Találkozás a borral – az első boros emlékek

Találkozás a borral – az első boros emlékek
Forrás: Andrusch Virág

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A cikk támogatója a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok
B

Bizonyára mindannyian emlékszünk fiatalkorunk első boros élményére – vagy ha nem is a legelsőre, de az első találkozások egyikére szinte biztosan. Az első találkozás, akárcsak az emberek vagy randik esetében, általában meghatározza az adott tárgyhoz, élményhez vagy emberhez fűződő viszonyunkat jó hosszú időre.

“A saját esetemben sem történt ez másképp. Jól emlékszem az első találkozásomra a bor fogalmával, és noha ez az emlék korántsem egy tényleges kóstoláshoz kapcsolódik, azt gondolom egy életre meghatározta a szőlőhöz és a borhoz fűződő kapcsolatomat. Körülbelül 12 éves koromban a kedvenc filmem az Apád-anyád idejöjjön című Nancy Meyers alkotás volt. Olyannyira szerettem, hogy amellett, hogy a film természetesen eredeti VHS példányban is megvolt, a szüleimnek külön meg kellett vásárolnia a filmzene CD verzióját is, egy szó, mint száz, odavoltam érte.

dubicz bor
forrás: Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

Ebben A két Lotti-feldolgozásban Lindsay Lohan édesapjának egy saját szőlőbirtoka volt a kaliforniai Napa-völgyben, egy csodálatos házzal a birtok közepén, saját borospincével, mindennel, ami szem-szájnak ingere volt. Én annyira beleszerettem abba az életbe, abba a borospincébe és a hozzá tartozó életérzésbe, hogy ez a szerelem azóta is kitartóan lángol, legalábbis utazás, szőlő látogatás, valamint szenvedélyes bor-gyűjtés formájában, noha az adott film immár több, mint 20 éves.” – emlékszik vissza cikkünk szerzője, és a nyitóképünk készítője, Virág.

Még több első boros sztoriért kattints IDE!

És te még emlékszel az első alkalomra?

Tovább olvasok
Kép
5 sorozat, amiben igencsak szabadosan jelenik meg a szexualitás

Éppen tíz éve, 2010-ben indította el az online streaming-szolgáltatását a Netflix, ami jelentős pillanat volt a sorozatok felemelkedésének történetében. Én viszont csak 5-6 évvel később lettem igazán sorozatfüggő - ekkor jöttem rá, hogy ez a korábban lenézett műfaj mostanra önálló iparág és művészeti ág lett, amely ráadásul képes kisebb rétegeket érintő, különleges vagy korábban tabunak számító témákat is kellő részletességgel feldolgozni. Most a karantén alatt végre volt időm bepótolni néhány komoly elmaradásomat - mutatom azt az öt sorozatot, amely a legizgalmasabban kezeli a szexualitás témáját!

Kép
15 perces hamis pad thai

Ha szereted a pad thait vagy ha még soha nem kóstoltad, itt az ideje, hogy tegyél vele egy kísérletet otthon, hiszen amellett, hogy nagyon finom, faék egyszerűséggel készíthető.

Kép
Ahelyett, hogy elfednéd az ősz hajadat, inkább emeld ki

Három évvel ezelőtt egy nő lépett be Jack Martin kaliforniai fodrász szalonjába, aki elmondta, hogy évek óta 3-4 hetente festi ősz haját, de már nagyon unja ezt a folytonos procedúrát. Jack azt tanácsolta, ahelyett, hogy elfednék valamilyen színnel, inkább emeljék ki, és fessék be az egészet egy szép, természetes, szürkés árnyalatra. A nő imádta a végeredményt!

Kép
II. Erzsébet királynő minden nap visel valamit, ami különös életű anyósától származik

A The Crown című Netflix-sorozat reflektorfénybe állította Aliz hercegnőt, a brit királynő anyósát, akinek a sorsa már önmagában is regénybe illő. Kezelte Freud, megmentett egy zsidó családot, apácarendet alapított, hogy csak pár érdekességet említsünk. Lássuk csak, mit tudunk még róla.

Kép
Napi horoszkóp június 4.: a Bikák igaz barátaikra számíthatnak, az Ikrek régóta húzódó ügyet zárhatnak le

A csillagok mára is izgalmas üzeneteket tartogatnak, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Kép
A blogger aki 20 kiló pluszsúllyal másolja a sztárok öltözködését, és ez jól áll neki

Blogot vezet, könyvet ír, van egy saját kozmetikai cége és több százezer nőt inspirál a közösségi médián. Az amerikai Katie Sturino bebizonyította, hogy plus size nőknek is van helye a divatvilágban.

Kép
Megszállott futók a nagyvilágból, akiket érdemes követni az Instagramon

Néha te is nehezen indulsz el edzeni? Szeretnél újdonságokról olvasni a futásról, az edzésekkel kapcsolatban? A következő, futással foglalkozó Insta-fiókok nagy segítséget nyújtanak majd!

Kép
Komposzt hibaelhárítás: a leggyakoribb nehézségek és hogyan oldd meg őket

Csaknem két éve van gilisztakomposztom és ezalatt már szembenéztem néhányfajta problémával. Ma is működik. Örülök, hogy nem adtam fel.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem