Bizony, egy mosoly, egy jól elkapott mosoly, ami rád villan, sokszor alaposan felforgatja az életed. Én már csak tudom, hiszen kétszer is megesett velem.

Pára úszik a fák között, és amikor a nyitott, füves részre érek, ott is úgy ereszkedik le lassan a magasból, mint egy elejtett zsebkendő, ami szép lassan, könnyedén hullik alá. Egy kis szigeten, a Kis-Duna mellett visz az út, egy horgásztanyánál, ahol egy aprócska színpadot is felállítottak. Arra a fesztiválra emlékeztet, ahol hét éve voltam dolgozni, Németországban. Igaz, az egy tó mellett volt, és persze jóval nagyobb területen. Oda is az átkozott mosoly(ok) miatt jutottam el…

-Üljünk oda, az „óraszerelő” sráchoz! – indítványozza Pepe barátom és az egyetlen szabad asztalra mutat a krimóban, ahol egy „felkészült” delikvens éppen a bal karját az asztalon pihentetve, arra ráborulva „vizsgálja a pontos időt” – csukott szemmel.

Miért is ne ülhetnénk le oda? Le is ülünk. Másfél korty ital után aztán az addig üresnek tűnt boksz hirtelen benépesedik, két lány telepszik le mellénk: egy kicsit fiús, barna, rövid hajú lány keménykalapban, és egy feltűnő szépségű, egzotikus, festett vörös hajú lány, hófehér bőrrel.

Utóbbinak gyanúsan csillog a szeme – úgy sejtem, a folyadékok már megtették a hatásukat. A jelek szerint vagy ők ültek korábban az asztalnál, és az óraszerelő a cigarettaszünet alatt itt talált menedéket, vagy egyszerűen csak látták, hogy van két szabad hely, és feltehetőleg egyikünk sem emberevő, így odaültek hozzánk.

Röviddel a „nagy találkozás” után én törtem meg a csendet, egyszerűen átnyúlva az asztalon, hogy bemutatkozzak nekik.

-Fruzsi-mondta a kalapos barna.

-Ah, Fruzsina– ismételtem. –Január elseje. A név jelentése boldogság.

-Zsófi- mutatkozott be a vörös lány.

-Ah, neked kétszer is van névnapod: május 15-én és szeptember 17-én. A név pedig bölcsességet jelent.

(Régen rádióban dolgoztam, kb. hét évig, ott minden nap elmondtuk, milyen névnap esik aznapra, mi a név jelentése, honnan származik…)

… aztán a következő cigiszünetre már együtt mentünk fel, és mindenféléről beszélgettünk József Attilától kezdve az impresszionista képzőművészetig.

Hozzáteszem, akkoriban éppen egy tanfolyam végén jártam, de kilátástalanul álltam a jövő előtt: munkám nem volt, a nyelvvizsgára készültem, szóval… Összességében elég nagy lúzernek éreztem magam, hogy oké, hogy jól vettem egy akadályt, de még melóm sincs…

Erre jött két lány, 19 évesek, aranyosak, intelligensek, és nem egy örök vesztest láttak bennem, nem egy bukott újságírót, bukott alkotót, hanem valakit, aki ismeri az irodalmat és bármiről beszélget velük, könyveket olvas… – és számukra ez értéket jelentett.

A lányokhoz még visszatérünk.

A FOLYTATÁSÉRT KATTINTS IDE!

Galériánkban csinos vörös pasikat nézegethetsz!