Szex válás után: milyen lesz visszaszállni a lóra?

figurák,kapcsoló,áram Forrás: Unsplash
„Néhány hónapja váltam el, és nem érzem úgy, hogy vesztegetnem kellene az időt: különböző internetes oldalakon már belevágtam a társkeresésbe. De néha inamba száll a bátorságom: ennyi év után kicsit félek attól, milyen lesz a szex egy idegennel, ha arra kerül a sor” – vallotta be egy olvasónk.
Szakértőink

Kincses Györgyi tanácsadó szakpszichológus és Sarkadi Bálint szexológus tanácsadó, pszichológus. Céljuk segíteni a hozzájuk fordulókat boldogabb párkapcsolatuk és élvezetesebb szexuális életük kialakításában. Intimtanacsadas.hu

Ez a cikk az Éva egy korábbi számában jelent meg először.

Érthető a félelmed, ilyen helyzetben sokan érzik úgy magukat, mintha másodszor is a szüzességük elvesztésére készülnének. Sok minden függ attól, hogy mennyi idő telt el a válásod óta. Volt-e lehetőséged arra, hogy megéld és lezárd a gyászfolyamatot? A másik oldalról pedig: ha túl sok idő múlik el, az egyedüllétben kialakult szokásaid megmerevedhetnek („én már csak ilyen vagyok, nem változom, fogadj el így és punktum”), vagy éppen ellenkezőleg, az elhúzódó magány túlságosan is alkalmazkodóvá tesz („mégiscsak kellek valakinek, ez az utolsó esélyem, inkább mindenben alárendelem magam”).

Ne spórold meg az elemző munkát, gondold végig, mi ment rosszul a házasságodban. Ne lépj kétszer ugyanabba a folyóba, sem a párkapcsolat, sem a szexualitás terén. Te mit szeretnél másképp csinálni? Most új esélyt kaptál egy másfajta párkapcsolatra és másfajta szexualitásra. Remélhetőleg mostanra tisztában vagy a saját igényeiddel és képviselni is tudod őket.

Az is jó kérdés, hogy egy alakuló kapcsolatban mikor jön el annak az ideje, hogy lefeküdjetek egymással. Mi a fokozatosság hívei vagyunk, hiszünk az érzelmek, a szexualitás és az elköteleződés hármasában, aminek a megszilárdulásához idő kell. Van, aki erre azt mondja, ez túlságosan is „serdülőtempó”, és sürgeti az első szexet, mondván, derüljön ki, hogy működik-e egyáltalán a dolog, és majd annak függvényében továbblépnek. Ez azonban csalóka lehet. Képzeld el, hogy ott fekszel az ágyban egy majdnem idegen ember mellett, egy nem túl jól sikerült szex után. Kínos, nem? Lehet, hogy érdemes csak kicsit később lépni a tettek mezejére, amikor már van annyi alapja a kapcsolatnak, hogy tudjátok: akkor is lehet folytatás, ha az első együttlét nem a legfergetegesebbre sikerül. És jó, ha tudod, hogy ez gyakran így van: az első szex nem mindig a legjobb. Az első alkalommal gyakran fordul elő, hogy a nő a vártnál kevésbé nedvesedik, a férfiaknál pedig nem ritka a merevedési zavar vagy a korai magömlés. Ha tanulási folyamatnak tekintitek a szexet, és nem kérdés a szerelem meg a vonzalom, akkor a szex valószínűleg egyre jobb lesz, főleg, ha őszintén tudtok róla beszélni. Apropó: a szexről való beszélgetés nem a szexuális múltad részletes feltárását jelenti, főleg nem úgy, hogy azzal szorongató elvárásokat támassz új partnered előtt. És még valami: ne felejtsétek el egyeztetni a védekezésről alkotott elképzeléseiteket sem.

Végül térjünk ki arra az esetre, ha még nem akarsz megállapodni, hanem egy ideig még élveznéd a szabadságot és a laza kapcsolatokat. Nincs ezzel semmi baj, de tudd, hogy ebben benne van a szexuális fertőzések és a kiégés veszélye is. Sokszor pedig – mintegy önigazolásképpen – hajlamosak vagyunk érzelmeket vinni egy futó kalandba is, ami pedig csak bonyolítja a helyzetet. Persze ha új tapasztalatokra van szükséged, éld meg a kalandokat, de amikor kell, szállj ki ebből az életformából.

Válás után is lehet jó a kapcsolat – íme a bizonyíték: