Borítókép: A komikus, akit agyonlőtt a saját felesége Forrás: IMDB - filmplakát

A komikus, akit agyonlőtt a saját felesége

Phil Hartman halálánál kevés megrázóbb eset létezik. A színészt 1998. május 28-án éjjel saját részeg és kokainfüggő felesége lőtte agyon, miközben gyanútlanul aludt az ágyában. A Saturday Night Live és a NewsRadio híres komikusa mindössze 49 évet élt.

A befutás

A természeténél fogva félénk, ugyanakkor a grafikusi pályán komoly sikereket elérő Hartman egy alkalommal önként jelentkezett, hogy színpadra léphessen a Groundlings társulat egyik Los Angelesi előadásán, ez pedig eldöntötte további sorsát. „Soha nem láttam, hogy a közönség tagja ennyi izgalommal és energiával jött volna fel… olyan volt, mintha egy hurrikán söpört volna el a színpadon, és ezt jó értelemben mondom.” – nyilatkozta róla Tracy Newman, a Groundlings tagja. Hartman nemcsak energikusnak, hanem rendkívüli showmannek és zseniális írónak is bizonyult; Paul Reubensszel együtt alkották meg a Pee-wee Herman nevű karaktert, és társszerzője volt a róla készült filmnek, a Pee-wee’s Big Adventure-nek is.

1986-ban csatlakozott a Saturday Night Live szereplőgárdájához, és azonnal zajos sikert aratott, remekül parodizált számos hírességet - például Bill Clintont, Charlton Hestont, vagy Ronald Reagant. Bármilyen hangot meg tudott szólaltatni, bármilyen karaktert el tudott játszani. Gyakran vendégszerepelt a The Tonight Show-ban Jay Lenóval, 1989-ben Emmy-díjat kapott a Saturday Night Live-ban nyújtott írói teljesítményéért. 1995-ben csatlakozott a NewsRadio című tévés sitcom szereplőgárdájához, és öt éven keresztül alakította egy New York-i rádió híradójának egoista, nagyképű műsorvezetőjét. Emellett számos Simpson család-karakternek adta a hangját, és időnként a filmvásznon is feltűnt, például a Nem látni és megszeretni, a Hull a pelyhes, és a halála után megjelent Chipkatonák című filmekben.

Zűrös magánélet

Hartmant hollywoodi kollégái is szerették, állítólag teljesen más volt, mint az általa előszeretettel megformált ellenszenves karakterek. A színpadon és a képernyőn elért sikerek ellenére magánélete rögösebbnek bizonyult: 1970 és 1972, majd 1982 és 1985 között két házassága ment tönkre. Színpadi karizmája nem takart energikus, társaságkedvelő személyiséget, a pódium elhagyása után megváltozott, visszafogott lett. „Az volt az érzésem Philről, hogy valójában két ember” – mondta róla második felesége, Lisa Jarvis. „Ő volt az a srác, aki rajzolni és írni akart, gondolkodni, alkotni, ötleteket adni. Ő volt a színész és a showman, aki utána remetévé változik.”„Kapcsolatai mindig nagyon intenzíven indultak – intenzív érzelmesség, szexualitás –, majd kimerültek” – mesélte életrajzírója, Mike Rogers. „Úgy értem, Phil mindig az újat, a frisset kereste.”

Kokain, alkohol, indulat

Brynn, a harmadik feleség azért költözött Los Angelesbe, hogy modellkedjen és színészi munkát találjon. A show-business sivár világában azonban hamar kokainfüggővé vált. Amikor 1986-ban vakrandevúba keveredett Hartmannel, épp szakított a züllött életmóddal, és teljesen józan volt. A pár egy évvel később házasodott össze. Két gyermekük született, egy Sean nevű fiú és egy Birgen nevű lány: családja és barátai elmondása alapján Hartman soha nem volt boldogabb, mint a kilencvenes évek közepén.

A házaspár sikerei közötti nagyfokú különbség és Hartman zárkózott személyisége azonban éket vert közéjük. Ahogy teltek a hónapok, az évek, és a repedések kezdtek megmutatkozni, Phil azt tette, amit korábbi kapcsolataiban – érzelmileg visszahúzódott. Brynn túlzott indulata és féltékenysége viszont még józan évei alatt is problémákat okozott. Amikor például Hartman korábbi felesége, Lisa gratuláló üzenetet küldött fiuk születése után, halálos fenyegetésekkel megspékelt levelet kapott vissza Brynntől, melyben az állt, hogy ha közel merészkedik a családjához, meghal.

A balhék, az agresszív jelenetek egyre állandósultak. Hartman gyakran azzal vetett véget a veszekedéseknek, hogy lefeküdt aludni, és hagyta, hogy a dolgok egyik napról a másikra kihűljenek. Brynn viszont ismét italhoz és kokainhoz nyúlt.

A gyilkosság éjszakája

1998 májusának végén rehabilitáción volt, megpróbálta felszámolni kábítószer- és alkoholfüggőségét, melyek antidepresszánsaival keveredve durva, erőszakos kitöréseket váltottak ki belőle. Május 27-én este egy vacsoráról tért haza. Kialakult a szokásos harc a házasfelek között, Hartman pedig, ahogy szokta, visszavonult a hálószobába lefeküdni.Brynn hajnali 2 óra körül kivett egy 38-as Smith & Wessont a közös fegyvergyűjteményükből. Bement a hálóba, és többször fejen, majd mellkason lőtte alvó férjét. Hartman azonnal meghalt.

Brynn a gyilkosság után folytatta az ivást, majd körülbelül egy óra múlva felhívta egyik barátját, Ron Douglast. Hartman elment itthonról, és hagyott egy cetlit, hogy később majd visszajön, hajtogatta hisztérikusan. Douglas azt javasolta, dőljön le aludni, ehelyett azonban Brynn körülbelül 20 perccel később megjelent az ajtajában, alkoholtól bűzösen. Douglas ugyan dühös volt, de aggódott is, behívta a házába, Brynn pedig odabent azonnal a nappali padlójára rogyott. Douglas megrettent, hogy a nő túladagolta magát, és magához térítette. Brynn a fürdőbe rohant, hányni kezdett, és közben többször is elmondta, hogy megölte a férjét, de Douglas még akkor sem hitte el a vallomást, amikor a gyilkos fegyverrel hadonászott.

Végül Brynn eléggé kijózanodott ahhoz, hogy hazamenjen, de ragaszkodott hozzá, hogy Douglas kísérje el. Miután a férfi befordult Hartmanék hálószobájába, és meglátta, mi történt, azonnal tárcsázta a 911-et.

A rendőrökkel együtt Brynn barátai is megérkeztek a helyszínre, és gyorsan elvitték a gyerekeket, a 9 éves Seant és a 6 éves Birgent. Sean elmondta nekik, hogy a lövések úgy hangzottak, mintha valaki folyamatosan egy ajtót csapkodna.

A hatóságok érkezése után Brynn bezárkózott a hálószobába. Leült meggyilkolt férje mellé és felhívta a nővérét. A rendőrök bekopogtattak az ajtón, erre letette a telefont, és fejbe lőtte magát. A házasság véget ért: a legszörnyűbb és legszomorúbb módon, ahogy egy házasság csak tud.

Nézegess elképesztő átalakulásokat híres színészektől!