4 sztár, aki nagyon szerepelni akart A Fehér Lótuszban, de nem válogatták be

Igazából bármiben fogadni mernénk arra, hogy az elmúlt években kifejezetten sok sztár bakancslistájára felkerült Hollywoodban egy szerep A Fehér Lótusz sorozatban, hiszen egyértelműen ez az egyik legsikeresebb show ma – Jennifer Coolidge pedig például ennek a szériának köszönheti, hogy végre a kritikusok is elismerték őt színésznőként a Tanyaként nyújtott alakításáért. „MINDENKI jelentkezik A Fehér Lótusz szereplőválogatására” – mondta a harmadik évad egyik sztárja, a Laurie-t életre keltő Carrie Coon.
Viszont a helyzet az, hogy a luxusüdülők csak kevés vendéget fogadnak, szóval csak néhány kiváltságos színész vehet részt ezeken az utazásokon. És vannak sztárok akik TÉNYLEG nagyon-nagyon be akarnak kerülni a sorozatba: a második évadban Daphne-t játszó Meghann Fahy például már az első szezon castingján is részt vett. Rachel szerepét szerette volna megkapni, de azt végül Alexandra Daddarióra osztották. „Elképesztő volt, biztos vagyok benne, hogy többszáz másik ember jelentkezett a szerepére” – jelentette ki Meghann. És nem ő az egyetlen, aki őszintén bevallotta, be akar csekkolni A Fehér Lótusz üdülőhelyek egyikébe! Jennifer Aniston például azt mondja, megszállottan imádja a szériát, és szívesen beugrana, mint Jennifer Coolidge testvére, hogy megbosszulja a halálát.
De nézzük, kik jelentkeztek sikertelenül A Fehér Lótuszba!
Lily Allen
Az énekesnőt elég hamar kioffolták: bár küldött be magáról felvételeket, be sem hívták a castingra.

Woody Harrelson
Az éhezők viadala sztárja elég régóta tárgyal már A Fehér Lótusz alkotóival: eredetileg ő lett volna Rick a harmadik évadban Walton Goggins helyett, de szóba került az is, hogy Frank szerepét rábízzák Sam Rockwell helyett, de nem fért be az időbeosztásába.

Jessica Capshaw
A Grace klinika színésznője, Jessica Capshaw Kate szerepével szemezett a harmadik szezonban, de Leslie Bibb lett a befutó – viszont egyáltalán nem haragszik ezért, mert fantasztikusnak tartja az alakítását. És Jessica nem adja fel, továbbra is be akar kerülni a sorozatba: „Ezt csináltam A Grace klinikábal is. Csak jelentkeztem és jelentkeztem, harmadjára sikerült. De remélem, Mike White és A Fehér Lótusz esetében elég lesz két próbálkozás is.”

Evan Peters
A Jeffrey Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori főszereplője volt az első választás Ethan karakterére a második évadban, de egyszerűen nem tudta elvállalni, ezért Will Sharpe mellett döntöttek.

Már ledaráltad mindhárom évadot, és most nem tudod, mit kezdj magaddal? Segítünk!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...