Magyar származású édesanyja után kicsit „hazánk lányának” is gondolhatnánk őt. Különösképp, hogy saját kiadója neve „Szeretlek Publishing”, Wade Imre Morissette nevű ikertestvére pedig szintén zenész. Ám Alanis galaktikus ikonná nőtte ki magát, országhatárok, társadalmi toposzok lebontója, aki közben végig önmaga tudott maradni – a kevés hiteles híresség egyike ő. Született 1974-ben. Még mindig releváns: 2025-ben. Miért is?

Az életből kevesebb is elég

A XX. század vége, szinte törvényszerű, alaposan megrugdosta ezt a tehetséges kislányt. Az első dalaival készült demót egy betörés során ellopták. 16 éves korára tinisztár lett hazájában. Csak ma kezdjük tudni, mit jelent az ilyesmi. 19 éves koráig hatalommal való visszaélés, többszörös, minimum verbális abúzus áldozata volt. A legelső valahogy így zajlott (Alanis kb. 14 éves, a magát producernek valló férfi kb. +30 éves): „Ha kövér maradsz, sosem leszel sztár.” Szórakoztatóiparilag kódolt szexista anorexia.

Korai párkapcsolatai rendre alárendelt viszonyban tartották. Rendkívül tekervényes lelki és szerelmi utazás után ért révbe és talált társra. Második (sic!) szülése után azonban 10 éven át tartó anyasági depresszióba esett, amiből csak egy saját podcastsorozat indításával és sok-sok terápiával sikerült kilábalnia.

Isteni áldás a tehetség, hogy ő mindezeket megénekelhette. De hatalmas bátorság is, mert az ilyesmi nem volt divat. Kimondani egy megalázott lány, egy elnyomott nő érzéseit? Lebontani a patriarchátust a XX. század végén? „Thank you, disillusionment” – hogy őt magát idézzük.

Szingularitás a női előadók univerzumában

Alanis 1996-ben letarolta a zeneipart. Több Grammy-t és egyéb díjat nyert a „Jagged little pill” c. lemezével, mint bármely férfielőadó abban az évben és talán örökre átírta a női előadó ikonját valami másodlagosból elementárisan újszerűvé.

Természetesen nem saját maga rántotta elő a cilinderből önmagát. Glen Ballard producer dolgozott vele, miután Alanis Los Angelesbe költözött – és ez végre egy „normális” zenei kapcsolat volt. A végső lökést a korábbi sérelmeit megéneklő You Oughta Know c. dala adta. Ugyan némelyik adó nem volt hajlandó lejátszani szókimondó, férfigyalázó szövege miatt, ám egy neves rádió DJ-je felismerte az új hangot és műsorra vette. A többi zenetörténelem.

Akárki nem lehet valaki, ahhoz eleve valakinek kell lenni

Alanis így vált a saját jogán talpraesett, intelligens, erőt is mutató sztár/nő prototípusává. Olyasmiket énekelt, amit csajok korábban nem. Alapállásához méltóan használja a nagy társadalmi toposzokat. Megköszöni a vallásos kiábrándultságot (Thank you), balladában zeng a hímsovinizmusról (Hands clean), tételesen vallja meg szerelmének minden gyarlóságát (Everything). Közben rendesen ráhúzza a vizes lepedőt a mamahotel-kultúrára, a férfiak ego-centrumára. Mindezt úgy, hogy nehéz belekötni. Lírai, mégis tud agresszív lenni, feminista, de csak ha bántják. Provokatív, mégis elfogadó. Ebben az értelemben sokunk intelligensen érzelmes varázs-nagynénije.

Végig az átlag fölött

Kritikusai szerint éppen a megszállott őszintesége miatt egysíkú a művészete. Egy bizonyos határérték után a társadalom nem kíváncsi a kitaszított, megalázott, abuzált létre. Pláne nem, ha valaki sokmillió dollárt keres azzal, hogy kiénekli. A Hands clean és az egész Under rug swept album (az ötödik) ezért lehetett bukás a korábbiakhoz képest.

A kritikai közöny azonban elkésett. A rajongók már felnőttek és nem mindenki akart a patriarchális társadalom része lenni. Megváltozott a világ, és ezt a változást nem kis részben Alanis énekelte meg. A dolgos apák, a szülni kész anyák agytörzsébe már beégett, hogy valami nem stimmel például a nők helyzetével. Hogy a szülők azok mind olyanok, amilyenek. Hogy létezni önmagában is nehézlégzést okoz.

Tovább az Alanis-úton

Összesen hét, érdemben öt stúdióalbumán a torzított gitárok dominálnak. Ő mégsem metal lady. Alanis gyermekien fényes hangján és énekstílusában minden egy picit könnyedebbnek tűnik, mint amilyen. Anyaként, feleségként, szerelmes nőként is csak a saját életét dolgozza fel dalaiban. Hiába lett hatalmas sztár, megmaradt Alanisnek, a kiscsajnak, akit talán/biztosan bántottak, aki okosan néz a világba, aki önmaga, akkor is, amikor épp Istent játssza egy filmszatírában (Dogma, rendezte Kevin Smith).

Alanis Morissette karrierje többé-kevésbé olyan, mintha egy nagyon elevenünkbe vágó sorozatot néznénk. És ma már lehet, hogy nem ugyanaz, mint az első évad, mégis képtelenség leállni, annyira a miénk. Az éppen futó részt hamarosan, július 21-én láthatjuk a Budapest Parkban. És reméljük, lesz még folytatás.

Galériánkban magyar származású világsztárokról olvashatsz (igen, Alanis Morisette is köztük van!)