Lassan állt össze a kép

A nyolcvanas évek legelején Los Angelesben és San Franciscóban rejtélyes kór ütötte fel a fejét fiatal meleg férfiak közt. A leírások hasonló tüneteket soroltak fel: a legyengült, lesoványodott páciensek krónikus hasmenésben szenvedtek, nyirokcsomóik megduzzadtak, lázrohamok gyötörték őket. Fertőzések, gyulladások sorozata lépett fel náluk, ráadásul a rosszindulatú daganatos megbetegedések esélye is megnőtt. (Ezeket nevezte el a szakirodalom később opportunista betegségeknek.) Mindez egy-két éven belül a betegek halálához vezetett. Az újnak vélt jelenség előtt tehetetlenül álló orvosok a tüneteket először a tüdőgyulladás egy speciális fajtájának tudták be, később azonban felismerték a mögötte húzódó okot: azt, hogy a védekezőrendszer a legbanálisabb betegségekkel sem tud megbirkózni. A betegségről az első jelentést az Amerikai Járványügyi Központ 1981. június 5-én adta ki. Pár hónapra rá a New York Times arról számolt be, hogy New Yorkban és Kaliforniában is lejegyeztek 41 hasonló esetet. Mivel az először észlelt páciensek homoszexuálisok voltak, erre utalva Gay-related Immune Deficiencynek (melegeket érintő immunhiány) nevezték el a betegséget – csakhogy hamarosan kiderült, hogy heteroszexuálisok, nők, sőt még gyerekek is megfertőződhetnek. 1982 nyarától használták az AIDS (Acquired Immunodeficiency Syndrome, szerzett immunhiányos tünetegyüttes) megnevezést. Ugyanebben az évben Françoise Barre-Sinoussi francia kutatóorvosnő kollégáival, Luc Montagnier-vel és Harald zur Hausennel izolálta a betegség kórokozóját (ezért 2008-ban megosztott orvosi Nobel-díjat kaptak): 1985  óta ezt nevezi a szakma egységesen HIV, azaz emberi immunhiányt okozó vírusnak (Human Immunodeficiency Virus). Lassan összeállt a kép: a fiatal férfi páciensek egy többfázisú kórfolyamat végső stádiumában voltak – ha a HIV-vel való megfertőződéskor a beteg észlel is tüneteket, ezek enyhébbek és pár hét után elmúlnak, majd a  tünetmentes HIV-vírus-hordozás (kezelés nélkül) 3–8 évig tartó időszaka következik. Csak ezután fejlődik ki az AIDS betegség.

Nem tudtak eleget

Hamarosan azonosították a vírus átvitelének módjait: a HIV-fertőzöttség akkor jön létre, ha a fertőzött egyén vére, anyateje, ondója vagy hüvelyváladéka valamely fertőzési kapun keresztül (például seb, gyulladás, hámhiány, a nyálkahártya mikrosérülése) a véráramba kerül. Nem szexuális irányultság vagy egyéb társadalmi jellemző a meghatározó, ezért a szakirodalom ma már nem rizikócsoportokról, hanem rizikóviselkedésekről (és rizikóhelyzetekről) beszél. Legveszélyesebb ebből a szempontból az intravénás szerhasználat többször használt, másokkal közös tűvel (ezért is tragikus a hazai tűcsereprogramok közelmúltbeli megszüntetése), valamint a vérátömlesztés (a vérkészítményeket viszont 1986 óta szűrik itthon). Utána következik az anális szex, majd a vaginális szex, és az orális szexnek is van (kisebb) kockázata. A csókolózás veszélye elhanyagolható, mert a nyál nem tartalmaz olyan számban vírusokat, mint az imént felsorolt testnedvek.

A vírus hétköznapi érintkezéssel: kézfogással, puszival, közös evőeszköz- és vécéhasználattal, cseppfertőzéssel vagy szúnyogcsípéssel nem terjed, tehát a munkahelyek, iskolák, tömegközlekedési járművek, éttermek és más hasonlók ilyen szempontból veszélytelenek. A nyolcvanas évek Amerikájában ennek ellenére kialakult a már-már tömeghisztéria-jelleget öltő morális pánik, amihez az is hozzájárult, hogy a kormányzati tájékoztatóanyagokban „testnedvek” szerepeltek (ami félrevezető, hiszen a HIV-vírus nyállal, verítékkel, vizelettel nem terjed). Amikor híre ment, hogy New York 940 ezer gyereke közül egyetlenegy megkapta a vírust, egy queensi általános iskola 1100 diákja közül 944 nem jelent meg a tanév kezdetén. A pánik odáig fajult, hogy több közszereplő a nyilvános listázás vagy megjelölés (például tetoválás!), szélsőségesebb esetekben a teljes karanténozás mellett szállt síkra a „közérdekre” hivatkozva.

A helyzeten Therese Frare amerikai média szakos hallgató fotója változtatott: egy apa zokogva tartja AIDS-beteg fia, David Kirby fejét néhány perccel a fiú halála előtt. Az ikonikus kép 1990-ben megjelent a Life magazin címlapján, és az egész világot bejárva elérte célját: a betegséggel kapcsolatos figyelemfelhívást és emberi arcának megmutatását. Korábban a művészek kerülték az AIDS témáját, ezután azonban egyre több sztár vállalta fel az ismeretterjesztést.

Itthon sem jobb

Magyarországon az utóbbi időben – a korábbi 60–70 helyett – évente kb. 200 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak, a fertőzöttek tényleges száma azonban ennél jóval magasabb lehet, az önkéntes szűrésen résztvevők száma ugyanis továbbra is alacsony.

„Magyarországon általános tájékozatlanság jellemző a HIV-vel kapcsolatban – mondja Bereczky Tamás szociálpszichológus, HIV-vel élő aktivista és sorstárs segítő. – Ezt a helyzetet nem lehet egyedül a mostani kormány nyakába varrni, a prevenciós munka már korábban abbamaradt. Holott létezik egy Nemzeti HIV/AIDS-stratégia, amely kiváló, világszínvonalú dokumentum, mégis eltűnt a közigazgatás süllyesztőjében. Létezik továbbá Nemzeti AIDS Munkacsoport is, csakhogy nem ülésezik. Ennek meg is van az eredménye. A homoszexuális férfiak még viszonylag komolyan veszik a szűrést, nehéz ma Kelet-Európában úgy melegnek lenni, hogy ne tudj az AIDS-veszélyről. Fontos lenne viszont, hogy a heteroszexuális férfiak és nők is eljárjanak szűrésre. Különösen jellemző a nők távolmaradása, pedig nekik sem csak akkor kellene megjelenniük, ha gyereket akarnak vállalni vagy ha pánikban vannak. A fiatal korosztály elérése is hiányos. A középkorúak és az idősebbek statisztikailag azért kevésbé veszélyeztetettek, mert kevesebbet szexelnek és kisebb eséllyel használnak intravénás szereket. A fiataloknak ugyanakkor, miközben aktívan megélik a szexualitásukat, fogalmuk sincs a HIV-ről és a többi szexuális úton terjedő betegségről. A HIV-nek nemcsak a szerhasználattal, de az alkoholfogyasztással is jelentős összefüggései vannak: ittas állapotban ugyanis az emberek nagyobb eséllyel bocsátkoznak meggondolatlan szexuális aktusokba és kevésbé figyelnek oda a megelőzésre.”

„A stigma és a diszkrimináció távol tartja a fertőzötteket a szűréstől és az egészségügyi ellátástól – folytatja. – Pedig ma már a gyógyszereit rendszeresen szedő HIV-fertőzött egyén nemcsak hogy nem fertőz tovább, de ráadásul évtizedekkel tovább él, mint a korábbi kezelési próbálkozások mellett. Gyakorlatilag ugyanolyan élettartamra van esélye, mint egy nem fertőzött személynek. Én magam 2004-ben kaptam meg a diagnózist, és jelenleg is panaszmentesen tudom tartani az állapotomat. A kezelés technikailag is leegyszerűsödött: általában naponta egy tablettát kell bevenni, ami komoly mellékhatásokat nem okoz. Az óvszerhasználat fontosságáról nem lehet eleget beszélni, ez körülbelül 90 százalékos védettséget nyújt a  szexuális úton terjedő betegségekkel szemben. Azoknak azonban, akik ennél is biztosabbra akarnak menni, létezik egy készítmény, melynek szedése esetén nem kapják meg a vírust.”

Ami a tudományos részt illeti, mára minden eszközünk megvan a HIV-járvány megállítására, a többi már csak politikai akarat kérdése. Ami azonban nálunk és általában a közép-kelet-európai régióban nemigen akad. Ennek lehetséges oka az, hogy a HIV olyan dolgokkal kapcsolódik össze, amiről nem szívesen beszélünk: szex, homoszexualitás, drogfogyasztás, prostitúció. De az, ha a homokba dugjuk a fejünket, nem teszi nem létezővé ezeket a jelenségeket és a velük kapcsolatos problémákat.