a gyermekprostitúció, a szexturizmus és a gyermekek szexuális célú kizsákmányolása. Úgy érezzük, az egyre növekvő kihívások miatt minden eddiginél jobban szükségünk van az összefogásra és az adományokra, így nálunk idén nem csak Nőnap, de Nőhónap van. Egész márciusban zajlik a kampányunk, ahol jószolgálati nagykövetekkel, hazai alkotókkal, kisvállalkozókkal összefogva tartunk szemléletformáló, ismeretterjesztő és adománygyűjtő programokat. Ezekkel kifejezetten a lányokkal és nőkkel foglalkozó programjainkra gyűjtünk, mivel hiszünk az összefogás erejében és abban, hogy már egy kis segítség is hatalmas változásokat eredményez.

Mesélnél konkrét történetet, amit személyesen éltél át, és nagyon szíven ütött?

Több részletet is megosztanék olyan sorsokból, amelyeket legutolsó kenyai missziónk során ismertünk meg, és amik mindennél jobban megmutatják, miért van szükség segítségre.

Egy 18 éves fiú - akinek az édesanyja feltehetőleg emberkereskedelem áldozata lett, az apját pedig nem ismeri - a könnyeit nyelve mesél arról, hogy Afrika legnagyobb nyomornegyedében minden szabadidejében dolgozik, mert magának fizeti a lakásául szolgáló bádogbódét, a tandíját és minden egyéb szükségletét.

Egy 16 éves lány, aki annyira egyedül érzi magát, és annyira nehéz körülmények között él, hogy az öngyilkosságot fontolgatja, búcsúzáskor megkérdezte tőlem, hogy megölelhet-e, mert nem emlékszik rá, mikor kapott ölelést utoljára.

Egy 13 éves lány, aki mindennap retteg az iskolába menet, mert a lakásuk környéke emberrablókkal van tele, úgy fogalmazott, hogy azt tanulta az életben: senkiben nem bízhat, és senkire nem számíthat.

Egy 16 éves fiú, aki otthon magára zárja az ajtót és a szeméttelepről szerzett, hibás zongorán tanul autodidakta módon, mert így igyekszik elkerülni, hogy bűnszervezetek áldozata legyen, vagy hogy kényszerrel beszervezzék.

Egy 12 éves kisfiú, aki csak az iskolában eszik, napi egyszer. Hétvégén, azaz péntek déltől hétfő délig éhezik.

Egy 15 éves lány, akit szexre kényszerít egy 50+ -os férfi, és „cserébe” betétet ad neki.

Egy 9 éves kislány, akit a közösség 57 éves papja megerőszakol.

Egy egyedülálló anya, aki alkalmanként kevesebb, mint 100 forintnak megfelelő schillingért bocsátja áruba a testét, hogy enni adjon a gyerekeinek.

Egy 16 éves lány, akit az iskolából hazafelé menet megerőszakoltak és ennek következtében HIV fertőzött lett.
És sajnos ezek egyáltalán nem kirívó esetek a Nairobi nyomornegyedeiben élő gyerekek és fiatalok számára. Ilyenek a mindennapjaik. Missziónk során számos hasonló történetet hallottunk, és nagyon nehéz volt felfogni, hogy nem párhuzamos univerzumról van szó, hanem ugyanarról a világról, amiben mi is élünk. Ezt nem szabad elfogadni. Szeretnénk változtatni, segíteni, és bízunk benne, hogy minél többen csatlakoznak hozzánk, segítenek, hogy segíthessünk.

Elképesztően nehéz lehet. Hogyan lehet feltöltődni ilyen munka után?

A Szívemben Született Afrika tényleg a szívemben született meg, és mint az életfeladatom és a saját „vállalkozásom”, az életem nagy részét kitölti. Olyannyira, hogy nem is lehetne éles határvonalat húzni, hol van a hivatalos énem, aki épp a munkáját végzi, és hol kezdődik a magánember. Ez az esetek nagy részében szuper, hiszen semmivel sem foglalkoznék szívesebben, mint ezzel, viszont mivel nap mint nap nehéz témákkal, emberi sorsokkal találkozom, néha úgy érzem, több tudatos feltöltődésre lenne szükségem. Szerencsére van egy csodálatos férjem, akinek az életében szintén fontos szerepet tölt be Afrika, és a szervezetben is alapító tag. Sokszor ő az őrangyalom, aki a fejemre koppint, hogy ideje lenne pihenni, aki rossz lelkiállapot esetén segít emlékezni az álmaimra és a céljaimra. A kedvenc szabadidős tevékenységeim többségét is vele szeretem csinálni: utazunk, kirándulunk, nagyokat sétálunk, finom borokat kóstolunk a Balaton-felvidék hangulatos borászataiban, vagy filmet, sorozatot nézünk a kanapén Frici nevű vörös cicánkat simogatva. A mentális egészség megőrzése és a lelki feltöltődés érdekében pedig mostanában újra többet olvasok és elkezdtem elmélyedni a jóga-meditáció és mindfulness világában is.