40 felett a születésnap valójában visszaszámlálás, de megvan ennek a szépsége

születésnap,gyerekkor,öregedés,fiatalkor,emlékek
Forrás: unsplash

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

„Szoktatom szívemet a csendhez.” Igyekszem jól fogadni, ami jön. 35 évesen eszembe sem jutottak ilyen gondolatok. De már 55 vagyok. Mihalicz Csilla írása

Ez az írás az Éva magazin egy korábbi számában jelent meg

Barátainknál voltunk nemrég a férj születésnapját ünnepelni, aki azt mondta, úgy elröppent az elmúlt tíz év, hogy észre sem vette. Az élet első évtizede nagyon intenzív, a második és a harmadik is alapvető változásokat hoz, de amikor a meghatározó paraméterek beállnak, szinte tagolatlanná válik az idő. Egyedül a születésnap koppant egyet-egyet az ajtón. Évről évre teszteli, hogyan tekintesz az időre és magadra: beengeded egy pillanatra, vagy hagyod megvendégeletlen továbbcsoszogni? Jövőre úgyis jön megint.

Olvasd el ezt is!

Emlékszem, gyerekkoromban mennyire vártam, hogy mit hoz ajándékba. Volt, hogy úgy éreztem, fél ajándékot kapok, a másik felét a Jézuska hozta 3 nap múlva. A család anyagi és fizikai erőforrásai bizony inkább a karácsonyra összpontosultak. De nemcsak a Jézuskával szemben kellett szabadságharcot folytatnom, hogy megvédjem a születésnapomat, hanem a bürokráciával is, mivelhogy a komlói kórházban elírták a dátumot: a hajnalban munkába álló nővér, aki felelős volt az anyakönyvi bejegyzésért, elfelejtette előretekerni a pecséten a gumiszalagot, így hivatalosan egy nappal előbb jöttem világra, mint valójában. Csakhogy ez nem mindegy. December 20-án nincsen semmi. December 21-e viszont az év legsötétebb napja, a téli napforduló. Aznap születni, valami. Akárcsak Schiff András, Frank Zappa, Jane Fonda… Sztálin! A fűtött szobában nehéz megélni a fény és az élet diadalát, amelyet e naphoz ősi rítusok kapcsolnak, de visszaadta a hitemet, amikor a bolíviai La Paz melletti Tiahuanaco romjainál rendezett ünnepen megláthattam, hogyan köszöntik minden évben ég felé emelt tenyérrel a hajnal első sugarát a kecsuák, ennek a napnak az inverzén, a déli félteke téli napfordulóján, június 21-én.

A családban soha fel sem merült, hogy az anyakönyvi születésnapomon kellene engem ünnepelni, mégis, 20-át is kénytelen voltam tudomásul venni, hiszen minden okmányomban az szerepel. Cserébe, hogy elorozták az igazi születésnapomat, ahol csak lehet, revansot veszek az életen, hiszen én ezzel egyszer s mindenkorra hivatalos felhatalmazást kaptam a késésre: ha ma még csak tegnap van, akkor cikket leadni is elég lesz holnap.

Megint jóban vagyunk

A húszasok vége, a harmincasok közepe szinte észrevétlen röppent el. Nem számított sem az idő múlása, sem az ajándék – ezek valahogy leváltak a születésnapról, ácsoroghatott szegény az ajtó előtt csupaszon, meg sem hallottam a kopogását, annyi minden mással voltam elfoglalva. Csak jóval túl a negyvenediken kezdett újra jelentéssel feltöltődni az én napom. Szomorú jelentéssel. Túl vagyok a félúton, kezdtem visszaszámolni borúsan, és inkább én mentem ki a kopogtatóhoz, csak be ne kelljen engedni. Többé már nem lehetett úgy tenni, mintha nem hallanám, hogy megint itt van. Ültünk kinn a hidegben, a születésnapom és én, egymásra sem néztünk, aztán elment köszönés nélkül.

Egy ideje megint jóban vagyunk. Szeretettel fogadom, a szemében, mint egy tükörben nézegetem magam. Ezen a napon szeretem, ha sikerül az értékességemet, fontosságomat meglátni azoknak az arcán, akik nem feledkeznek meg rólam. Sokkal többet ér az erőfeszítés, a jó szándék az ajándéknál. Nem volt ez mindig így. Sok értékes szeretetet kaptam úgy, hogy elégedetlenül átléptem felette, és a csillagokat fürkészve kerestem valamit. Majd epekedtem hiába érte olyannál, aki nem tudott adni. Megtörtént, túlvagyunk rajta. De azért van, ami tehetetlenül fáj. Ma a fűszálakat csodálom, és olykor gondolok arra, hogy száz meg ezer év múlva is kihajtanak, és épp ilyen szépek lesznek, amikor én már nem fogom érezni a bőrömön a nap melegét. Ez néha nehéz érzés, máskor meg szinte ódai boldogsággal tölt el, hogy ennek az egésznek én is része vagyok. „Szoktatom szívemet a csendhez.” Igyekszem jól fogadni, ami jön. 35 évesen eszembe sem jutottak ilyen gondolatok. De már 55 vagyok.

Az őselem ereje

Az egyik legszebb ajándékot az 50. születésnapomon kaptam a négy első vonalbeli barátnőmtől. Először is azt, hogy együtt vártak engem egy meglepetés-délutánra, holott ők egymást korábban nem is ismerték. Mindegyiküket az életem egy-egy fontos korszakából hozom magammal, van, akivel ritkán találkozom, de mindig ugyanott lehet folytatni. Egy párna volt a közös ajándékuk, négy nagyon különböző mintájú anyagból összevarrva – mindjárt láttam, melyiket ki adhatta hozzá. Mintha négy égtáj találkozott volna azon a délutánon, és én voltam a metszéspont.

A nagyobbik fiamtól mostanában egynapos túrát kapok a születésnapomra, és azt, hogy reggeltől estig hősies önmegtartóztatással kibírja az „anyás” bemondásaimat, válaszol a kérdéseimre és nem veszünk össze. Hajnalban autóba ülünk, és elmegyünk egy különleges helyre kirándulni, mert a túrázás mindkettőnk nagy szenvedélye. Sötétedésre visszaérünk az autóhoz, valahol megvacsorázunk, majd hazamegyünk. A hely számomra mindig meglepetés. Az időjárás roppant esékennyé teszi magát a túraélményt: első alkalommal zúzmara lepte hegygerincen jártunk, a misztikus ködben az alattunk elterülő tájból semmit sem láttunk, egy lélekkel sem találkoztunk, hétfői nap lévén – és ettől volt jó. A következő évben hasonló időben indultunk, de szikrázó napsütést kaptunk ajándékba, amint felértünk a csúcsra.

A születésnapomon kérték meg másodszor a kezemet. Semmi teátrális gesztus, ami fészbukra kívánkozott volna. Egy indiai étteremben vacsoráztunk, érzem még a fűszerek illatát az orromban, az izgatottan matató nedves tenyeret az ujjaimon, hallom az elcsukló hangot, és a megkönnyebbült torokköszörülést, hogy jól fogadtam. Azóta sem házasodtunk össze, de minek is, ötvenévesen. Néhány éve bevezettük, hogy valami fürdőhelyet keresünk december 19-e után, ahol jólesik lenyugodni karácsony előtt, és mivel még tart a holtszezon a szállodaiparban, nincs tülekedés. Legutóbb Hévízen voltunk, és a születésnapom reggelén már el kellett hagynunk a szobát. Elmentünk a tófürdőbe, amit csak én szeretek, de hát ugye ez az én napom. Ellenállhatatlan vonzást éreztem, hogy kiússzak az épület melegéből a tóra. A hideg levegőben csak a víztükör feletti pár centis sávban lehetett látni, fölötte zord ködöt gomolygatott a szél. Ebben a rétegben azonban burjánzó élet volt: vízililiom-szőnyeg, lebegő kacsák, akik meg sem rebbentek, amikor közéjük úsztam. A parti füzek csupasz ágai zizegtek a szélben, ahogy a víz fölötti sávban rájuk fagyott a pára. A víz nem volt meleg, de nem fáztam. Ahogy eltávolodtam a parttól, eltűnt a látóhatárról minden, csak az a pár centis csík maradt a felső világból. Megkerestem a lábammal a simogató, lágy iszapot, az elmocsarasodott növényfoszlányokkal, amitől annyira iszonyodtam régen, mikor a nagyapámmal ide jártunk fürödni. Ő tanított meg úszni, ebben a tóban, kislánykoromban. Suta lábtempóval, ahogy ő tudott úszni, mivel az egyik lába hosszabb volt, mint a másik. A fájdalmai enyhítésére jártunk hévízi fürdőkúrákra, így, noha Fonyódon nevelkedtem, a „büdös tóban” tanultam meg úszni, és nem a Balatonban. Most nagyon szerettem azt a trutymós rothadékiszapot: éreztem benne az évmilliókat, a földből feltörő őselem bomlasztó és tápláló erejét. És azt, hogy minden megvan.

Most még jó

Most még minden megvan – ezt érzem az utóbbi években a születésnapomon. Ebbe az érzésbe belesejlik annak tudása, hogy ez nem lesz mindig így. De most még jó. Van az a bon mot, hogy az öregedésben vannak jó dolgok, csak éppen még senki nem tudott mondani egyet sem. Pedig van. Például ez. Hogy tudod azt mondani: most még jó! És be tudod engedni a gondolatot, hogy lesz ennél rosszabb. Hagyod kicsit itt lenni, hogy átjárjon, de mielőtt belekeserednél, elengeded. A mélypontokon pedig, amikor csak a veszteségek jutnak eszedbe, úgy érzed, mindent elrontottál, és már semmit sem lehet helyrehozni, akkor pedig az a jó, hogy egyszer csak eszedbe tud jutni az a három szó, amely mindenen átsegít: hogy „ez is elmúlik”.

Bár igyekszem oldani az olyan ragaszkodásokat, hogy nekem még ezt és ezt meg kell élnem, azért van bakancslistám: úti- és élettervek – korábban ilyenek nem voltak. Minden újabb kopogtatás alkalom arra, hogy ezeket átgondoljam. Már tudom, hogy minden, ami még megtörténik, például, hogy eljutok távoli vágyott helyekre a világban, ajándék. Nemcsak azért, mert már régóta fáj itt meg ott. Kisarjad, benő, fonnyad, lottyad, lerakódik, csikorog, dudorodik, barnul, keményedik, szárad, fehéredik, görbül, töredezik, mélyül, ernyed, satnyul minden, aminek nem kéne – és úgy általában minden lefelé tart. Szerencsémre elég jó géneket kaptam. Hordozom az anyai fáradhatatlanságot, a munka szeretetét, az apai társasági kedvet, idealizmust – ezekben nagyon bízom, hogy nem hagynak el. De már nem gondolom, hogy minden rajtam múlik. Ami megtörtént a legutóbbi kopogtatás óta, az mind születésnapi ajándék. Még a mélyrepülések is, ha egyszer föl tudtam emelkedni.

Ajándék, hogy a háttérből elnézhetem a fiaimat. Nehéz volt hátralépni, és összerakni egy új életet, amelyben nem találkozunk és nem beszélünk mindennap. Nagyon várom, hogy legyen egy, kettő, négy, öt (?) kisgyerek, akikkel olyan szoros és szeretetteljes kapcsolatom lehet, amilyen nekem volt Mamucival, az apai nagymamámmal. Az lenne a legnagyobb ajándék, mielőtt még utoljára kopogtatnak.

Nézd meg a galériánkat, és kiderül, hogy az egyéves hercegnő hogy viseli az ünneplést! Az biztos, ő még örül a szülinapoknak...

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Sarolta hercegnő integet II. Erzsébet születésnapi katonai parádéján
Tovább olvasok
Melania Trump legtöbbet vitatott outfitjei

Nem szeretnék beállni a Melaniát keményen kritizálók sorába, de úgy gondolom, annyira sokszor választott nem helyénvaló öltözetet First Ladyként, hogy készítenem kellett ezekről egy összeállítást.

Minden, amit egy rossz kapcsolatban tanultam a jó kapcsolatról

A szerelem sosem elég. Nem elég hozzá, hogy boldogok legyünk. És ezt az igazságot kapcsolataink során tapasztaljuk meg.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

5 lapszám 3475 Ft helyett 2075 Ft-ért, lapszámonként 695 Ft helyett 415 Ft-ért

Csak 2075 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem