Így szerettek az édesanyák az elmúlt 100 évben: megható képek, és anyák napi idézetek következnek

Az anyaság minden korszakban kicsit másképpen nyilvánul meg, ez főképpen igaz az elmúlt 100 évre, mikor is óriásit változott a nők szerepe, azonban a gyermekek iránti önzetlen szeretet, gondoskodás mindig örök marad.
A XX. század elején az anyaság elsősorban a családi élet és a háztartás keretei között zajlott. Majd a háborús években az anyák gyakran a család egyetlen támaszává váltak, akik sokszor éveken át várták haza a férjüket, aki a háborúban harcolt. Ezt követően a szocializmus időszakában a dolgozó nő eszménye került előtérbe, és az édesanyák új kihívásokkal néztek szembe: egyszerre kellett helytállniuk a munkahelyen és a háztartást is nekik kellett vezetniük.

Napjainkban az anyaság sokszínűbb, mint valaha. Az édesanyák egyszerre dolgoznak, tanulnak, önmegvalósítanak – miközben igyekeznek megőrizni a legfontosabbat: az otthon melegét, és átadni a gyermekeik számára azt a szeretet, amelyet valóban csak egy édesanya képes megadni.
Az alábbiakban anyák napja alkalmából az elmúlt 100 évből gyűjtöttünk össze képeket, amelyen látható, hogy bár az anyai szerepek változnak idővel, a szeretet örök marad!
Így szerettek az édesanyák az elmúlt 100 évben!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...