Színház, koncert a kanapédról – digitális programajánló a koronavírus idejére

koronavírus,élő közvetítések,kultúra Forrás: Getty Images
Alig pár napja zártak be a színházak, a múzeumok és a többi kulturális intézmény, de máris jó néhányan feltalálták magukat közülük, és megszervezték, hogy a kultúrarajongók a koronavírus-járvány alatt se maradjanak magasművészeti élmény nélkül.

Március 14-én, szombaton délután 14:30-kor és 16:30-kor élő kakaókoncertet ad a Budapesti Fesztiválzenekar gyerekeknek és felnőtteknek – ezekre a koncertekre általában nagyon hamar elfogynak a jegyek.

Március 15-én, vasárnap 15 órától a Fővárosi Nagycirkusz élőben közvetíti a Varázslatos győztesek utolsó előadását.

Március 15-én 19 órától láthatjuk a Vígszínház Kinek az ég alatt már senkije sincsen című előadását felvételről. Az Arany János életét bemutató darabot Vecsei H. Miklós írta és ifj. Vidnyánszky Attila rendezte. Szereplők: Wunderlich József, Hegedűs D. Géza és Szilágyi Csenge.
A Vígszínház a tervek szerint minden este 19 órakor élőben bejelentkezik.

Március 16-án, hétfőn 19 órától látható a frissen alakult Első Magyar Karantén-színház első előadása. Dennis Kelly darabját, az After the Endet felolvasószínház formájában nézhetjük élőben Láng Annamária és Rába Roland tolmácsolásában, a TRIP Hajó Facebook-oldalán. A közvetítést jegyvásárlás ellenében, tetszőleges összegű adomány átutalását követően lehet megnézni.

Március 17-én, kedden 19 órától A velencei kalmár című díjnyertes előadást láthatjuk élőben a Miskolci Nemzeti Színházból.

Március 20-án, pénteken 19 órától Csehov Meggyeskert című darabjának premierje követhező élőben a Facebookon a Kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában.

Tartósan elérhető programok:

A Művészetek Palotája mindenki számára regisztráció nélkül lejátszhatóvá tette médiatárát a március 14-15-i hétvégére, benne 100-nál több koncerttel és más előadással.

Külföldi operaházak, koncerttermek korábbi előadásai is megnézhetők: Bécsi Staatsoper, Berlini Filharmonikusok.

A New York-i Metropolitan Opera minden nap ingyen elérhetővé tesz egy operaelőadást.

A pesti Cirko-Gejzír mozi tucatnyi díjnyertes filmjét is megnézhetjük online.

A Ludwig Múzeum kiállítása, a Dead Web - The End online elérhető.

Minden bizonnyal még jó néhány hasonló kezdeményezés lát napvilágot. Ezekről igyekszünk hírt adni; naprakész információkat találtok a papageno.hu oldalon és a két nap alatt 24 ezer tagra szert tett Élő közvetítések koronavírus idején Facebook-csoportban is.