Béla bá kedves ember. Kettővel mellettem lakik. Néhány héttel azután, hogy ideköltöztem, megállított a lépcsőházban, és – ordítva, mivel nagyothall – megkért, hogy délutánonként ne hallgassak zenét a lakásomban, mert ő olyankor szundít. És zavarja. Délelőtt meg ne porszívózzak, mert olyankor még az ágyában pihenget. És az is zavarja. Két héttel később azt szerette volna, hogy a biciklimet tüntessem el a gangról, mert amikor bevásárlásból érkezik haza, nem fér el mellette kényelmesen. Egy hónap múlva viszont egy tálca sütit hozott: gondolom, a gesztussal jelezte, hogy – mivel szó nélkül teljesítettem a kéréseit – ezentúl a lakóközösség teljes értékű tagjának tart.

Az elmúlt években ritkán zavartuk egymás életét. Amikor azonban elérkeztek a nehéz idők, gondoltam, mindenképpen szólok neki, hogy bármikor átvállalom helyette a bevásárlást. Úgyhogy becsengettem.

Nagyon örült nekem. Nem volt könnyű meggyőzni, hogy inkább ne invitáljon be a lakásába, és a kezét se nyújtsa, mert veszélyt jelentek rá. Kihozta a sámliját a gangra, leültünk az ajtónk elé. Faggatni kezdett, mit szólok ehhez az egészhez, mit gondolok, honnan jött, mit akar, és hová tart ez a vírus. Inkább csak hümmögtem, ő viszont alig várta, hogy magvas gondolatait megoszthassa.

Kiderült, igen gyakran néz tévét, sőt, netet is olvas, és Facebookozik. Azért osztja meg velem a felfedezéseit, mert kedvel, és szeretné, ha az én szemem is felnyílna. Amit most elmond, azt en bloc nem hallotta sehol, számtalan apró információmorzsából rakta össze. Arról lenne szó, hogy rájött: ez az egész vírusmizéria egy új világ kezdetének a kapuja. A régi most véget ér, mert néhány hónapon belül az emberiség több mint háromnegyede kipusztul, és csak néhány csoport, család, klán éli túl a megpróbáltatásokat. A túlélők között ott lesznek a gazdagok (nyilván), a gyerekek (mert rájuk kevésbé hat a vírus), és az ügyesek. Na, ilyen például ő is. Ha szeretném, beavat a titokba, mert a túléléshez nem elég elbújni, aktívnak is kell lenni, és ő értékelné, ha velem együtt maradhatna életben, mert igazán jófej szomszéd vagyok, és az ilyenekkel megéri megosztani a talpalatnyi földet, ami majd megmarad nekünk, túlélőknek.

Köpni-nyelni nem tudtam. Elég érdekes volt a felismerés, hogy a kedves, kicsit habókos úrban tulajdonképpen Charles Manson reinkarnációját tisztelhetem. Jó pár összeesküvés-elméletbe futottam már bele: nehéz ezt elkerülni, ha az ember időről időre a közösségi média felületein keres enyhet a mindennapokra. Olvastam már arról, hogy Bill Gates a járvány okozója, aki mikrocsipeket ültet emberek millióinak fejébe: arról, hogy a vírus valójában biológiai fegyver, amit Kína szabadított az emberiségre, hogy megritkítsa a nyugdíjasokat: hogy az 5G felelős a korona terjedéséért. Az egyik kedves régi ismerősöm március óta teljesen megvadult: önjelölt Messiásként szelekció nélkül oszt meg bármit, ami a koronával kapcsolatos, csodaszerek után kutat, a (vélt) felelősök fejét venné, ha pedig valaki megkérdőjelezi az okfejtéseit, virtuális balhét csap. Ijesztő, de bizonyos mértékben természetes, hogy krízis idején mindenki kifordul önmagából, és a leghajmeresztőbb elméletek is táptalajra lelnek.

– Mit kell hát tennem, Béla bá? – kérdeztem elszántan. Tapsolni kezdett örömében.

– Nem csalódtam magában! Elmondom a titkot, de ígérje meg, hogy csak az arra érdemeseknek adja tovább!

– Megígérem.

– Fehér kenyér.

– Tessék? – azt hittem, rosszul hallok.

– Fehér kenyér. – ismételte meg hangosabban, elnézően, hogy kettőnk közül eszerint nem csak ő hall rosszul. – Ropogós fehér kenyér, kérem.

Nem tudtam, mit mondjak erre.

– Szóval kenyeret kell ennem mindennap, és akkor megúszom?

Csillogó szemmel bólogatott.

– De nem akármennyit! Napi két kilót! Ebben az esetben szívódik fel megfelelő mennyiségű hatóanyag ahhoz, hogy az ember szervezete kellőképp felkészülhessen ennek a mocsoknak a támadására. Nézze, mit rendeltem!

Bekacsázott a lakásába, és egy vadonatúj kenyérsütővel a kezében tért vissza.

– Hetek óta használom és már tizenöt darab kenyeret készítettem vele! De nincs megállás! Ha eleget legyártok, szétosztom azok között, akik megérdemlik! Magának is hoztam!

És előrántott a háta mögül egy horpadt kenyerecskét.

Nagyon cuki darab volt. Megköszöntem, megígértem neki, hogy nem felejtem az intelmeit, és hazavittem. Még nem tudom, mihez kezdek vele. Talán odaadom a kutyának: így legalább ő biztosan túléli a járványt. Én meg inkább kockáztatok.

A legjobb Netflix-sorozatok a karantén idejére: