Jennifer Lawrence maffiaügybe keveredett

Borítókép: Jennifer Lawrence maffiaügybe keveredett Forrás: Getty Images
A színésznő, aki mostanában producerkedik is, megvalósította minden bűnügyi történet és krimirajongó álmát!

Jennifer Lawrence majdnem mindent elért, amit egy színésznő elérhet, de ő természetesen nem elégszik meg ennyivel. Újabban producerkedni is kezdett a színészet mellett, illetve nem titkolja, hogy rendezőként is kipróbálná magát.

Maffia lány

Na de hogy kerül a világsztár életébe a maffia? Úgy, hogy JLaw lesz a Mob Girl (magyarul Maffia lány) című film főszereplője (és egyik producere). A film igaz történetet mesél majd el: ő alakítja Arlyne Brickmant, aki New York egyik leghírhedtebb maffia családjának, a Colombónak a köreiben mozgott, és később a kormány informátora lett.

Brickman közreműködésével sikerült lekapcsolni a családot, és ezzel a New York-i zsidó lány, aki eleinte piti bűnöző volt, az FBI egyik legértékesebb informátora lett. A tanúvédelmi programban való részvételt elutasította, egyszerűen csak elköltözött a városból.

A forgatókönyv alapjául Teresa Carpenter Pulitzer-díjas könyve, a Mob Girl: A Woman’s Life in the Underworld (Maffia lány: egy nő élete az alvilágban) című 1992-es könyve szolgált.

A filmet Paolo Sorrentino rendezi (neki köszönhetjük többek között Az ifjú pápa című sorozatot, a Silvio és a többieket, az Ifjúságot és a Nagy szépséget is.)

A Mob Girl biztos, hogy hatalmas durranás lesz, üdítő változatosság Hollywoodban, hogy egy klasszikus maffiatörténetet végre egy női főszereplő szemén keresztül ismerhetünk meg. A mozi jelenleg az előkészítés állapotában van, de ha hihetünk az IMDB-nek, jövőre be is mutatják majd.

Mi már nagyon várjuk!

Ez a dokumentumfilm részlet elég megdöbbentő dolgokat fed fel Arlyne-ről, amelyeket ő maga mesél el. Nincs hozzá felirat, de mehet az angol gyakorlás!

A tini Jennifer

Hiába Oscar-díjas szupesztár, Jennifer Lawrence nincs elszállva, és pont emiatt a szomszédlány imidzs miatt imádják annyian. Ő az, aki elesik az Oscar-gálán, aki gyorskaját eszik, és aki ennyire cuki tinédzser volt! Ezeket a fotókat tuti, hogy nem láttad még róla!