November 15-től már megvásárolható a 2024-es téli Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Szécsényi Violetta, a Testnevelési Egyetem egykori tanszékvezetője, ritmikusgimnasztika- és fitneszedző jelenleg a Missouri állambeli St. Louisban él. A korábban még a Semmelweis Egyetemhez tartozó Testnevelési Egyetemen (TF) keresztül ismerkedett meg későbbi férjével, aki az egyetem díszdoktori címét átvenni érkezett Magyarországra. Violetta elmeséli, hogy véletlen találkozás volt az övék, beszélgetni kezdtek, mesélt a férfinak a PhD-ről, amit éppen csinált. „Megkérdezte, nem lenne-e kedvem pár hónapra kimenni Amerikába, hogy anyagot gyűjtsek. Közben foglalkozhatnék a csoportjaival fitneszedzőként, akikkel tudományos felméréseket végez. Jó lehetőségnek tűnt az ajánlat, mert egyrészt a PhD-hez kellett az angol nyelvtudás, másrészt felajánlotta, hogy használhatom a dolgozatomhoz az általa végzett kutatási anyagot. Habár csak két-három hónapra készültem Amerikába menni, mielőtt visszajöttem volna, megkérte a kezem. Igent mondtam és kint maradtam.” Violettának nehéz döntés volt maga mögött hagyni a korábbi életét, de mint mondja, a szerelem mellett a kinti lehetőségek is vonzották. „Sokszor megfordult a fejemben, hogy hazaköltözöm, de ilyenkor eszembe jutott, hogy Amerikában mennyivel több a lehetőségünk nekem és a gyerekeimnek, ha úgy döntenek, hogy utánam jönnek, mint Magyarországon. Három gyerekem született az előző házasságomból, két lány és egy fiú. Nehéz választás volt a kint maradás, mert túl azon, hogy sajnáltam otthagyni a TF-et és az edzőséget, annál is nehezebb volt lelkileg a gyerekeimet itthon hagyni. Az első három évben ingáztam: három hónapot St. Louis-ban töltöttem, hármat Budapesten. Ekkoriban még megbízott tanszékvezető voltam az RG-tánc tanszéken. A gyerekeimet viszont, lévén tinédzserkorúak, nem lehetett kiszakítani az itthoni környezetből. Dani ráadásul profi labdarúgó volt, pont akkor ment ki Ausztriába játszani. Három év ingázás után feladtam az egyetemi állásomat.”

A család hiánya

A kapcsolat az otthoniakkal mindennél fontosabb volt Violetta számára. „Akkoriban nem voltak meg a mai kommunikációs technológiák, csak telefonon tudtunk beszélni egymással. Ma már sokkal könnyebb a kapcsolattartás” – mondja. A nehézségek mellett rengeteg pozitív élmény érte Violettát a kiköltözése után. „Egy világhírű professzorhoz mentem férjhez, ezért sokat utaztunk. Bejártuk nemcsak egész Amerikát, de eljutottam Japánba, Dél-Koreába, Afrikába – a férjem szerte a világban előadásokat tartott.” Megkérdezem Violettától, mai fejjel mit csinálna másképp a külföldre költözésénél. „Mindenáron magammal vinném a két lányomat, ha a fiamat nem is tudnám, aki ekkor Ausztriában focizott. Még úgy is, hogy tényleg nagyon nehéz a kamaszokat kiemelni a megszokott környezetükből. Határozottabb lennék, hiszen mind a nyelvtanulás, mind az egyéb lehetőségek szempontjából jó dolguk lett volna velem. A kisebbik lányom ugyan kint volt egy évig, de visszajött. Miután leérettségizett, elvégezte Magyarországon az egyetemet, aztán újra kijött, és az Abercrombie cégnél kezdett dolgozni marketingesként, majd menedzser lett. Szeretett volna Amerikában élni a férjével, de a bürokrácia nehézségei miatt feladták a tervet.” Összegzésként Violetta elmondja, hogy nem bánta a kiköltözést, mert sokat jelent neki, hogy egy másik kultúrában is otthon érzi magát. „Szeretek kint élni, meg hazajönni is.”

Kádár Luca 1999 óta az Európai Unió-nak dolgozik, 2003-ban, Magyarország uniós csatlakozása előtt egy évvel szerződéses ajánlatot kapott, hogy dolgozzon Brüsszelben, így kiköltözött. Kisebb megszakításokkal a mai napig ott él férjével és kislányával. „Korábban is ismertem Brüsszelt, a nyelvtudásomat csiszolandó tanultam itt franciát pár hónapig az érettségi után és az egyetem előtt, nem volt nehéz beilleszkednem. Brüsszel egy élhető, zöld város rengeteg parkkal, remek éttermekkel, bárokkal és kávézókkal, pezsgő kulturális élettel. Legnehezebben az ország klímájához szoktam hozzá, mert az időjárás esős, sokszor szürke. Nyáron sokáig van világos, akár este háromnegyed tizenegyig is, de télen igen rövidek a napok, olyankor nehéz reggel elkezdeni a munkát. A bürokráciával nem volt gondom, mivel az EU kötelékében költöztem ide.”

A nyelvtudás fontossága

Lucának segített a beilleszkedésben, hogy nem érezte magát egyedül a kezdetekkor sem, mert jó pár embert ismert, akikkel itthon is együtt dolgozott, ráadásul Brüsszelben nagy a magyar közösség is. „A honvágy engem sem került el, hiányoztak a finom magyar ételek, és persze még jobban hiányzott a családom. Szerencsére azért Brüsszel nem egy távolság Budapesttől. Több közvetlen járat is indul naponta, ami megkönnyíti a kapcsolattartást, és azóta, hogy kijöttem, rengeteget fejlődött a technológia is, gondoljunk csak a FaceTime-ra, a WhatsAppra vagy a videóhívásokra, amikkel úgy tarthatom a kapcsolatot a családtagokkal, hogy közben látom is őket. Két-három havonta látogatok haza, nyaranta pedig legalább egy hónapot a kislányommal és a férjemmel otthon töltünk.” Nyelvi akadályok sem állták Luca útját, mert angolul és franciául is beszél, francia nyelvtagozatos osztályba járt a gimnáziumban. „Brüsszel kétnyelvű terület, francia és flamand nyelvű, de a legtöbben franciául beszélnek. Egy külföldi számára a flamand (vagy holland) nyelv hiánya sem okoz nyelvi akadályt, mivel mindenki beszél angolul vagy franciául. A nyelvtudásomnak köszönhető részben az is, hogy sok helyen otthon érzem magam. Nem beszélve a kislányomról, aki tizenegy éves létére öt nyelven beszél. Brüsszelen kívül még jó néhány helyen éltünk, kiküldetésben négy-négy évet voltam Szerbiában és Oroszországban, de mindig visszatértünk Brüsszelbe.”

Napi rutin

Luca számára alapvető szempont volt, hogy egy befogadó és nyitott városban kezdhessen új életet. „A férjem pakisztáni származású, így a kislányunknak két igen különböző kulturális hátterű a szülője: elengedhetetlen, hogy olyan környezetben nőjön föl, ahol több hasonló miliőből jövő gyerek van. Az Európai Iskolába jár, ahol a kulturális sokszínűség természetes.” Luca hangsúlyozza, hogy a kinti élet kialakításába nemcsak a barátok és a szabadidős elfoglaltságok tartoznak bele, hanem a napi rutin is. „Meg kell választanod, hová mész vásárolni, melyik iskolába íratod be a gyereked, kihez jársz fodrászhoz, mit csinálsz szerda esténként és melyik fitneszterembe váltasz bérletet – pont úgy, ahogy azt otthon is tennéd. A szokások kialakítása elengedhetetlen, hogy igazi életed legyen egy másik országban is.”

A kulcs: alkalmazkodás

„A karriert, amit elképzeltem magamnak, megvalósíthattam, cserébe az otthoni rokonaimtól és barátaimtól fizikailag távol kerültem. Amikor hazamegyek Budapestre, úgy tekintek rá, mint a saját városomra, de kicsit mindig rácsodálkozom a változásokra – mivel nem látom azokat folyamatukban. Így megmarad az ember a saját városában és országában amolyan külső szemlélőnek. Ugyanakkor talán azt is lehet mondani, hogy ugyanilyen mértékben könnyen alkalmazkodom bármilyen új környezethez és gyorsabban otthon is érzem magam bárhol – ez a külföldre költözés egyik nagy előnye. Az utóbbi pár évben úgy látom, hogy ide, Brüsszelbe rengeteg magyar érkezett. Manapság már elérhető szinte bármilyen szolgáltatás magyaroktól: van magyar építési cég, gyermekfelvigyázó, háztartásigép-szerelő, de van például egy magyar food truck, ami a piacokon rétest, lángost és pogácsát árul, Antwerpenben pedig, ami háromnegyed órányi autóútra van Brüsszeltől és a második legnagyobb belga város Brüsszel után, egy magyar szupermarketben is lehet vásárolni.”

Nyitott és pozitív hozzáállás

Luca a mai eszével sem csinálna semmit másként, kivéve, hogy talán venne Brüsszelben egy lakást, mert akkor nem kellett volna ilyen sok éven keresztül bérelnie. „Nagyon jó életem van és volt itt, és amikor más helyeken dolgoztam, az is pozitívan hatott rám. Mindig keresem a kihívásokat, az újat, nem arra vágyom, hogy folyton a megszokott közegemben legyek.” A most kiköltözni vágyóknak azt tanácsolja, hogy az elvárásaik reálisak legyenek. „Nyilván az új környezetben csomó minden idegen lesz, azokhoz hozzá kell szokni. A nyelvtudás is lényeges, de talán a legfontosabb, hogy maradjunk nyitottak. Gondoljunk arra, hogy ha valahova elmegyünk, és azt akarjuk, hogy ott elfogadjanak, az a minimum, hogy mi is elfogadjuk a környezetet, ahova érkezünk. És persze: tanuljunk a hely történelméről, szokásairól, ehhez hozzátartozik, hogy ne csak a magyarok társaságát keressük, kössünk barátságokat helyiekkel, ismerjük meg a hely szellemét. Végül: a pozitív hozzáállás. Ne azt nézzük, mi az, ami hiányzik, hanem azt, amit nyerhetünk, ami újat tanulhatunk, amilyen tapasztalatokat szerezhetünk, és mindez hogyan járul hozzá, hogy többek, mások legyünk” – zárja gondolatait Luca.

Simon Erika dédelgetett álma volt, hogy egyszer Rómába költözik. Amikor a feltételek adottak lettek, nem habozott, mint mondta, „védőháló nélkül ugrott”. Pedig nem volt igazán nagy utazó, a családdal is inkább Magyarországon nyaraltak. Ám amikor először Rómában járt, egyetlen pillanat alatt beleszeretett az Örök Városba. „Vissza-visszatértem oda, hosszabb időre is. Amikor pedig nem tudtam menni, szó szerint szenvedtem a város hiányától. Furcsa, hogy az érzés, amit honvágynak is nevezhetnénk, akkor volt meg bennem, amikor még Magyarországon éltem és Róma után sóvárogtam.” A legnagyobb nehézségnek a nyelvi hiányosságot tartja. „A mindennapjaimban, a munkámban fontos szerepet játszott a kommunikáció, ehhez képest most csevegési szinten beszélve kell tárgyalnom, így egyeztetek a közjegyzővel, ügyvéddel, ügyfelekkel, és ez komoly átlépése a komfortzónámnak. Az, hogy nem tudom árnyaltan kifejezni a gondolataimat minden szituációban, máig probléma. Egyébként ez eddig nem jelentett akadályt, mégis, a maximalizmusom nem hagy nyugodni. Negyvenhat évesen kezdtem el teljesen nulláról tanulni az olasz nyelvet. Először járva Rómában, még egy mukkot sem tudtam, azóta igyekszem tökéletesíteni a nyelvtudásom.”

Munkát találni

Kíváncsi vagyok, Erika azonnal talált-e munkát magának, mert ellentétben Violettával – akinek a férje segített elhelyezkedni – és Lucával – aki szerződéses munkára ment ki –, Erikának kiszámíthatatlan volt a helyzete. „Vállalkozó vagyok, a korábbi munkáim közt volt online végezhető, pszichoszociális kockázatértékelés nagy cégeknek, de olyan is, amit a kiköltözés után alakítottam át online változatra, mint a vállalkozást tervező nők mentorálása. Itt a turizmussal is elkezdtem foglalkozni, ami új terület számomra. Csináltam egy olasz vállalkozást, sokat jelent nekem, hogy már ajánlás alapján keresnek meg.” Erika azt mondja, általánosságban elmondható, hogy nehéz új életet kezdeni egy másik országban, tényleg csak akkor éri meg, ha az, amiért vállaljuk, eléggé fontos a számunkra. Nagyon tetszik neki a lakóhelye, ez nagyban hozzájárul, hogy könnyen veszi a kihívásokat. „Rómának a Monteverde részén lakom, ami egy tősgyökeres olasz környék, egyszerre hordozza magában egy nagy város minden előnyét – pl. azonnal elérhető szolgáltatások – és egy kis falu jellemzőit, ahol mindenki név szerint ismer mindenkit.”

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin téli lapszámában olvasható! Már kapható!