Mi a megoldás, ha a gyereknevelésben nem értesz egyet a pároddal?

ti,család,szülő,gyerek,kölyök,nevelés,következetesség,gordon módszer Forrás: Unsplash/Tom The Photographer
A legjobb családban is előfordul, hogy a szülők másképp gondolkodnak a nevelésről. De kimutathatjuk-e ezt a gyerek előtt, vagy elvonulva „meccseljük le”, és álljunk elő az egységes döntéssel? A Gordon-módszer vezető trénere válaszol.

A cikk eredetileg a Gyereklélek magazinban jelent meg

Mesiért ma együtt jöttek az oviba a szülei.

„Köszönj el szépen az óvó nénitől!”

– kéri apa, de a gyerek már szaladna kifelé. Apa nem hagyja annyiban.

„Addig nem indulunk haza, amíg nem köszönsz!”

Anya sértetten kapja fel a fejét, mintha őt érte volna kritika:

„Nem tudom, miért kell ekkora cirkuszt csinálni, ha egyszer a gyerek menne már!”

A kislány látszólag támogatást kapott az egyik féltől, valójában azonban megtapasztalta – nyilván nem először –, hogy a felé irányuló elvárások, a szabályok nem következetesen egységesek, és a számára legfontosabb emberek miatta ugranak egymásnak. Ez pedig bizonytalanságot ébreszt benne, amit a maga módján fog kifejezni, például dacossággal, szelektív süketséggel, hisztivel – a reakciók változatosak lehetnek, de mindig
a kétségbeesést, a zavarodottságot leplezik.

Mesi anyukája azt is mondhatná: apának fontos a kedvesség, rosszulesik neki, ha elmarad a köszönés. Ez persze nem biztosíték arra, hogy a gyerek azonnal köszönni fog (nem bedobós automata), de apa igénye tiszteletre találhatna előtte, az érzelmek megnevezése pedig jó eséllyel előhívhatná belőle az azonosulást.

Szakadék a kommunikációban

Zártnak nevezzük a kommunikációt, ha azt üzeni, hogy csak egyetlen elfogadható megoldás létezik. Amikor az egyik szülő kisajátítja a jogot, hogy eldöntse, mi jó a gyereknek, akkor nem is feltétlenül a céljaival, hanem a kommunikációjával vált ki ellenkezést szülőtársából. A fekete-fehér, igen-nem kijelentések helyett inkább kérdezzünk. Én így látom, te mit gondolsz? Az „ez hülyeség!”, „nincs igazad!” üzenetet hordozó mondatokat cseréljük az „ettől tartok”, „nekem az fontos” típusúakra. Párunk érveiből igyekezzünk leszűrni az aggodalmait, vágyait, prioritásait. A nyitott kommunikáció nem veszélyezteti egyikünk tekintélyét sem, ezért nyugodtan beszélhetünk a gyerek előtt – ott és akkor, amikor felmerül
a nézetkülönbség.

Kommunikációs csapdahelyzetek

Apát ne zavarjuk

Nem is olyan régen a gyereknevelés még tipikusan az anya terepe volt, az apákat nem illett apró-cseprő dolgokkal traktálni. Ezt a szemléletet sokan átmentik még napjainkba is, amikor pedig az apák egyre inkább bevonódnának a gyerek életébe. Csakhogy az anya, aki információhiányban tartja az apát, és erre szoktatja a gyerekeket is, kamaszkorukban egyre többször kényszerül majd villámhárítóként működni a felek között. Nem épül ki ugyanis a közvetlen kommunikáció ösvénye: az apa és a gyerekek nem tudják egymással megvitatni az elvárásukat, szándékukat, véleményüket, ezért az önkényes „közvetítőre” öntik a problémáikat.

Kettős nevelés

Ami egyébként sosem kettős, mert ahogy említettük, sokkal többen gyakorolnak hatást a gyerekre: testvér, nagyi, pedagógus, barátok… Sokféle ember, sokféle értékrenddel. Nem a vitát kell kerülni – a nézetek ütköztetése fontos és hasznos, ám nem azonos egymás lenyomásával. A gyerek lavírozásra, titkolózásra kényszerül, ha azt tapasztalja, hogy a szülei miatta vívnak presztízsharcot egymás ellen. Gondoljunk csak bele, milyen fárasztó lehet állandóan hol ilyennek, hol olyannak mutatni magunkat, hogy senkit se bántsunk meg, senki haragját ne vívjuk ki.

A szülőknek nem kell egyformán gondolkodniuk, de a különbözőségüket vegyék természetesnek, fogják fel sokszínűségként, érveljenek a maguk értékeiért, és ne a másiké ellen. Ha képesek ilyen megközelítésben kommunikálni, a gyerek is megtanulja tisztelni a véleménykülönbséget, és biztonságos átjárást tapasztal majd a különféle értékrendek között. Egy 4–5 éves ovis már képes alkalmazni az egyeztető vitát, érvel, meghallgatja mások érveit, alternatív viselkedést választ. Aki ezt a példát követi, annak növekszik az önfegyelme, szótárából pedig hiányozni fog a „megengedem” és a „megtiltom”.

A cikk további részét a famiily.hu oldalon olvashatod el!