
A mai diákok nem szeretnének olyan helyen dolgozni, ahol megkülönböztetik őket
Péntek délelőtt a Prezi fölöttébb barátságos pesti irodájában tartott sajtóeseményen beszéltek a Nyitottak vagyunk! mozgalom alapítói arról, hogy a megbízásukból a Gemius Hungary végzett kutatást a munkahelyi megkülönböztetésekről.
A Nyitottak vagyunk! mozgalom elindítói a 2013-as Pride-on. Az idei július 5-én, szombaton lesz. Részletek...
A Nyitottak vagyunk! mozgalmat három cég, a Google, a Prezi és az Espell indította el még a 2013-as Pride környékén. Az volt a céljuk, hogy kinyilvánítsák elkötelezettségüket az előítélet-mentes munkakörnyezet mellett. „Nem csak azt gondoljuk, hogy nyitottnak lenni helyes, de tapasztalatból tudjuk, hogy meg is éri" – olvasható a nyitottakvagyunk.hu oldalon. A kezdeményezéshez azóta több, mint 700 cég, szervezet és közösség csatlakozott, köztük az Éva kiadója, a Marquard Media is.
A Nyitottak vagyunk! alapítói már 2013-ban saját kamionnal vettek részt a Budapest Pride felvonuláson. Most ezt megismétlik, és abban bíznak, hogy minden eddiginél többen fejezik ki a sokszínűség melletti elkötelezettségüket azzal, hogy eljönnek el a felvonulásra. Ebből az alkalomból indították a felmérést a Gemiusszal együttműködve.
A 15 év fölötti magyar internetezők körében végzett reprezentatív online felmérésből kiderül többek között, hogy
- fele már volt áldozata munkahelyi diszkriminációnak (az európai átlag 35% körül van)
- a ma dolgozóinak fele-kétharmada nem fogadna el más szexuális irányultságú vagy roma embert munkatársaként vagy pláne feletteseként
- a jövő diákjainak 83%-a szívesebben dolgozna olyan munkahelyen, ahol nincs hátrányos megkülönböztetés
- a nyitottabb munkahelyeken, ahol nem jellemző a diszkrimináció, szívesebben dolgoznak a munkavállalók és nagyobb az elkötelezettség is a cég iránt
Amatőr fotó mobiltelefonnal a Nyitottak vagyunk! alapítóiról:Schuster Richárd (kommunikációs menedzser, Google), Bán Miklós (vezérigazgató, espell), Árvai Péter (vezérigazgató, Prezi). A jobb szélen Stoics Ambró (kutató, Gemius).
Stoics Ambró, a Gemius Hungary kutató munkatársa a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy mivel a kutatás munkavállalók körében online zajlott, és internetet nem használók, valamint nyugdíjasok nem vettek részt benne, ezért az eredmények nem feltétlenül tükrözik a széles társadalmat, jóllehet reprezentatív volt a felmérés.